Szeged - delmagyar.hu

Kiss Istvánné Ancit nem ismeri más, csak a János meg a város, ami esetünkben úgy pontos, hogy Tarján. Házuk előtt beszélgetett, amikor odaértünk, az interjú alatt sokan ráköszöntek. Mindenkihez volt egy jó szava, és már a beszélgetés végén is várták, mert hazaért a másik szomszédasszony, fontos hírt akart vele megosztani. A kistermetű, jó kedélyű asszony az első „lakótelepesekkel" költözött be a Pentelei sor 5. számú tízemeletes tömbbe albérletből. Most is a nullás számú szolgálati lakásban lakik, majd harminc éve házmesterkedik. A hét oszloppanel már 1970 júniusában állt, de akkoriban olyan tiszai árvíz volt, hogy visszatartották a lakásokat, hátha ki kell telepíteni valamelyik közeli települést, és akkor jó lesz szükségszállásnak. A 68 éves asszony két házon tartja rajta a szemét; takarít, postakönyvvel értesítéseket oszt. Mozgáskorlátozott fiát gondozza, mellette korábban a söprűgyárban, majd iskolában dolgozott, most a ház és a család ügyeit intézi, sőt még a ház előtti kiskertre is jut ideje. A virágok és fenyők között koktélparadicsomot nevelget.



– Semmi pénzért nem költöznék el Tarjánból, mert annyira tetszik ez a környék, a városrészen belül pedig ez a legszebb utca. Az ablakainkat fák árnyékolják, mögöttünk a Zápor-tó terül el – mutatja büszkén a házuk táját. Az ötven lakást mostanra zömében idősek lakják, gond néhanapján az albérlőkkel adódik, de velük is megtalálják a hangot. A közösség összecsiszolódott, ami abból is látszik, hogy nemegyszer a hátsó kertben összeülnek bográcsozni. Gond, közösköltség-fizetési elmaradás? Náluk is van hírmondónak, de nem jellemző. Az őslakó asszonyt is megtanította spórolni az élet. De szigorúan beosztja az idejét is; reggel takarít a lépcsőházakban, felmegy segíteni a fiának, reggelihez átlapozza az újságot, aztán biciklire pattan, és bemegy vásárolni a Mars térre. Megfőz, ebéd után átolvassa a híreket, sziesztázik, takarít, délután lemennek a fiával a ház elé. Amíg ő hűsöl, az asszony kertet ápol és fellocsol.