Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Ruzsa a burgonyát választotta

Répa, paradicsom, spárga, hagyma. A híres Csongrád megyei haszonnövények mindegyikének szerveznek fesztivált. Az események közvetlenül nem hoznak nagy profitot, hosszabb távon azonban népszerűsítik a települést. Ebben bízik az első burgonyafesztiváljára készülő Ruzsa is.
Minden településnek szüksége van egy kiemelt rendezvényre, ilyen Öttömösön a spárgafesztivál – mondta a polgármester. Egyre többen látogatnak a rendezvényre, hogy megkóstolják a tápláló zöldségből készült finomságokat. – Szakmai és kulturális programokat szervezünk a vendégeknek, idén körülbelül egymilliót költöttünk a programra – árulta el Bata Ferenc. A fesztivált a falunappal együtt rendezik. Az öttömösiek több mint 50 éve foglalkoznak spárgatermesztéssel, erre büszkék a helyiek.

A balástyai zöldség- és virágfesztivál október elején lesz – itt sem a bevétel, hanem a részvétel a fontos. A milliós tételből szervezett, háromnapos programsorozatban a település megmutatja magát. Ez az egyik legfontosabb esemény az évben, de minimális a profit. Inkább a hagyományápoláson van a hangsúly – mondta Újvári László polgármester.

A domaszéki répa is a népszerűségre hajt. – Közvetlenül többletbevételt nem hoz a fesztivál, közvetett haszna, hogy ismertté teszi a települést, a zöldséget – mondta Kiss Péter Géza polgármester. A fesztivált a falunappal együtt tartják, így nekik is olcsóbb és egyszerűbb a szervezés. Idén másfél-két millióba került a háromnapos rendezvény, de megérte: a domaszéki csomós sárgarépát az egész ország ismeri.

Ebben a formában a sárgarépa is vonzóbb. Fotó: Segesvári Csaba
Ebben a formában a sárgarépa is vonzóbb.
Fotó: Segesvári Csaba

– Paradicsom, paprika és hagyma kell a lecsóba, Szentesen pedig mindegyikből van bőven – magyarázta Szirbik Imre polgármester, amikor a lecsófesztivál ötletéről faggattuk. Azt mondta, a zöldségtermesztés egyik legmeghatározóbb települése Szentes, ezért rendezték meg idén nyolcadjára a lecsófesztivált, körülbelül két-három millió forintból. Közvetlenül nekik sem éri meg, csak hosszú távon. A kisebb-nagyobb vállalkozások, cégek profitálnak, mert megismerik a nevüket, és turisztikailag is jól járnak: a fesztivál idejére megtelik a kemping, és az üdülőházakat is elfoglalják a vendégek.

Az önkormányzat csak kisebb részben támogatja, a terméktanács és az alapítvány szervezi a makói hagymafesztivált. A szakmai és szórakoztató programok idén is sok embert vonzottak, igazi népünnepély volt Makón. Gazdag János, a Hagyma Terméktanács elnöke is osztotta a többiek véleményét: nem a bevétel a fontos, hanem a hírverés, a turisztikai jelenlét.

Burgonyafesztivál Ruzsán

– Már régóta törjük a fejünket, hogy mivel népszerűsíthetnénk a ruzsai burgonyatermesztést – mondta Sánta Gabriella. Ruzsa polgármestere szerint nem a bevétel a fontos: a körülbelül százezer forintból szervezett első ruzsai burgonyafesztivál lényege, hogy minél többen vegyenek részt azon. Szakmai, gasztronómiai és szórakoztató programokkal várják október 10-én a látogatókat, bár a polgármester szerint idén inkább a helyiek számára szervezik a fesztivált, százezer forintból. Ha híre megy, jövőre több pénzt is áldozhatnak az eseményre.

Olvasóink írták

  • 3. kerik 2009. szeptember 15. 22:56
    „Sánta Gizella!Javítani kéretik!”
  • 2. illés 2009. szeptember 15. 15:27
    „A ruzsai polgármestert nem Sánta Gizellának hívják?”
  • 1. benq 2009. szeptember 15. 09:18
    „le veled Mórahalom mi lett az ottani krumpli királyokkal??”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfogták a szökésben lévő domaszéki rablókat

Domaszék - Előzetes adatgyűjtést követően a szegedi rendőrség elfogta R. K.-t és R. J.-t, akik egy… Tovább olvasom