Délmagyar logó

2018. 05. 20. vasárnap - Bernát, Felícia 13°C | 23°C Még több cikk.

Rózsa-Flores Eduardo katonatársa volt...

Szeged - Szülővárosában, Santa Cruzban április 16-án – máig tisztázatlan körülmények között – a helyi rendőrség emberei két társával együtt „szitává lőtték" Eduardo Rózsa-Florest. Az apja révén magyar, anyja révén bolíviai „forradalmárnak" harminc évvel ezelőtt Szegeden egy rábaközi katonatársa is volt, aki lapunknak felidézte „Edu"-val kapcsolatos emlékeit.
István – kérésére nevezzük így – 1979-ben kezdte meg tanulmányait a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán. Az egyik rábaközi településen élő férfi a határőrségnél akart szolgálni, így a három hónapos sorállomány után tizenegy hónapot a szegedi bázison töltött. Ott találkozott, ismerkedett meg Eduardo Rózsa-Floresszel. István a 2-es, „Edu", ahogy barátai szólították, az 1-es szakaszhoz tartozott. Jó ideig – a körletek kialakítása miatt – szinte egymás melletti ágyon aludtak.

A legideálisabb felszerelés

– Jó tanulmányi eredményemért a századparancsnokunk megengedte, hogy felmehessek a stúdióba, ott tanuljak. A felkészülés mellett olykor az én feladatom volt a reggeli ébresztő, és az abban az időben szokásos mozgalmi indulók bejátszása is. Egyik alkalommal néhány katonatársunkkal feljött, bekéredzkedett hozzám Edu, aki aztán utána rendszeresen a stúdióban töltötte a szabadidejét. Che Guevara volt a példaképe, folyton őt emlegette, és már akkor mániákusan hajtogatta, hogy visszamegy Dél-Amerikába, és forradalmat csinál. Ezt csócsálták nap mint nap társaival, akik közül egyikről később eljutott hozzám a hír, hogy azóta pszichiátriára került. Más sörözni ment, vagy a kantinba, ők pedig arról elmélkedtek, hogy milyen felszerelés a legideálisabb a dzsungelben. Hetekig körzővel, vonalzóval fegyvereket terveztek, torkolattüzet, a legideálisabb stratégiát. Azt latolgatták, hogy a parasztok a ranchokon biztos melléjük állnak, be lehet őket fogni a forradalomba. Én meg mint kívülálló, naiv falusi gyerek, csak lestem, hallgattam, miről is beszélnek ezek, aztán gondoltam – ahogy felénk mondják –, biztos baj van az emeleten. István megemlített egy olyan érdekes esetet is, aminek az okát csak évtizedekkel később értette meg. Történt ugyanis, hogy eltűnt a századnál egy pár katonai téli kesztyű.

Carlos és Edu nevét is olvastam

– Azt mondták, úgy állították be, hogy Eduardo lopta el. Az úgynevezett „bajtársi lopás" mindenhol óriási bűnnek számított, de a határőrségnél, ráadásul olyanoknál, akik tisztek lesznek, különös következményeket vont maga után. Megjegyzem: az talán már akkor gyanús lehetett volna, hogy Edu annál sokkal jobb, kivételezett anyagi helyzetben volt, mint hogy éppen a szakasztársa kesztyűjére pályázzon. Mást ne mondjak: amikor mi a legolcsóbb magyar cigiket szívtuk, neki már akkor rendszeresen két doboz Marlboro lapult a zubbonya zsebében. Mint utólag összeállt bennem a kép, ez csak jó ürügyként szolgált ahhoz, hogy Edut „kiemeljék", elvigyék Szegedről. Más hivatásos állományba készülőt ilyenért leszereltek és visszadobták a sorállományba, ahol nulláról kezdhette a huszonhét hónapot.

Eduardo Rózsa-Flores 2002. február 5-én Budapesten, a Magyar Játékfilmszemlén készült képen. Akkor Chico című filmjének főszerepét alakította. Fotó: MTI
Eduardo Rózsa-Flores 2002. február 5-én Budapesten, a Magyar Játékfilmszemlén készült képen. Akkor Chico című filmjének főszerepét alakította. Fotó: MTI

Jó idő eltelt az eset után, amikor egyik katonatársunktól hallottam, hogy Edu viszont nem a határszélre, hanem törzsőrmesterként Budapestre, a Ferihegyi repülőtérre került útlevélkezelőnek. Ez sem tűnhetett gyanúsnak, hiszen anyanyelvi szinten beszélt spanyolul. Megint csak utólag tudatosult bennem, mikor később a szlovák határon szolgáltam, az abszolút nyilvántartott terroristák fotói, adatai között Carlos mellett Floresként mintha Edu nevét is olvastam volna. Egyébként biztos, hogy ő fogadta, gardírozta őket, mikor Carlos Magyarországra jött, itt nyaralt, telelt, pihent… Az a bizonyos „lopás" ennek a „megalapozása", egy előre megtervezett titkosszolgálati játék, trükk volt, hogy Edut minden feltűnés nélkül elvigyék, elvihessék tőlünk.

Eduardo Rózsa-Flores egy-két évvel ezelőtt, 2007 tavaszán egy interjúban így emlékezett: „Ezerkilencszázhatvanas születésű vagyok, tizenöt évesen kerültem Magyarországra, tehát a Sakál magyarországi tartózkodásának időszakában alig húszéves voltam. Nem Carlos vett maga mellé, hanem spanyol anyanyelvűként, kizárólag a szolgálati helyemen – határőr voltam Ferihegyen –, parancsot teljesítve többször találkoztam vele. Sajnos nem a tolmácsa voltam. Sajnos, mert akkor többet tudnék azokról, akik Magyarországra beengedték."

Jó ember volt

– Edu forradalmár, de inkább anarchista volt. Mániákusan szerette a fegyvereket, egyetlen megoldást ismert mindenre, a forradalmat. Jóval később Eduardót egy, a horvát fronton harcoló nemzetközi szabadcsapat többször megsebesült ezredeseként láttam viszont a tévében. Háborús hősként, aki harcolt Szentlászló védelmében, majd az eszéki csatákban…Szeged után többet nem találkoztunk személyesen. Ami most Eduardóval történt, nekem teljesen beleillik a képbe. Abba az életvitelbe, felfogásba, amit ő képviselt. Hóbortos, szeretni való, jó ember volt, akinek a forradalom, a harc volt a mindene, a szíve vágya. Ott érte a halál, ahol megszületett. Ez is valamiféle különleges üzenet…

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rahó és Nizza, a két tuja

Szeged - Lerántotta a leplet két csuklós Tatra villamos orráról tegnap a szegedi, a nizzai, illetve a rahói keresztapjuk. Új hagyományt teremtettek az SZKT-nál: szerelvénynek adták nevüket a testvérvárosok a Pulz utcai remízben. Tovább olvasom