Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Segédápolók - gyorstalpalón

Csongrád megye - Munkanélküliekből képeznének ápolóasszisztenseket és házi ápolókat a hátrányos helyzetű régiókban, így enyhítve a szakdolgozói hiányt. Ezzel a képzéssel azonban nem kompenzálják a diplomás ápolók elvándorlását, mert a tanfolyamot végzettek csak segítő feladatokat tudnak ellátni.
Több százmillió forintos uniós forrásból ápolóasszisztenseket és házi ápolókat képeznek tartós munkanélküliekből az ország hátrányos helyzetű régióiban. A közmunkaprogramhoz hasonló OKJ-s képzéseken mintegy 1500 ember szerezhet képesítést – akár 8 általános végzettséggel is. A tervek szerint a nagyobb városok kórházaiban az ápolóasszisztenseket, a kisebb városok egészségügyi intézményeiben pedig a házi ápolókat oktatják.

A program célja az ápolói munkaerőhiány enyhítése. Ezzel a végzettséggel azonban csupán segítő feladatokat lehet majd ellátni az ápolók mellett. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke szerint éppen ezért ez nem jelent megoldást a jelenlegi problémákra.

A szakápolók feladatainak nagy részét nem lesznek képesek ellátni gyorstalpalón képzett segédeik.  Illusztráció: Karnok Csaba
A szakápolók feladatainak nagy részét nem lesznek képesek ellátni gyorstalpalón képzett segédeik. Illusztráció: Karnok Csaba


– Bár ők is fehér köpenyt viselnek, szakmai segítséget nem jelentenek a túlterhelt szakápolóknak, akik jelenleg 4-6 ezerrel vannak kevesebben a szükségesnél – fogalmazott Balogh Zoltán.

Az ápolási asszisztensi képzés egyébként éppen jövőre szűnik meg. Az eddigi 2+2-es szakiskolai rendszerben 18 évesen szerezhették meg a diákok ezt a szakmát, gyakorlatilag 10 osztályos végzettség után. Jövőre azonban ezt már nem lehet indítani. Szociális ápoló- és gondozó szak azonban lesz, ráadásul a programhoz hasonlóan szintén akár 8 osztályos végzettséggel elkezdhető – igaz, van 2+2-es képzési formája is.

– A szakiskolák többségében már nyolcadikosokat, hároméves képzésben oktatnak. Mi azonban nem választottuk ezt az utat, hiszen az egészségügyben minél idősebben kezdik a munkát, annál eredményesebbek – mondta el Szabóné Diós Edit, a SZSZKSZ Kossuth Zsuzsa Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézményének igazgatója.  Ebben az intézményben az OKJ-s ápolói képzésekhez minimum érettségivel kell rendelkezni, de van, amelynek az alsó korhatára 21 év.

A szociális ápoló- és gondozó szak újdonságként kerül a repertoárba. – Ez nem is egészségügyi, inkább szociális ellátást jelent. Ezzel a bizonyítvánnyal segítő feladatokat lehet ellátni. Nem egyenértékű tehát az ápolói végzettséggel, de bízom benne, hogy erre is lesz igény, hiszen aki kellően empatikus és humánus, meg tudja tanulni a szakmát.

Olvasóink írták

  • 9. papika56 2012. október 04. 13:08
    „Szakápolókat --elküldik és közmunkásokat tesznek oda helyettük. pl. vásárhelyi idősek otthona .......
    T. 2. nettó: 47 000.- ft .”
  • 8. info 2012. október 03. 19:35
    „2. GengsterPro 2012.10.02. 14:52 -ha rád-borul az ágytál megtudod
    3. Millu 2012.10.02. 15:18 -ha már felvették a munkahelyteremtő támogatásokat-nem kell aggódni nem lesz ilyen mint otthon segítő mert meg van szabva mennyi időt tölthetnek el a beteggel, ha beleszámítjuk a két beteg közti utat akkor ez semmire sem lesz elég és több időt tölt az ápoló az utcán mit a beteggel.”
  • 7. tol 2012. október 02. 20:10
    „Vásárhelyen már vagy tíz éve nincs nővérképzés. Az milyen már!”
  • 6. Füvesember 2012. október 02. 19:33
    „Ha ezt a tengernyi százmilliót a MEGLÉVŐ (értsd: állami pénzen már jól kiképzett, szakmáját szerető, de éppen éhen dögleni, ezért elvándorolni készülő) ápolók bérének rendezésére fordítanák, mindenféle körmönfont, hülye látszatintézkedés és ötletelés helyett, ez a probléma pillanatok alatt megszűnne. Milyen ápoló asszisztens (????) válik majd egy kirúgott lakatosból, sofőrből vagy cipészből....tegyük hozzá, minimálbérért?! Megmondom: semmilyen! De a tanfolyamért meg "koordinálásért" megmég mindenféle létszatbaromságért fel lehet majd markolni az EU-s milliókat. Hozadék: ismét NULLA. A betegek meg lassan egymást ágytálazzák......Hajrá magyarok!!!”
  • 5. allegro 2012. október 02. 16:48
    „"Több százmillió forintos uniós forrásból ápolóasszisztenseket és házi ápolókat képeznek tartós munkanélküliekből az ország hátrányos helyzetű régióiban. A közmunkaprogramhoz hasonló OKJ-s képzéseken mintegy 1500 ember szerezhet képesítést "

    Számoljunk, tegyük fel 600 millió a keret a programra. Az hallgatónként 400 ezer Ft. Egy lapfokú okj-s képzésért ez szép összeg. Leghátrányosabb térségekben, tehát szervezzék meg mondjuk 12-15 helyen az országban, az 40- 50 millió ft/ képző hely 100-125 főre. Gondozási központok talán fel tudnak szívni ennyi embert, ha akarnak és ha tényleg tudnak. De vállalhatnak akár gyerekmegőrzést is szerintem ezzel a képzéssel - aki még meg tudja fizetni, persze nem hivatalosan.
    Gondolom a tananyagfejlesztés elvisz belőle 1-2 százmilliót, és az oktatók felkészítése megint..holott ez rendelkezésre áll mind.

    A terembérlet ugye nem kerül fejenként 400 ezerbe egy gyorstalpaló óraszáma alatt. Legyen mondjuk 400 órás képzés: fő/1000 Ft , de a fenti egyéb költségek miatt is 500 Ft/fő /óra terembérlet kicsit soknak tűnik. Az EU-ban persze mindent el lehet adni, hiszen nyugati összegekben gondolkodva ez nem tűnik olyan nagyon soknak.
    Azért az EU már igencsak gyanakszik, hatalmas csalásokat feltételezve, hogy a pénzek nem csak oda mentek, ahova azt bemutatták..a hírek szerint.”
  • 4. allegro 2012. október 02. 15:54
    „Bárki lehet munka nélkül átmenetileg, és annak volt munkája, értelmes, vélhetően ért ma is hozzá, mint ahogyan addig jól csinálta. Egészen tegnapelőttig..
    Abban miért is nem tud tovább tevékenykedni?
    Az okot és a megoldást ekörül kellene keresni, nem újabb lehetetlenségeket kitalálni. Hanem hogy miért is lehetetlenítették őt el? Hogyan és hol tudna meglévő felhalmozott tudásával, tapasztalataival, ami vélhetően jóval nagyobb értéket képvisel annál, hogy sutba dobva beálljon segédasszisztensnek éhbérért valahova..

    Az ilyen alapvető segítői, elsősegélynyújtó ismereteket az általános iskolákban oktatják meg jogosítványszerzéskor, az élettapasztalatok során is felhalmozunk valamennyit. Arra persze jó, hogy kiváltságos oktató cégek lenyúlják az érte járó zsét. De ők mivel különbek azoknál, akiket oktatni akarnak? Lehet, hogy semmivel sem, sőt nekik kellene ott ülni elsősegély ismereteket tanulni, merthogy nem tanulták meg még ma sem, hogyan kellene elsősegélyt nyújtani a munka nélkül maradtaknak.”
  • 3. Millu 2012. október 02. 15:18
    „Mégis hova akarják felvenni ezeket a Jól képzett dolgozókat, majd minden nagyobb egészségügyi intézményben szigorú létszámstop van.
    A szociális szférában vagy otthoni segítőként el tudnám képzelni őket mondjuk pelenkázni , sétáltatni, etetni a pácienst a saját otthonában.Na de ez utóbbit ki fogja finanszírozni? az önkormányzat már most sem nagyon finanszíroz csak napi 1-1 órát,és ezt is csak limitált esetben.

    A fizetése egy ilyen munkaerőnek kb minimálbér lesz.”
  • 2. GengsterPro 2012. október 02. 14:52
    „valaki megtudná mondani mennyit keres egy segédápoló nettóba?”
  • 1. kisjani 2012. október 02. 14:47
    „Köszönjük! egyes ülj le! Őrült ötlet.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyimesi László: Száz fát a körzetnek!

Van-e pénz járda- és utca felújításra? Lesz-e zebra az Alföldi utcánál? Olvasóink Gyimesi Lászlót önkormányzati képviselőjét kérdezték. Tovább olvasom