Délmagyar logó

2018. 06. 22. péntek - Paulina 15°C | 27°C Még több cikk.

Sikeres agykutatás zajlik Szegeden

Szeged. Lezárult a Nemzeti Agykutatási Program első szakasza, amelynek keretében a Szegedi Tudományegyetemen a felfedező kutatások pillérben 5, a klinikai idegtudományban 6, míg a gyógyszerkutatásban 3 kutatócsoport munkájával komoly eredmények születtek az idegrendszeri kutatások területén.
Szerdán Szegeden is bemutatták az első etap eredményeit, amelyre országosan 12 milliárd forintot költött fejlesztésekre 10 kutatóközpont, köztük akadémiai intézetek, a természettudományi intézet és egyetemek is – tudtuk meg Oberfrank Ferenctől, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet ügyvezető igazgatójától. A program célja a fiatal doktoranduszok bevonása, nemzetközi együttműködések létesítése, új infrastruktúrák vásárlása és működésbe állítása. Ezért a NAP-I 2017 novemberi lezárását követően, az eddigi eredményekre épülő új szakasz indult, amelynek keretében a Szegedi Tudományegyetemen 9 kutatócsoport folytatja a munkát. Vécsei László, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Neurológiai Klinika tanszékvezetője elmondta, Szegeden létrehoztak egy klinikai neurofiziológiai laboratóriumot, végeztek genetikai fejlesztéseket, és gyógyszerkutatási projektkel is foglalkoztak a Richter céggel együttműködve. A program lényege a jövő kutatóinak képzése, valamint nemzetközi publikációk megjelenése a végzett munkákból – tette hozzá Vécsei László. A most bejelentett második szakaszban folytatódnak a már elkezdett kutatások, fontos, hogy a gyakorlatban is hasznosítsák ezek eredményeit.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alkottak a rajztanárok

Alkottak a rajztanárok
Idén már 28. alkalommal állították ki alkotásaikat a szegedi rajztanárok. Tovább olvasom