Délmagyar logó

2017. 02. 28. kedd - Elemér 5°C | 18°C Még több cikk.

Rutinvizsga: nem véreskezűek a vizsgabiztosok

Szeged - A gépjárműoktatók túl nehéznek tartják az új rutinvizsgát forgalomban. A közlekedési hatóság szerint ettől életszerű a számonkérés. A változás módszerváltást követel az oktatóktól.
Januártól a gépkocsivezetői vizsga rutinfeladatait nem a tanpályán, hanem forgalomban kell teljesíteni. Megírtuk: a szegedi autósiskolák szakoktatói szerint teljesíthetetlen a rutinvizsga, mert túl rövid az idő, és túl sok a nehéz manőver.

45 százalék bukik meg

Egy vizsganapon 5–6 vizsgabiztos dolgozik a szegedi és a vásárhelyi vizsgákon, ezen a két településen lehet számot adni a megyében a vezetési tudásról. A biztosok nem véreskezűek. Az országos 40–60 százalékos buktatási átlaghoz képest a megyei átlag 45 százalék. Idén Szegeden eddig 18 vizsgát tartottak, ebből 11 volt sikertelen, de csak 4 az új parkolási szabályok miatt. Vásárhelyen 27-ből 12 tanuló bukott meg, az új rendszernek csak 1 nem tudott megfelelni. A hatóság az első 2–3 hónap után összegzi az új vizsgarendszer tapasztalatait, a vizsgaútvonalakat is felülvizsgálja.

– Az új vizsgaszabályok lényege, hogy a rutinfeladatokat életszerűen mutassa be a vizsgázó, és ezzel növeljük a közlekedés biztonságát – tájékoztatott a „másik fél", a vizsgákat lebonyolító hatóság vezetője. A Csongrád Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségének igazgatója, Szeri István (csak a neve azonos a Tisza Volán vezérigazgatójáéval) hozzátette: – Az oktató amúgy is forgalommentes környezetben gyakoroltatja a feladatokat a rutinpályán, tehát ez a lehetőség nem vész el. Új az, hogy mostantól ő dönti el, hogy a tanulója biztosan tudja-e a manővereket, és kiviheti-e forgalomba. Módszertani szemléletváltást követel az új rendszer: az oktatónak felelősen el kell döntenie, mikor engedi ki a tanulóját az utakra.

Érthetetlennek tartja a szakember az oktatók felháborodását a vizsgaútvonalakkal kapcsán. Szegeden 30 vizsgaútvonal van, és mind a Kereskedő közi vizsgaközponttól indul. Az oktató a vizsga elején megkapja az összes feladatot, amelyet az út során végre kell hajtatnia a tanulóval. Eldöntheti, hogy rögtön az ingerszegényebb külvárosi környezetben megcsináltatja a manőverek zömét, és utána megy beljebb, hogy a belváros meghatározott részeit érintse. A manőverek egyikét sem kötik pontos helyszínhez. A felügyelőség vezetője hangsúlyozta: nem csúszik ki a vizsgázó az időkeretből, ha időben megkap minden utasítást. Az 50 perc végére nem feltétlenül kell visszaérni a vizsgaközpontba, a keretidőn túli percek oktatásnak számítanak. Ha a vizsgabiztos figyelmeztetése ellenére sem ad ki az oktató minden feladatot, akkor a vizsgabiztos a vizsgát eredmény nélkül felfüggeszti, és a vizsgázó ingyen kap egy új időpontot. A felfüggesztett vizsga nem bukás, a díját az oktató fizeti. Ez nem valószínű, hogy előfordul, eddig nem volt rá példa.

Olvasóink írták

31 hozzászólás
12
  • 31. mgabca 2012. január 23. 21:57
    „Remélem azért olvasunk pozitív történeteket, elégedett tanítványoktól is!!!

    Köszönjük, Edina!
    János remek szakember, lelkiismeretes kolléga, én is sokat tanutam tőle, a mai napig szívesen ülök be hozzá hospitálni, ha időm engedi...
    Mert mi mindig tanulunk egymástól... sokkal többet, mint az évente kötelező továbbképzéseken!”
  • 30. marki.antal 2012. január 22. 09:45
    „A vizsgáztatás már évek óta nem a tanuló érdekében történik.Az oktatót már vagy 15 éve senki nem kérdezi te, hogy gondolod? A változásokat az oktató csak másod kézből tudja meg pedig fórum kellene ahol meg hallgatnák érveiket az illetékesek és csak azután döntenének.Mostanában a vizsga végén a legtöbb esetben tippelni sem tud az oktató amíg a vizsgabiztos meg nem szollal mi az eredmény. Mégsem a vizsgabiztost hibáztatom hanem a rendszert ami az oktatót mint fontos tényezőt nem a helyén kezeli. Az újságban irt szakemberrel azért nem értek egyet mert az oktatók öt sem ismerik pedig a változással reménykedtünk másként lesz.”
  • 29. EgEdina 2012. január 21. 22:42
    „Tavaly tettem le a jogsit, hozzáteszem minden elsőre ment. De viszont mi rengeteget gyakoroltunk az oktatómmal, 50 perc volt mindig, nem mentünk ügyeket intézni, nem szaladt el hogy várjam meg mindjárt jön. Összesen 10 órát vettem pluszban (4+6, rutin-forgalom) , mert éreztem hogy nem fog menni alapórákkal. A vizsgabiztos rutinon Hajdú volt és tök rendes, forgalomban viszont egy idős szemüveges férfi vizsgáztatott, sajnos nem tudom a nevét. Hat hibapontom volt, de megdicsért a csodás parkolásomért, korrekt volt. A vizsga elején elmondta mit vár el tőlem és hogy ne izguljak, ne csináljak olyat amit még nem tettem soha, figyelmesen kövessem az utasításokat és a legjobb tudásom szerint közlekedjek! A vizsga végén elmondta a hibákat és a pozitív dolgokat is, majd gratulál, megfeleltem. ( 8-as vizsgaútvonalat húztam, az oktatóm Palágyi János volt , mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom)”
  • 28. mgabca 2012. január 21. 12:24
    „Sajnos nem volt átmeneti állapot! Aki 2012-ben vizsgázik, akár volt Járműkezelési vizsgája, akár nem, akár pótvizsgás, akár alapvizsgás, vizsgáznia kell!

    Tapasztalatom, hogy teljesen jogos a dolog. Sajnos a saját tanulóimmal is újra kellett venni a manővereket az pályán az oszlopo között, illetve pl. az Y megfordulást időre, hogy a városban majd ne tartsuk fel a forgalmat.

    Aztán újra irány a forgalom. Ráfért mindenkire, nem is gondolná az ember! Tény, hogy életszerűbb ez a helyzet. Kezdem érteni, hogy miért kellett. Sok olyan járművezetőre is ráférne a gyakorlás, aki mellé beállunk, és nehéz eldönteni ki áll ferdén, mi, vagy akihez megpróbálunk igazodni! :-))))

    (Csendben és zárójelben megjegyzem, átmenetnek azt mondhatjuk, hogy most még a vizsgák díja nem változott)
    Összehasonlításképpen: egy nyelvvizsga díja lehet akár 26.000,- Ft is, és azért akinek nyelvvizsgáa van, még nem fog rendszeresen balesetveszélybe kerülni, akkor sem, ha minimális pontszámmal kapta azt meg!!!
    Manapság pedig egy jó állást már meg sem kap az ember vezetői engedély nélkü!
    Nem beszélve arról, hogy az még nem jelent gyakorlatot, tehát pl. én a céges kocsimat nem adnám egy frissen serzet jogsis keze alá! Sajnos a vezetési gyakorlatot években mérni is marhaság... a megtett kilométerek azok, amik meghatározóak lehetnek!”
  • 27. Biga 2012. január 21. 06:55
    „Engem csak az érdekelne, hogy aki már 2011ben sikeresen elvégezte a rutin vizsgát, azzal mi van? Most ismét be kell fizetnie és ismét meg kell csinálnia azokat a feladatokat? Mert ha igen, akkor ez így nagyon nem korrekt. Áldom az eget, hogy már lassan 4 éve van jogsim, mennyivel olcsóbban megúsztam akkor...”
  • 26. mgabca 2012. január 20. 22:47
    „Fulee! Általad említett helyzetekre is tvobbra is az a véleményem, hogy amennyiben valaki nem ért egyet az eredménnyel, joga van fellebbezni.

    Én úgy tanítok, hogy mindig elmondom a hibákra, hogy ez éppen bukás vagy hibavonal lett volna a vizsgán.

    Általad említett vizsgabiztossal rendszeresen voltak vizsgáim a közelmúltban. Sok közülük sikeres is volt!
    Ami pedig nem volt az, annak eredményét teljesen jogosnak találtam, avalamint a tanulóm is!
    Ha egy jelölt úgy jön vizsgára, hogy XY-ról hallott rosszat, akkor azt bemagyarázza magának, és eleve vesztett helyzetből indul, mert nem azt mutatja meg amit tud, hanem az lebeg benne, hogy ez az az ember, akiről sok rosszat hallott!
    Sokszor tapasztalom más oktatóktól átjött tanulóknál, hogy vannak oktatási hibák.
    Márpedig, ha az oktató nem jól oktat, a tanuló azt mégis jóként könyveli el, és úgy hajtja végre a vizsgán, akkor az akár lehet sikertelen is! Lsd. tengelykapcsoló pedál-fék pedál benyomásának nem megfelelő sorrendje, ami sikertelen vizsgához vezet!”
  • 25. mgabca 2012. január 20. 22:41
    „Gábor! a STOP vonal és a megállás helyét jelző vonal, két különböző dolog!!!

    Tehát akinek válaszoltam, az fogalmazott rosszul. Stop-vonal az Állj elsőbbségadás kötelező táblánál van, és akkor kell ott megállni, ha a vonal fel van festve és látszik - pl. nem fedi hó.

    Te a "a megállás helyét jelző útburkolati jel, "-ről beszélsz.
    Ami sajnos nem mindenhol van optimális helyre felfetve.”
  • 24. ifj. Nagy Gábor 2012. január 20. 13:02
    „21. mgabca
    "mellesleg pedig : ha a fényjelző működik, akkor a "stopvonalat" nem kell figyelembe venni"

    Ezen eolyannyira meglepődtem, hogy rögtön megnéztem a KRESZ-ben, de az itt leírtakból számomra az következik, hogy figyelembe kell venni:

    "9. § (1) A járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülékek:
    (...)
    c) a kör alakú, valamint a nyilat vagy kerékpárt mutató folyamatos sárga fény a forgalom irányának megváltozását jelzi: az útkereszteződésnél - a kijelölt gyalogos átkelőhely, illetőleg a megállás helyét jelző útburkolati jel, ezek hiányában a fényjelző készülék előtt - meg kell állni; ha azonban biztonságosan megállni már nem lehet, az útkereszteződésen mielőbb át kell haladni;
    d) a kör alakú, valamint a nyilat vagy kerékpárt mutató folyamatos piros fény a továbbhaladás tilalmát jelzi: a c) pontban meghatározott helyen meg kell állni;"”
  • 23. Fuleee 2012. január 20. 11:58
    „21. mgabca "Minden álnéven és felismerhetetlen nick-en írogató sértett, vagy sérelmeket megélt volt Tanulóvezetőknek javasolnám: Ha bármilyen vizsgán probléma volt, nem itt kell reklmálni, hanem a Kereskedő-közben a megfelelő ajtónál! Szóban, és írásban nem név nélkül, és nem titkosan! Addig minden ilyen hozzászólás csak alaptalan pletykeként fog megmaradni az emberekben. Népmese, ami szájról szájra terjed, és mire a 23. emberhez elér, már teljesen másról szól!"

    Amikor 5 évvel ezelőtt vizsgáztam Békéscsabán, szegedi tanulóvezető ismerőseim már akkor emlegették Sz...nét, mint véreskezű oktatót, aki mindenkit megvág. Sajnos azóta sem változott semmi, és most közeli hozzátartozómtól is hallom ugyanazokat a sze... eket, amiket akkor. Lehet, hogy megy a pletyka és a sérelem beszél az emberek többségéből, de amikor már az oktató sem érti és tudja mire vélni a bukást, akkor el lehet gondolkodni. Meg akkor is ha tömegek beszélnek erről. Be kell menni bármelyik iskolába és megemlíteni a nevet, szerintem 10-ből 9 ember tudni fogja miről van szó. Főleg, olyan ember megbuktatásakor, aki készült tisztességesen és az elméleti és gyakorlati részt is vágja (100%-os KRESZ vizsgát tett és sem ő sem az oktató nem látta a vizsgabiztos által felrótt hibát, ami miatt buktatott)... Szóval áll egy ilyen ember, akinek a hatalom a kezében van (döntés a vizsga sikerességéről), teli van az egész vizsgarendszer szubjektív tényezőkkel, nincs lehetőség az objektív elbírálásra, akkor miről beszélünk? Kinek az érdekét sérti egy kamera? Miért fájna ez a közlekedési hatóságnak?
    És miért megy az egész? Mert van egy nagy nulla emberileg az ilyen, vagy a pénzbeszedés diktál.
    Pedig itt az lenne a cél, hogy a tanuló megtanuljon alapszinten egy gépjárművet kezelni és nem pedig az, hogy hogyan szívassuk szét a fejét. Utána már mikor saját anyagi felelősség tudatában belül egy autóba kezdő vezetőként higyje el mindeki, hogy oda fog figyelni. És a hosszú évek pedig hozzák a rutint...”
  • 22. newdog 2012. január 20. 09:54
    „Ha a parkolóban egy ilyen gyakorlás közben meghúzza a tanulóvezető az autóm, nyilván az anyagi felelősség azt oktatót terheli, mert ő a vezető a jog szerint. De nem felesleges ezt a károkozási tényezőt, illetve az abból eredő anyagiakat és erkölcsieket bevarrni a nyakába az oktatónak? Én anno nagyon sok rutint gyakorló tanuló vezetőt láttam (mint mindenki, aki álldogált már tanpálya mellett), és sokszor égnek állt a hajam, attól, amit sikerült összehozniuk. Holott akkor.... -pfúúú de jópár éve sajnos- én is ugyanabban a cipőben jártam. Ha annyira életszerűen akarják gyakoroltatni a rutin feladatokat, akkor tegyenek bontóból szerzett bontott gépkocsikat és állítsák be azokat. Egy tanulóban a para így is benne van, nem biztos, hogy ezt fokozni kell ekkor még a forgalomban való részvétellel okozott stresszel.
    A rutin egyébként sem a forgalmi rutint jelenti az én olvasatomban, hanem a gépjármű kezelésének a rutinját. Ezt felesleges kint gyakorolni, vagy ennyi erővel el kell törölni a rutinvizsgát, mert miért is vizsgáznának kétszer ugyanabból?”
  • 21. mgabca 2012. január 19. 22:10
    „Minden álnéven és felismerhetetlen nick-en írogató sértett, vagy sérelmeket megélt volt Tanulóvezetőknek javasolnám:
    Ha bármilyen vizsgán probléma volt, nem itt kell reklmálni, hanem a Kereskedő-közben a megfelelő ajtónál!
    Szóban, és írásban nem név nélkül, és nem titkosan!
    Addig minden ilyen hozzászólás csak alaptalan pletykeként fog megmaradni az emberekben.
    Népmese, ami szájról szájra terjed, és mire a 23. emberhez elér, már teljesen másról szól!

    Kedves Info!
    Ha a tanuló azt tanulja meg, hogy ne menjen át a sárgán, ha már biztonságosan megállni nem tud.
    De én nem engedem be a kereszteződésbe 4-6 sávos utat keresztül-szelni, mert az veszélyesebb, mint kicsit késve, megállni esetleg rálógni a Gyalogosátkelőre! Mellesleg a piroson való áthajtásért az oktató felel, tehát megértheted, hogy nem szívesen fizetek pénzbüntetést egy tanuló merészsége miatt!
    Igen, végül is szerezzen parkolási gyakorlatot a tanuló a forgalomban, a jogsi megszerzése után, amikor a TESCO parkolóban a TE kocsid mellé, és egy másik kocsi közé nem sikerül leparkolnia, aztán meg majd TE nem tudsz tőle beszállni a kocsidba... Nem kívánom. Én inkább gyakorlok velük, amikor a lábam alatt is ott a pótfék!
    (mellesleg pedig : ha a fényjelző működik, akkor a "stopvonalat" nem kell figyelembe venni, csak azt, hogy a mögöttem kis követési távolságot tartó jármű belém ne szaladjon, ha úgy döntök, hogy megállok, mert a sárgánál már bizony a fékre kellene lépni, nem a gázra! Ha a zebrán állok meg, hogy belém ne szaladjanak... akkor inkább örülj, hogy nem fékeztünk be a vonal előtt!!! :-)))))”
  • 20. info 2012. január 19. 21:42
    „Az új vizsgaszabályok lényege, hogy a rutinfeladatokat életszerűen mutassa be a vizsgázó, és ezzel növeljük a közlekedés biztonságát - UGYAN MÁR RÖHEJ! RUTINSZERŰSÉGET VÁRNAK ATTÓL AZ EMBERTŐL AKI ÉPP, HOGY MEGTANULT VEZETNI!!?? Nyilván az is rutinszerűen cselekszik aki a stop vonalon át a zebrán áll meg a piros lámpa alatt!!! és az nem tanuló! Erre is talán figyelni kellene.”
  • 19. mgabca 2012. január 19. 21:41
    „Mazsolázgattam a hozzászólások között, és válaszolgatnék, hátha tisztul a kép...

    1. Lakó pihenő övezetbe nem vihetem be a tanulót parkolás végrehajtására a vizsgán! Mert a KRESZ nem engedi meg, csak ha ott lakom, vagy oda megyek látogatóba!

    2. Ha az oktató - esetleg - jogtalannak tartjaa bukást, akkor a vizsgától jegyzőkönyvet kell felvenni, amiben leírják a történteket, és akkor ezt a jegyzőkönyvet kivizsgálják, ha megszületik az eredménye a vizsgálatnak, akkor mehet a következő vizsga, esetleg bizottsági vizsga, amin 2 vizsgabiztos vesz részt.

    3. én napok óta járom a várost, és mindig találtam helyet a merőleges parkolásra, általában a gyakorlás során nem emiatt sikertelen a "házivizsga" hanem a figyelmetlenségek miatt, pl. seb korlátozás, záróvonal átlépése, gyalogos-problémák, kintmaradt, megtévesztő irányjelzés, visszaugrott és újra ki nem tett irányjelzés.”
  • 18. Bandi78 2012. január 19. 19:45
    „Azt viszont semmi nem tiltja, hogy egy ismerősöd menjen mögötted egy másik kocsival, amelyik be van kamerázva.
    Szerintem nem rossz ötlet ez a módszer (mármint a rutinvizsga forgalomban), de ha az oktatónak van egy kis sütnivalója, akkor beviszi a panelok közé, és ott kisebb forgalomban meg tud csinálni mindent, (kivéve, ha Sz..né a vizsgabiztos, mert akkor kevés az esélye, bár engem csak akkor buktatott meg, amikor tényleg nagy hibát követtem el) ha még ott sem, akkor buktassák is meg.”
  • 17. misssuzy 2012. január 19. 17:33
    „Továbbra is az a tapasztalatom, hogy nagyon szemetek az autósok..Nem egyszer rá húzzák a tanulóra direkt a kormányt, vagy tilosban megelőzik( záróvonal stb.) Nincs tolerancia az emberekben. Legfőképpen azért nem értem ezt, mert senki sem úgy született, hogy jogosítvány volt a kezében, mindenki volt tanuló...Ma egyik kedves élményem épp a Széchenyi téren jobbra háttal parkolásban voltam, sebességváltó rükvercben ,tolatás elkezdve - nézzek hátra s mit látok ?? Egy jellemtelen alak szépen bevágja magát a parkoló helyre..persze fék meg minden s miután szépen beállt elkezdett csókolózni a kedves barátnőjével..s ami a legszebb az egészben, hogy tele volt üres parkolóval a tér...Mi van akkor ha ez vizsga közben történik? S ha nem lesz parkolásra alkalmas hely( Merőleges parkoláshoz,két autó között), a vizsga alatt, akkor mi lesz?”
  • 16. Mjuriele 2012. január 19. 16:00
    „Egyébként ezen tűnődtem, sok mindenben segíthetne a kamera.
    De nem mindenben.
    Pl egy helytelen oldaltávolságot vagy helytelenül megválasztott sebességet stb nem lehetne vele bizonyítani.”
  • 15. Fuleee 2012. január 19. 15:47
    „Jogos! Miért ne lehetne minden autóban kamera, amelyet aztán felhasználhatnának vitás kérdések eldöntésében!
    Az a baj, hogy a mérce nem eléggé objektív, sokszor a biztos dönt szubjektív (érzelmi, szimpátia, lóvé, stb. ) alapon. Ez pedig így szívás és szivatás”
  • 14. Mjuriele 2012. január 19. 14:09
    „Én erre úgy emlékszem (akkor 2008 körül )volt hogy rákérdeztem és az oktatóm azt mondta hogy nem lehet.
    Egyébként sokkal korrektebb lenne és nem adna visszaélésre okot ha minden autóban lehetne.”
  • 13. skyzo50 2012. január 19. 12:38
    „Miért nem lehet?
    Nem értek hozzá, úgyhogy próbáltam rákeresni: 2007-es szabályozást találtam, ebben nem látok ilyet:
    http://www.nkh.hu/Kepzes/kozerdek_info/elnszab/kozutjarm/Documents/KÉ2_1_1_kozuti_jarmuvez.pdf
    http://www.nkh.hu/Kepzes/kozerdek_info/elnszab/kozutjarm/Documents/KÉ2_1_1_vizsgarendek_b_kat.pdf
    Van valami újabb, vagy valami más, ami még számít? (Az első becsatolt dokumentum 6. pontja mintha pont ilyesmikkel foglalkozna; ott azt tiltja meg pl., hogy az írásbeli vizsgán lefényképezzük a tesztlapot. Azt várnám, hogy a gyakorlati vizsgára is itt kötnék ki, ha nem lehetne fölvételt készíteni.)
    Egyébként olvastam egy autósiskoláról, ahol az oktatás során használják a kamerát, onnan jutott eszembe a dolog: http://www.hajduring.hu/magyarorszagon_elsokent_.html”
  • 12. Mjuriele 2012. január 19. 12:04
    „Nem szabad kamerát használni mint ahogy azon a bizonyos 3 emberen kívül sem lehet más az autóban(tanuló. oktató,vizsgabiztos)kivéve ugye az 5. vizsgát ahol 2 db vizsgabiztos van.
    Már túl vagyok évek óta rajta.
    Megjártam a PÁV-ot, ott megdicsértek, minden oké volt.
    Újult erővel nekivágtam másik oktatóval és hatodjára sikerült a vizsgám:)
    De azért köszönöm a kedvességed.
    Azóta is vezetek és még az autó, autók és emberek amerre járok egyben vannak:)”
31 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ásotthalmi polgárőrök kitüntetése

Ásotthalom - Öt ásotthalmi polgárőr vehetett át rangos kitüntetést az elmúlt hetekben. Tovább olvasom