Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Sikerkönyvek, filmsikerek

Ha egy könyv bestsellerré válik, szinte bizonyos, hogy előbb-utóbb film készül belőle. Amelyik történet pedig vászonra kerül, azért ismét hatalmas rohamok indulnak a könyvesboltokban. Az utóbbi időben több regényt is megfilmesítettek, van, amit pedig éppen most forgatnak. Ezek egytől egyig vezetik az eladási listákat, az egyik könyváruház toplistáján például az első öt közül három ilyen.
Az egyik könyváruház eladási listáján az első öt között három olyan könyv szerepel, amelyből film készült vagy készül Fotó: Frank Yvette
Arthur Golden Egy gésa emlékiratai című könyve jelenleg Magyarország legkeresettebb regénye. Már a tizenegyedik kiadás látott napvilágot, 1999 óta ugyanis szinte folyamatosan keresik az olvasók.

A regény 1997-ben jelent meg külföldön, és két évig szerepelt a The New York Times sikerlistáján. Több mint négymillió példányban kelt el, s már 32 nyelvre fordították le. Hazánkban az első néhány hét alatt tízezer példányban kelt el.

Nem nevezhető tehát újdonságnak a mű, ám a történetből készült, és idén három Oscar-díjjal jutalmazott film magyarországi premierje alkalmából ismét kiadták. Nem véletlenül, hiszen manapság már trend, hogy azokat a könyveket, amelyeket megfilmesítenek, a premier után ismét sokan kezdik keresni. Az Egy gésa emlékiratai mindezt tökéletesen példázza: csak a Libri boltjaiban másfél hét alatt 500 példányt adtak el belőle, mellyel egyből az eladási lista élére ugrott.

A megfilmesítés nem csak tovább népszerűsítheti az amúgy is sikeres regényeket. Van példa arra is, hogy egy egyébként ismeretlen mű a vászonra kerülve bestsellerré válik. Jó példa erre Clive Staples Lewis Narnia krónikái című sorozata. Bár a mű 1950 és 1956 között 85 millió példányban jelent meg 29 nyelven, és a Harry Potter után minden idők második legsikeresebb könyvsorozata lett, sőt Lengyelországban kötelező olvasmány, nálunk a film bemutatója előtt alig hallott róla valaki. És bár 1988-ban egyszer már Magyarországon is megjelent mind a hét kötet, most a rajongók kénytelenek az eddig megjelent négy résszel beérni. Sőt néhány hétre ezek közül is volt, ami teljesen eltűnt a boltok polcairól.

Vannak persze könyvek, amelyek megfilmesítéstől függetlenül is soha nem látott mennyiségben fogynak a boltok polcairól. Ilyen például a Harry Potter, amely a világ legsikeresebb regénysorozata. A hat kötetből eddig több mint 300 millió példány fogyott el. Magyarországon az első öt kötetből több mint egymilliót adtak el, a siker pedig független attól, hogy az első négy részből azóta már film is készült.

A legújabb bestsellert, a Da Vinci-kódot is több mint tízmillióan olvasták eddig, és természetesen már készül a film, amelyet a tervek szerint néhány hónap múlva bemutatnak. A negyvenkét nyelvre lefordított mű 2003 legnagyobb könyvsikere volt az Amerikai Egyesült Államokban, de nálunk sem tudnak a könyvesboltok eleget rendelni belőle.

– Azt szoktam mondani, hogy Szegednek nincs is annyi lakosa, amennyit már eladtunk belőle – viccelődött Ilyésné Hoczik Beáta, az Alexandra könyváruház üzletvezető helyettese. Hozzátette: az Egy gésa emlékirataiból is csak néhány napra elegendő a készlet, ami hétről hétre az üzletbe érkezik. A Narnia krónikáit folyamatosan keresik, mint ahogy a Harry Potter könyveket is: a nagy roham elmúltával is mindig akad, aki vásárol akár a régebbi, akár a legújabb részekből. – Kétségtelen, hogy ezek uralják most a piacot. Meg persze az ezek sikerét meglovagló, hasonló témájú könyvek – mondta az üzletvezető.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kampány exvezetők nélkül

Kampányában sem a jobboldal, sem a baloldal nem használja ki a rendszerváltás után megválasztott… Tovább olvasom