Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 7°C Még több cikk.

Sepsey: Átgondolt fejlesztési politikát kell folytatniuk az önkormányzatoknak

Szeged - Nem talált súlyos szabálytalanságokat, s az öt évvel ezelőtti hét helyett most négy megállapítást tett az Állami Számvevőszék a szegedi önkormányzat gazdálkodásával kapcsolatban.
Az ÁSZ legutóbb 2005-ben végzett átfogó vizsgálatot az önkormányzatnál. A számvevőszék a 2007 és 2010 közötti, négy évre vonatkozó ellenőrzését befejezte, s az erről szóló 74 oldalas jelentést Sepsey Tamás, az ÁSZ főigazgató-helyettese pénteken átadta a városházán Solymos László alpolgármesternek.

Sepsey sajtótájékoztatóján elmondta: az ÁSZ az ellenőrzés során értékelte, hogy az önkormányzat milyen módon biztosította a költségvetési és pénzügyi egyensúlyt, eredményesen készült-e fel az uniós források igénylésére és felhasználására, biztosította-e az elektronikus közszolgáltatás feltételeit, a gazdálkodási adatok közzétételével a gazdálkodás átláthatóságát, nyilvánosságát. A főigazgató-helyettes hangsúlyozta: az illetékbevételeik és az szja-ból a helyhatóságoknak jutó források csökkentése miatt nincsenek könnyű helyzetben az önkormányzatok, ezért átgondolt fejlesztési politikát kell folytatniuk. Felhívta arra a figyelmet, hogy az ÁSZ vizsgálatot nem a hibák minden áron való keresése, hanem inkább a jobbító szándék vezérelte; tanácsaik, javaslataik előremutatóak. Sepsey a legfrissebb megállapítások között említette, hogy a főjegyzőnek likviditási koncepciót kell készítenie, és a polgármesteri hivatalban is biztosítania kell a belső ellenőrzés működését, amire egyébként az önkormányzat összességében kiváló minősítést kapott. Solymos László elmondta: öt éve aranyérmes volt Szeged az ÁSZ szerint a hét megállapítással, s a mostani négy megállapítással még jobb eredményt ért el az önkormányzat.

Olvasóink írták

  • 18. sooszoli 2010. december 19. 08:59
    „Gondolom nem örül a fidesz frakció a jelentésnek, akkor se lennék meg lepve,ha Seoseynek készülne a felmondó levele,valahogy hiába akarják, semmi se jön össze a Polgármester ellen,gondolom ezután is a Város érdekében tevékenykedik,bár tudom ilyen körűlmények kmözött ez nem könnyű.”
  • 17. hazaffy 2010. december 18. 06:47
    „Az ÁSZ olyan ellenőrzést javasolt, amely a saját ellenőrzése alapján megállapítható, hogy nem talált volna hiányosságot? Mert ha lett volna hiányosság, akkor azt az ÁSZ jól megtalálta volna. De nem talált.
    Sőt. Mint írja: "biztosítania kell a belső ellenőrzés működését, amire egyébként az önkormányzat összességében kiváló minősítést kapott"”
  • 16. lapszemle 2010. december 18. 06:00
    „Érdemes elolvasni az Ász Jelentést, az alábbi részt nem domborították ki.
    A baloldali vezetésű önkormányzatok sajátossága volt és lesz, hogy magát a Hivatalt nem engedik, hogy az arra hivatott belsőellenőrzés behatóan ellenőrizze, mert ugyebár az egy ,,szent tehén" ennek meg bizonyára nyomós oka van. Jobb azt a látszatot kelteni, hogy a gazdálkodási feszültségek fő okozói az intézmények rajtuk kell a port elverni.
    Az ÁSZ ugyanakkor feltárta, hogy a polgármesteri hivatalban több éve nem végezték el a tervezett belső ellenőrzéseket. A hivatalt érintő tervezett vizsgálatok száma és témája nem volt összhangban az ellátott feladatok mennyiségével, súlyával és kockázatával, amelyet a főjegyzőnek kellett volna irányítania. 2009-ben és 2010 első félévében a belső ellenőrzés nem működött. 2009-ben a tervezett három ellenőrzés közül csak a készpénzes elszámolások rendjének tervezett vizsgálatát végezték el, és nem hajtották végre a 2010-re tervezett egyetlen ellenőrzést sem.
    A számvevőszék a jelentésében nem tartotta megalapozottnak a főjegyző azon magyarázatát, amely szerint a mulasztás oka a létszámhiány volt. A vizsgálat végén a főjegyzőnek azt javasolták: tájékoztassa a közgyűlést arról, hogy a hosszú lejáratú kötelezettségvállalásokból adódó tőke- és kamatfizetési kötelezettségét az önkormányzat milyen feltételek mellett tudja teljesíteni. Emellett készítsen likviditási koncepciót és végezze el a likvid hitelek visszafizetésének részletes vizsgálatát, és annak eredményéről is tájékoztassa a közgyűlést.
    Az ÁSZ emellett a polgármesternek azt javasolta, hogy kezdeményezze a főjegyző felelősségre vonását, mert a polgármesteri hivatalban a tervszerinti belső ellenőrzések elvégzéséről a főjegyző köteles gondoskodni. Ezt a hiányosságot egyébként már a korábbi számvevőszéki ellenőrzés is feltárta, javasolta annak megszüntetését, azonban a főjegyző erről nem intézkedett maradéktalanul.”
  • 15. Virtuozo 2010. december 17. 22:39
    „Szinte már-már tragikus, hogy a szegedi Fidesznek semmi nem akar összejönni. :))”
  • 14. Rozsdás 2010. december 17. 22:11
    „Nem dicsérem és nem is irigylem Botkát,mivel nem találnak rajta fogást erőből politizálnak ellene!!
    A választások óta az átszervezéseken ,leváltásokon, meg a 800 milliárdos államháztartási hiány növekedésékén kívül mit tud felmutatni a kormány?? " Öt éve aranyérmes volt Szeged az ÁSZ szerint a hét megállapítással, s a mostani négy megállapítással még jobb eredményt ért el az önkormányzat."”
  • 13. macs 2010. december 17. 20:09
    „Commander-V2,
    úgy hallottam, hogy már készül a törvényjavaslat, hogy Sepsey Tamást ki kell rúgni az ÁSZ-tól, mert jókat mondott a szegedi városvezetésről. :-D”
  • 12. Commander-V2 2010. december 17. 19:46
    „A független vizsgálat eredményének ismeretében Bohács, B. Nagy, Bodó és a többi B betűs mondjon le de minimum KÉRJENEK BOCSÁNATOT BOTKA LÁSZLÓTÓL ÉS TANULJANAK TŐLE VÁROSVEZETÉSI ISMERETEKET!”
  • 11. Pimpa42 2010. december 17. 19:35
    „Akkor most talán szíveskedjenek a fideszes sz@rdobálók lemondani az önkormányzati képviselői tisztségükről.
    Hogy végre ne csak kerékkötők legyenek.
    Valamint szíveskedjenek lemondani a szegedi fideszes parlamenti képviselők is a mandátumukról, mert nem képviselik a város érdekeit (lásd: lézer).”
  • 10. balidoki 2010. december 17. 19:29
    „Akkor most,talán,azonnal be kellene fejezni a vizsgálódást,mert igy legalább egy csomó pénzt lehetne a külső szakértők kifizetése helyett,nemesebb célokra forditani.”
  • 9. rozator 2010. december 17. 18:20
    „7. Rozsdás 2010.12.17. 17:54! Mert Orbán Viktor Chuck Norris!”
  • 8. rozator 2010. december 17. 18:02
    „Csak arra lennék kiváncsi, hogy az áprilisi fülkeforradalom óta mit köszönhet Szeged a fidesznek? És az októberi választások óta? Javasolnám a "jozko" és a "frakk" nevű kommenttársaimnak hogy gyűjtsék össze!”
  • 7. Rozsdás 2010. december 17. 17:54
    „Hátha ettől jobb kedve lesz mindenkinek!

    A Fidesz Hit Gyülekezetének 21 pontja

    1. Amikor Orbán Viktor megszületett, egy vörös csillag hullt alá a felcsúti tanácsházáról.
    2. Orbán Viktor 4 másodperc alatt rakja ki a Rubik kockát a szemhéjával, úgy, hogy közben nem is pislog.
    3. Orbán Viktort nem a gravitáció tartja a földön, csak szeret néha gyalog járni.
    4. Chuck Norris nem fél Orbán Viktortól, de azért a biztonság kedvéért ő is rá szavazott.
    5. Orbán Viktornak nincs szüksége szövetségesekre. Ő maga a szövetség!
    6. Orbán Viktor csak a magasságához képest alacsony.
    7. 5 gyerekéből 3-at maga Orbán Viktor szült.
    8. Orbán Viktor a felcsúti pályán egyszer leszúrt egy szögletzászlót, és amikor kihúzták, nagy sugárban tört fel a tej, a méz és a kánaán.
    9. Orbán Viktor egyszer mosolyt fakasztott Áder Jánosból.
    10. Orbán Viktor képes járni a tejbegrízen.
    11. Orbán Viktor soha nem néz kérdőn, csak felkiáltón.
    12. Orbán Viktor 2 000 000 magyar szót ismer fejből, de ennél jóval többet használ.
    13. Orbán Viktor egyszer szembe találta magát egy vérengző kárpáti hegyi-jetivel, Állítólag két napig folyamatosan küzdöttek, mire Viktornak sikerült betörnie a fenevadat. A jeti később Kövér László néven vált ismertté.
    14. Ha valami nem sikerül elsőre 2/3-dal, akkor Te nem vagy Viktor.
    15. OV-nek nincs órája, mert Ő mondja meg mennyi az idő!
    16. Orbán Viktor nem épít hidat. Orbán Viktor egyesíti a két oldalt!
    17. OV nem kap napszúrást. viszont a nap rosszul lesz, ha sokáig nézi.
    18. Az emberek csak agyuk 10%-át használják. A maradék 90%-ot Orbán Viktor használja helyettünk!
    19. Orbán Viktor nem csupán vallásos. Ő maga a vallás!
    20. Orbán Viktor nem tanulni járt iskolába. Felmérte a terepet, hogy hol fognak róla tanítani!
    21. Isten magára hagyta a földet. Tudta, hogy Orbán Viktor mellett nem lenne dolga!”
  • 6. kobak 2010. december 17. 17:20
    „Hát ennyit a fideszes átvilágításról, hogy itt óriási baj van! Nincs Szegeden sem nagyobb baj, mint bárhol máshol az országban, sőt, itt nagyon sok fejlesztés valósult meg. Látszik ez már szépen, hogy az emberek kezdenek felébredni az országban is, mert egyre kevesebben hisznek a fideszes hazugsággyárnak, Szegeden meg a fidesz-jobbik mutyicsapatnak!”
  • 5. rozator 2010. december 17. 16:45
    „Pedig ez a Sepsey igen csak balos, ugye <moderálva>?”
  • 4. hazaffy 2010. december 17. 16:24
    „Sepsey Tamás szerint az önkormányzatnál az ellenőrizendők alapvetően rendben vannak. Pedig rá aztán nehezen lehetne mondani, hogy a komcsik szekerét tolja.”
  • 3. expro 2010. december 17. 16:20
    „Én ezt nem hiszem el.
    Megmondta a fidesz. aa jobbik, hogy itt semmi nincs rendben, és hát ök már csak tudják, /vagy nem/

    Gratulállok Botka Lászlónak,a saját csapatát is erös kézzel, határozottan tudta vezetni.”
  • 2. zizu 2010. december 17. 16:14
    „Az ki van zárva, hogy minden rendben van! Én a Fidesz helyében új vizsgálatot kérnék! És ha még mindig jó, akkor újra! Csak kéne találni valami súlyos dolgot, de legalább egy csontvázat a szekrényben :-)))”
  • 1. tatár 2010. december 17. 15:32
    „Nem úgy van az, ahogy ez a számvevőszéki embör gondolja. A helyi fidesz szerint súlyos dolgok zajlanak itt. Mindent ki kell vizsgálni, igaz egy darab konkrétummal se áltak elő, de majd egy keramikus, egy növénybiológus (nem beszélve egy magasépítő technikusról és egy gyesen lévő jobbikos kismamáról) mindent kiderítenek.
    A további részleteket frakk és elvbarátai közlik a későbbiekben pár száz beírás erejéig.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fagynak a kistavak - jégre lépni még veszélyes

Aki a jégre merészkedik, ne feledje: a befagyott tavakon tilos és rendkívül balesetveszélyes tartózkodni. Tovább olvasom