Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 23°C Még több cikk.

Ruzsai lakodalom, esküvő nélkül

A faluból meg a környékről mindenki hivatalos volt szombaton a ruzsai lakodalomra. A násznép mulatozását az sem zavarta, hogy a fiatal pár nem mondta ki az igent. A hagyományőrző mulatságot negyedik éve rendezik meg Ruzsán.
Harmadjára az igazi menyasszony is megjelent. Fotó: Gyenes Kálmán
Kihaltak az utcák szombat délután Ruzsán, az ország legvirágosabb falujában csak a muskátlik köszöntik az érkezőket. Meg egy-két polgárőr, akiktől megtudjuk, hogy mindenki a lakodalomban van.

Pántlikás lovak, rozmaringos kalapok

Hivatalosak vagyunk mi is, bár aggódunk, hogy az esküvőről lekéstünk. Esküvő nem is volt – világosít fel a násznépből valaki –, ez ugyanis nem igazi lakodalom, csupán hagyományőrző játék.

A Vass-féle fogadó előtt csakugyan minden az ötven-száz évvel ezelőtti lakodalmakat idézi: felpántlikázott lovak állnak a nemzetiszín szalagokkal díszített kocsik előtt, a bakon rozmaringos kalapban, fekete ünneplőben üldögélnek a kocsisok, kezükben boros flaska. A hagyományos ruhákban pompázó násznép között felbukkan egy-két napszemüveges, arannyal ékszerezett negyvenes, és akad, akinél nem tudjuk eldönteni, jelmezben van vagy sem. A korhű öltözet szerencsére nem szigorú szabály, a vőfély utasítása szerint itt egy valami kötelező: énekelni, végig a lányos házhoz vezető úton.

Kikérőre vonul a kocsikon a násznép, a személyautók utasai türelmesen várakoznak a lezárt utcákon. Csupán az a piros hondás fiatalember jön zavarba, aki véletlenül néhány percre a lovas fogatok közé kerül. Csodálkozva körbenéz, majd eltűnik egy mellékutcán.

A válogatós vőlegényt a gyöngyös párta vonzza

A lányos ház előtt kiderül, a vőlegénynek nincs könnyű dolga. Először egy nála idősebb – „olyan egyenes elől, mint hátul" – menyasszonyt akarnak rásózni, majd egy maszkulin ara következik, aki hiába irul-pirul, dobálja a haját, a vőlegénynek nem kell. „Köszönjük, Juliska, de vőlegényünk nem kívánta meg" – bocsátja útjára az álmenyasszonyt a vőfély, a vendégek a térdüket csapkodják a nevettükben.

A telhetetlen vőlegény harmadjára már elégedett, és megengedi, hogy a valódi menyasszony feltűzze kabátjára a saját kezűleg szedett virágot. A násznép boldog, a háziak pogácsával és borral kínálgatják őket, a zenekar megszólaltatja a harmonikát, a szaxofont, a dobot és a hegedűt, aki akar, táncra perdül. A jegyespárnak gratulál a rokonság, és az alkalmat kihasználva mi is közelebb férkőzünk Fodor Lászlóhoz és Temesvári Tímeához. A menyasszony ruhája az 50-es éveket idézi, nincs kiegészítő, csupán tekla gyöngy, szolid a virág is. A pártát Tímea saját kezűleg készítette.

Színház az egész világ – vagy mégsem?

– Szarvason, a lovastalálkozón Csongrád megyét képviseltük ezzel a hagyományőrző programmal, ezért most második alkalommal viselem azt a fehér ruhát, amelyet minden nő csak egyszer szeretne. Nem tudom, ez szerencsét hoz-e vagy éppen ellenkezőleg – fogalmazott Tímea. László viszont nem babonás, ő csupán szereplőnek tekinti magát a játékban, ahol az a feladata, hogy szórakoztassa a vendégeket. Nem vitte el a szerencséjét a tavalyi párnak sem az állakodalom – ők azóta igazából is összeházasodtak.

– Aranyos véletlen – mondta erre Tímea, de azért elárulta, ők is készülnek már az igazi lakodalmukra, amely a tervek szerint sokban hasonlít majd a mostanira.


Lesz jövőre is

Negyedik éve rendezi meg a hagyományőrző lakodalmat a Ruzsai Baráti Kör – mondta Tanács Vilmos, a kör titkára. Eleinte a faluban lakók összehúzott függönyök mögül lesték az 5-6 elhaladó kocsit, ma hagyományosan készített pogácsával, kaláccsal állnak a ház előtt és kínálják a 10-15 lovas kocsival elvonuló menetet. A környék minden településéről érkeznek résztvevők, a több száz fős násznépet reggelig többek között a Dél-magyarországi Nótaszerzők Egyesületének műsora, asszonykórus és tánccsoport szórakoztatja. A hagyományok felelevenítésében, a jelmezek kölcsönzésében Szanka János segíti a szervezőket, a költségeket szponzorok állják. A lakodalmat jövőre is megrendezik, a jegyespár a mostani hat koszorús pár egyike lesz. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Behozták a Szabadságot a szegedi Csirkébe

Thürmer Gyula Szabadságot kért tegnap Szegeden a Csirkében. A mindig fess pártelnök bejelentette:… Tovább olvasom