Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Sikert aratott a Macskák a szegedi szabadtérin

Andrew Lloyd Webber legtöbbet játszott musicalje, a Macskák az 1981-es londoni ősbemutató és a két évvel későbbi budapesti premier óta a műfaj klasszikusává érett. A nagyszerű szereplőgárdának, a kitűnő rendezésnek, koreográfiának – és persze az élő zenekarnak köszönhetően a Szegedi Szabadtéri Játékok évadnyitó bemutatójaként ismét óriási sikert aratott.

Götz Béla rommá lett, régi színházat idéző, látványos, ötletes új díszletében, új maszkokkal, szinte teljesen megújult szereplőgárdával és Magyarországon először élő zenekarral tűzték másfél évtized múltán ismét műsorra a Dóm téren a Madách Színház legendás Macskák-produkcióját. Szirtes Tamás már annyi dicséretet begyűjtött a rendezésért – a szerzőtől is –, hogy ezekhez már nincs mit hozzátenni. Illetve mégis: a jó rendező talán legnagyobb erénye, hogy tud szerepet osztani. A Macskák új szereposztása is telitalálat – sajnáltam, hogy az időnként vacakoló hangosítás többek teljesítményét kissé rontotta.

Kell a legendás színész

Az öregedő, egykor szebb napokat látott bűbájcicát, Grizabellát Malek Andrea játssza – már csak miatta is érdemes megnézni az előadást. Tökéletes énekes-színészi alakítást nyújt, jobb, izgalmasabb, professzionálisabb összes hazai elődjénél. Néhány percbe sűrítve képes felvillantani egy keserű női sorsot, ugyanakkor perfekt technikával, érzelemmel telítetten énekel, a legnagyobb slágerben, az Éjfélben az ő tolmácsolásában értettem először tisztán Romhányi József komplikált dalszövegének minden szavát.

Tust, a Parkinson-kóros öreg színházi macskát Gálvölgyi János finom humorral, reszkető kézzel, jópofán, egyéni megoldásokkal alakítja, érezhetően direkt kerüli az utánzás csapdáját. Úgy énekelte Tus monológját, mintha saját véleményét is mondaná: „Persze más ma a színház és modernebb mind. / Ez rendben is volna, csak az itt a vész, / ehhez nem kell a legendás, régi színész!"

Szexbomba cicák

A produkció legnagyobb meglepetése számomra az Old Csendbelenn szerepében bemutatkozó Molnár Levente, az Operaház 24 éves baritonistája, akinek világklasszis hangját jó lenne operában is hallani a Dóm téren. Tetszett a két szexbomba cicát játszó Oroszlán Szonja (Bombalurina) és Gallusz Nikolett (Lengelingéla) tonettszékes duettje. Serbán Attila már-már hard rock nótaként parádésan adta elő a makacs macskaapacs Micsel Rumli dalát. Elvisz Trén szerepében Szente Vajk is nagyszerűen énekelt, és élni tudott a lehetőséggel, hogy a pazar koreográfiát kitaláló Seregi László látványos karmincarevüt csinált a jelenetből, ami az előadás egyik legsikeresebbje lett.

Az egykori debreceni színigazgató, Csutka István Quaxo szerepében káprázatos szteppelésével aratott nagy elismerést. A Mefisztulészként bemutatkozó megasztáros Torres Dániel játékában volt némi kedves civil íz, de dzsesszes, vagány éneklése meggyőzőnek bizonyult. Az Operaház Kossuth-díjas balettművésze, ifj. Nagy Zoltán fantasztikusan táncolt, csak azt a démonikus kisugárzást, nagystílű eleganciát hiányoltam, ami egykor Szakály György emlékezetes alakítását jellemezte. Nincs mód a népes szereplőgárda teljes számbavételére: jó csapatjátékosként a többiek is hozzájárultak a sikerhez.

Élőzene

A Szegedi Szimfonikus Zenekar tagjaiból és budapesti muzsikusokból összeállított együttest Makláry László a tőle megszokott hallatlan energiával és profizmussal dirigálta. A kevésbé népszerű számok alatt néha ugyan leült egy kicsit az előadás, de oroszlánrésze volt abban is, hogy a finálé és tapsrend fergeteges volt, így a közönség a premier végén nem rohant haza, hanem újra és újra visszatapsolta, hosszan ünnepelte a fellépőket és az alkotókat.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gallusz Niki: Minden erőmmel megpróbálok optimista lenni

Minden megtakarított pénzét a tánc– és énekóráira költötte, keményen megdolgozott a sikerért.… Tovább olvasom