Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

Sárkányhajót vásárol Szeged

Szeged - Sárkányhajót vásárol a szegedieknek a város önkormányzata. A vízi járművel a helyi diákok ingyenesen kipróbálhatják és gyakorolhatják az egyre népszerűbb sportágat - mondta Botka László polgármester vasárnap az MKB Sárkányhajó Világbajnokság eredményhirdetését megelőzően.
Véleménye szerint fantasztikus siker volt a városban a hétvégi világbajnokság, ahol a profik mellett települések és különböző cégek is indultak: a futamokra sok ezer szegedi látogatott ki.

Mindez azt bizonyítja, hogy az egy-két évtizede Magyarországra került sárkányhajó rendkívüli karriert futott be, aminek talán két oka van. Ez egyik, hogy bárki bármikor elkezdheti, a másik, hogy nagyon jó közösségépítő tevékenység - fejtette ki a városvezető, hozzáfűzve: ezért döntöttek úgy, hogy hajót vásárolnak.

Az önkormányzat által valamivel több, mint másfél millió forintból megvásárolt vízi jármű a Szegedi Sport és Fürdők Kft. fenntartásába kerül. A tervek szerint a város valamennyi iskolása ingyen használhatja, emellett természetesen az igazgatóság szervezésében később bárki számára bérelhetővé válik.

Mint a polgármester elmondta, az országban nem tud másik városról, amely hasonló lehetőséggel élt volna.

Olvasóink írták

  • 15. gavallér 2010. augusztus 30. 16:40
    „Anyósomnak remélem lesz hely az egyik ladikban.”
  • 14. Moon 2010. augusztus 30. 08:31
    „Mindjárt elérzékenyülök. Nem más ez mint propaganda!”
  • 13. barkzso 2010. augusztus 29. 20:48
    „Ez most valami idióta szoci vicc?”
  • 12. CID 2010. augusztus 29. 18:43
    „druszámnak felajánlanék egy jó nagy wc csészét, , hogy le tudja húzni magát.”
  • 11. CID 2010. augusztus 29. 18:39
    „10. hozzászólás Kazikázmér 2010.08.29. 18:12

    Én meg egy dongó-motort kérek száz éve az álmom!!!
    Lehet kérni?

    Ennyi idősen ne akarj dongóra ülni .”
  • 10. Kazikázmér 2010. augusztus 29. 18:12
    „Én meg egy dongó-motort kérek száz éve az álmom!!!
    Lehet kérni?”
  • 9. CID. 2010. augusztus 29. 18:11
    „lesz mivel HAZAEVEZNIE sZOLNOKRA
    :)”
  • 8. CID. 2010. augusztus 29. 18:10
    „ja
    pesten ingyen utazást igért valaki a bkv-n
    :)
    saját párttársai is kinevették.”
  • 7. kispacni 2010. augusztus 29. 18:03
    „Anno a nagy horn gyuszi is ingyen repülést ígért az utolsó 50 méteren.”
  • 6. babfozelek 2010. augusztus 29. 17:59
    „Nem tudok úszni - azért kipróbálhatom? :-) :-) :-)”
  • 5. frakk 2010. augusztus 29. 17:51
    „Hét végén Botkát is több helyen látni vélték a városban.. Ajánló szelvény gyűjtés van, muszáj lapátolni itt is. Akivel csak beszéltem, mindenki B. Nagy -t jelöli.
    Egy ilyen Sárkány hajót a felnőttek is kaphattak volna, ha már nem csak a marhapörköltben van a "közösség építő " erő. Ha csak a szívinfarktus csökkentésre kaptuk volna , örültünk volna :)”
  • 4. geza 2010. augusztus 29. 17:40
    „Az önkormányzati választásokig "él" az ígéret??”
  • 3. L0GARITMUS 2010. augusztus 29. 17:25
    „moderálva”
  • 2. L0GARITMUS 2010. augusztus 29. 17:25
    „2O EMEBRNEK NÉPSZERÜ AKKOR MÁR TÁMOGATNI KELL!”
  • 1. L0GARITMUS 2010. augusztus 29. 17:24
    „LUFTBALLONOKAT NEM VESZ?
    LEEHTNE EREGETNI A VILÁGÜRBE.
    ee”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kárpát-medencei élővilág a Szegedi Vadasparkban

A Kárpát-medencei élővilág bemutatását egy, a szegedi és a temesvári állatkert által elnyert közös uniós pályázat tette lehetővé. Tovább olvasom