Délmagyar logó

2018. 08. 16. csütörtök - Ábrahám 20°C | 29°C Még több cikk.

Segítségre szorul, de elutasítja a 85 éves Etelka néni - 24 órás ellátást akar

Szeged - Szomszédai aggódnak a 85 éves Etelka néniért, aki fekvőbeteg, rosszul lát, és képtelen ellátni magát. A szegedi önkormányzatnál minden segítséget megadnak az egyik Rókusi körúti panelházban élő idős asszonynak, aki azonban elutasító.
– Senki sem cselekszik. Hajnalban is én néztem rá. Mindenki itt hagyja. Én sajnálom, de nem tudok vele mit kezdeni. Amikor nem bírtuk elviselni az ápolatlansága miatti kellemetlen szagokat, mi fürdettük meg, és láttuk el – panaszolta a szegedi Rókusi körút egyik panelházának lakója, Szekeres Mihályné, aki szabadidejében gondozza 85 éves, fekvőbeteg, magatehetetlen és látássérült szomszédját, Korom Józsefnét. Etelka néninek korábban egy régi munkatársa segített, de összevesztek, ezért elzavarta segítőjét.

A szomszédok szerint az lenne a legjobb, ha a háziorvos beutalná egy alaposabb vizsgálatra. – Ki kellene innen mozdítani és a rokonok segítségével otthonba juttatni. Nemrég a mentőt is kihívtuk hozzá, elvitték, kivizsgálták, majd másnap reggel hazahozták. Próbálunk segíteni neki, de én kevés vagyok hozzá – folytatta a szomszéd, aki minap főtt krumplit és tepertőt vitt át az idős asszonynak.
A 85 éves Korom Józsefné Etelka néni fekvőbeteg, segítségre szorul, de elutasítja szomszédai és a hivatalok ellátását is. 24 órás segítséget szeretne, de azt nem tudja számára biztosítani az önkormány
A 85 éves Korom Józsefné Etelka néni fekvőbeteg, segítségre szorul, de elutasítja szomszédai és a hivatalok ellátását is. 24 órás segítséget szeretne, de azt nem tudja számára biztosítani az önkormányzat.
Fotó: Török János

Péntek délelőtt a szegedi önkormányzat illetékesei jártak Etelka néninél, és arról érdeklődtek, mire lenne szüksége. A néni előbb egy személyi gondozóhoz ragaszkodott, aki 24 órában mellette van, de mint az önkormányzat dolgozói mondták, ilyen szolgáltatás nem létezik, hiszen nekik is van munkaidejük. A házi segítség 7.30 és 15.30 között elérhető. – Teljes ellátás nincs, a gondozónő egy órára jön, ellátja, megfürdeti, pelenkázza és kiváltja a gyógyszereit, de napi nyolc órában nem tud itt lenni – magyarázták Etelka néninek a szakemberek, akik hivatalosan nem nyilatkozhattak, de érdeklődésünkre úgy fogalmaztak, hogy nem egyszerű az eset, és a néni sem.

Hosszas telefonálás után elintézték, hogy Etelka néni úgynevezett munkaidőn túli társadalmi gondozást kapjon. Erről nagy nehezen nyilatkoztatták az idős asszonyt, aki végül aláírta az erről szóló papírt.

– Februárban is tettünk egy ugyanilyen kört az ügyben. Az étkezését biztosítjuk. Az a bajunk nekünk is, hogy tudjuk, szüksége van a néninek a segítségre, de elutasítja. Amit engedett, mi megtettünk – mondta Zsótér Ágnes. Az Egyesített Szociális Intézmény főigazgatója elmondta, ők minden esetben türelmesen és segítőkészen állnak a problémához, de azok megoldása nem mindig egyszerű. – Most egy lépéssel előrébb jutottunk a munkaidőn túli gondozással – tette hozzá a főigazgató.

 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ők nyertek páros Deluxe Edition belépőt a vasárnapi PlayIt-re!

Ők nyertek páros Deluxe Edition belépőt a vasárnapi PlayIt-re!
10 darab páros belépőt sorsolunk ki a vasárnapi PlayIt-re a válaszadóink között! Tovább olvasom