Délmagyar logó

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 12°C | 25°C

Sárkányhajók küzdöttek a Tiszán

Szeged - hazai csapat és több mint kétszáz versenyző érkezett vasárnap Szegedre, hogy összemérje evezőstudását a Tiszán.
A Magyar Sárkányhajó-szövetség évadnyitó, hosszú távú versenyén győri, budapesti, székesfehérvári, szentesi, bajai, kecskeméti, váci cégek, baráti társaságok és egykori sportolók versenyeztek. A szegediek a másodikak lettek.

– Ma nem az idővel, a Tiszával versenyzünk. Ne feledjétek, a hajó mindig egy természetes mentőeszköz – hangzottak el a jó tanácsok tegnap délután a szegedi Szabadság úszóház mólóján. A Magyar Sárkányhajó-szövetség évadnyitó, nyolc kilométeres, vagyis hosszú távra meghirdetett versenyét idén Szegeden rendezték meg. A vasárnap délutáni rendezvényre sokan kíváncsiak voltak, a rakpartról követték az eseményeket, és szurkoltak.

– A szövetség mindig abban a városban tartja éves közgyűlését és évadnyitó versenyét, amely a legnagyobb fejlődést érte el az azt megelőző évben – osztotta meg velünk az információkat Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó-szövetség általános elnökhelyettese. – Idén Szeged lett a megmérettetés helyszíne, mivel tavaly a nyári fesztivál óta megalakult a Szabadság Úszóház Vízi Tömegsport Egyesület sárkányhajó-szakosztálya, illetve még két másik szegedi klub is formálódik.

A House Dragon-csapat a Tisza hullámain. Nem az idővel, a Tiszával versenyeztek. Fotó: Segesvári Csaba
A House Dragon-csapat a Tisza hullámain. Nem az idővel, a Tiszával versenyeztek. Fotó: Segesvári Csaba

Közülük az egyik, a Szegedi Sárkányhajó Egyesület részt is vett a tegnapi versenyen. A csapat mellesleg a tavalyi első Szegedi Sárkányhajó Fesztivál egyik nyertese volt. Az elnökhelyettestől azt is megtudtuk, a szegedi csapatnak lehetősége lesz kivívni azt a jogot, hogy indulhasson a 2009-es budapesti Sárkányhajó Klub Csapat Európa-bajnokságon.
A Szabadság úszóházon megalakult sárkányhajó-egyesület szintén indult a tavalyi szegedi fesztiválon. Mivel az első bálozók kategóriában jó eredményt értek el, kedvet kaptak a sporthoz, most azonban objektív okok miatt nem tudtak részt venni a megmérettetésen.

Helyezések

A budapesti Dragonasz az első, a Szegedi Sárkányhajó Egyesület a második, az SZTESZ Sződliget a harmadik helyezést érte el a tegnapi versenyen. A hajók 34-36 perc között teljesítették a Boszorkány-sziget és a Maros-torkolat közötti távot.

– 2006 óta havonta egyszer-kétszer összejárunk evezni – magyarázta büszkén Csipszer János, a paksi cég tagjaiból verbuválódott csapat kormányosa. – Csapatunk legtöbb tagja volt sportoló: kajakos, kenus. Mindannyiunkban közös, hogy természetes alapanyagú étrend-kiegészítőkkel tartjuk kondiban a szervezetünket.

A legfiatalabb evezős Csipszer János tizenkét éves lánya, Bettina, a legidősebb a nemzetközi marketingigazgató, a 62 éves Kónya Árpád.
Kezdetek. 1998-ban alakult meg a Magyar Sárkányhajó-szövetség, és öt éve kezdődött meg a fesztiválrendszer kialakítása. Mindig olyan helyszínekre szervezik a rendezvényt, ahol a víz és a város találkozik: például Szegeden, Győrött, Fadd-Domborin, Székesfehérváron, Budapesten. Az országban összesen 12 klub működik, az első Győrben alakult meg.

Olvasóink írták

  • 1. capt. 2008. április 28. 22:19
    „Ki nem ugrál nem IPEF!!!!!!!!!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A barbár zseni szegedi képei Debrecenben

Minden idők legdrágább, magyar képzőművész életművét bemutató tárlata nyílt meg a debreceni Modem… Tovább olvasom