Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Sikertelen bugyilopás, csalás, pénztárcatolvajok

Szeged – Bőven volt dolguk a szegedi rendőröknek: ráadásul az esetek nagy része kis odafigyeléssel megelőzhető lett volna.
Áruházi tolvajokat értek tetten a biztonsági szolgálat munkatársai hétfőn a kora esti órákban. Egy 38 éves nő bőrfiatalító kozmetikai terméket akart fizetés nélkül magával vinni úgy, hogy annak áruvédelmi etikettjét leszedte, ám hamar fény derült tettére, és a biztonsági őrök értesítették a rendőrséget: vele szemben lopás gyanújával büntetőeljárás indult.

* * *

Egy másik áruházban egy 60 éves nő próbált meg két női bugyit az üzletből kicsempészni. Miután a nylon-csomagolástól megszabadította azokat, az áruvédelmi etikettet is letépte róluk, ám a boltból már nem jutott ki, a biztonságiak feltartóztatták, és rendőrt hívtak. Vele szemben is büntetőeljárás indult.

* * *

Egy trolin utazó fiatalember pénztárcáját emelte ki táskájából az enyveskezű. Nem volt túl nehéz dolga, hiszen a sértett azt a hátizsákja külső zsebében tárolta. A tárcában ötezer forint és a sértett személyes okmányai voltak.

* * *

Hasonlóan figyelmetlen magatartásról tanúskodik a következő eset is: egy nő a piacon kerékpárját tolva nézelődött, vásárolt, miközben táskáját a bicikli első kosarába tette. Az élelmes tolvaj – kihasználva, hogy a piacon sokan voltak, és a táska gazdája az árukat nézegeti – egy óvatlan pillanatban kiemelte a táskából a pénztárcát, minek köszönhetően közel harmincezer forintjától „szabadította meg" meg az asszonyt.

* * *

Fizetés közben lazán zsebre tett irattartóért nyúltak röviddel azután ügyes kezek és emelték ki észrevétlenül onnan. A szegedi férfi az áruházban éppen fizetett, miközben irattartóját zsebre vágta. Miután ismét érte nyúlt volna, az már nem volt ott.

* * *

Trükkös tolvajok, csalók is ténykedtek az elmúlt napokban, és rövidítettek meg hiszékeny embereket. Radiátorszerelőnek adta magát az a páros, akik egy idős nénit tévesztettek meg. Először egyikük jelentkezett nála, és ajánlotta fel, hogy kicseréli a radiátorokat, amelyért előleget is kért. Ehhez egy papírt is kitöltött és mondta, hogy egy hónap múlva kezdi meg a szerelést. Nem sokkal később azonban másodmagával jött vissza, és közölte, hogy érdemes lenne egyúttal a szigetelést is megcsinálni, amelybe a néni szintén beleegyezett. Ekkor újabb előleget kértek, majd a másik fiatalember azzal az ürüggyel, hogy megnézi az ablakokat, körbejárt a lakásban.

Miután távoztak, csak később vette észre a sértett, hogy a papír, amit kitöltöttek neki, nincsen sem aláírva, sem pedig cégjelzéssel ellátva. Ekkor ment oda a szobában elrejtett tárcájához, amelyben a megtakarított pénzét tárolta, és vette észre, hogy az teljesen üres. Kára közel félmillió forint.

* * *

Csalás áldozata lett egy idős asszony hétfőn a déli órákban. A lépcsőház előtt szólította le egy fiatal nő és közölte vele, hogy kisorsolták a nevét az orvosnál, és nyereménye 2 darab ágynemű-garnitúra. A nyeremény azonban 200 ezer forintba kerül, amelyet később vissza tud igényelni. A néni az „ajándéknak" megörülve át is adta a pénzt, amelyért a garnitúrát megkapta. Miután távozott a nő, kezdett gyanússá válni számára, hogy valami még sincs rendben. Felhívta az orvosát, hogy valóban nyert-e, ahol azt a tájékoztatást kapta, hogy nincsen ilyen nyereményjáték.

Olvasóink írták

  • 14. Mjuriele 2011. július 20. 10:03
    „13.

    Hozzánk hetente jönnek, gondolom az invitelre gondolsz.
    Én már mondtam nekik hogy semelyik más szolgáltató nem házall csak ők.
    Azt állítják hogy nekik van a legnagyobb ügyfékörük, na ezt sem hiszem el.
    Kértem hogy írja fel hogy engem nem érdekel, azt mondta nem teheti, írjam ki én az ajtóra.
    Még mit nem?!
    Van hogy naponta kétszer jönnek.
    És volt hogy este fél 8 után még láttam őket a Bihari utca környékén.
    Ez minősít egy szolgáltatót ha így keresi fel az embereket...”
  • 13. szegedgabor 2011. július 20. 07:12
    „Mostanában a különböző média szolgáltatók jönnek és kopogtatnak be mindenhova, azokkal is vigyázni kell. Azt állítják,nagyon ügyes dumával, hogy a földfelszíni sugárzás meg fog szűnni és mindenkinek jobb ha őket választják. Végigjárják a paneleket és a sok idős néni hisz nekik. Pedig akinek kábel TV -je van azt nem érinti a változás. Ezek meg egy rongyos kitűzővel hülyére keresik magukat. Nem átverés , mert tényleg egy nagy cégnek dolgoznak , de a duma amit elengednek...Én nemrég zavartam a földszintig kettőt.... Ők sem jobbak minta besurranók...megtévesztésnek hívják ezt, amit persze nem lehet rájukverni, mert olyan szépen mondják a szöveget, hogy csak na,és csak az a megtévesztő amit sugall.... És sokan elhitték. Azon gondolkodtam pár embernek körbe kéne járni a lépcsőházakat és ellenkampányolni :D megmondani az öregeknek, hogy nehogy....”
  • 12. macs 2011. július 19. 19:16
    „7. jadewka,
    ne irigykedj!!! Sok idős ember a temetésére tesz félre pénzt, hogy ezzel se kelljen a gyerekeit terhelni. És ezt konkrétan tudom.”
  • 11. lepkehalo 2011. július 19. 17:22
    „7. jadewka: Hol olvastál te 2 milliót meg kisnyugdíjast?”
  • 10. lamuria 2011. július 19. 15:29
    „kedves szilvie80, egyet ertek onnel ,, de mivel on is ingatlanos hadd mondjam el hogyan vert art 2 ingatlanos is :

    1. A telen el kellet adnom a nagy lakasom . a kedves , mindenbe segito ingatlanos no , azzal jott jogy segit keresni egy kicsi lakast .. PERSZE 2 NAPIG MENTUNK IDE - ODA MAJD HARMADIK NAP KOZOLOTE VELEM HOGY O 100.000 ERT JOTT VELEM NEZNI ALAKASOKAT ..!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    2. Ha mar itt tartunk , most a kicsi lakasom is eladasba van ., jott is ra ..""VEVO.."" Az ingatlanos no aranjos es jo csak ep MAGAMRA HAGYOTT A ""VEVOKKEL"" EGYEDUL 3 ORAN KERESZTUL .. AZ IDOS APUKA JOL OSSZE VISSZA JARTA LAKASOM , KINJITOGATA A PLAZMA TV , SZOVA TETTE MILJEN SZEP LAPTOMOM VAN ES LANJAVAL 3 ORAN KERESZTUL NEZTEK A LAKASOM , PERSZE BELE NEZTEK A SZEKRENJEGBE .. KB MILJEN MELJEK .. MAJD MASNAP AZ APA REGGEL FELHIVOTT HOGY MONDJAM MAR MEG A TELJES NEVEMET .

    Mikor kozoltem az ingatlanos novel menjire kellemetlenul eresztem magam hogy magamra hagyot vad idegennekel ,, megsertotod , majd kozolte majd beszel a ""vevokel"" AKIK PERSZE NEEEEEEEM VETTEK MEG A LAKAST .!!!!!

    Ezek utan kb 3x szor valaki kopoktatott az ajtomon, felcsengetek egy par szor ill. oljanok akartak jonni lakst nezni akikrol soha nem hallotam

    SZOVAL , AZ INGATLANOSOK NEM SZABAD HOGY EGYEDUL HADJAK A ""VEVOT"" A TULAJDONOSAL .. MERT ABBOL NAGY BAJ LEHET .,
    AZ INGATLANOS TEGYE NJILVAN HOGY PENZT KER A LAKAS NEZE SERT IS ES NEEEEEEEEEE UTOLAG KERJEN 100 000 FT.

    HA BARKI KOPOG, CSENGET .. SENKI AJTOT NE NJISON , FOLEG HA NEM VAR SENKIT AZ ILLETO ,

    A PENZT TOBBE NEEEE TARTSAK TOBBE A PENZTARCABA .. TENJEK BELSO ZSEBBE ..,

    SAJNOS NAGYON ROSSZ IDOKET ELUNK ES JOBB LENNE OSSZEFOGNI A BUNOZOK ELEN MIND TAMADNI EGYMAST .

    PS . ELNEZEST A HELJESIRASERT ES REMELEM ESZT ELOLVASA VALAKI A CSMRFK IS .. KOSZONOM”
  • 9. b-live 2011. július 19. 14:37
    „gondolom onnan van pénzük hogy ledolgoztak 40 évet takarékoskodtak
    bejelentette őket a mmunkáltató mert akkor még nem trükköztek és most kap rendes nyugdijat amiből mire költene?”
  • 8. sylvie80 2011. július 19. 13:41
    „Amikor ilyen eset előfordul, mindig felmerül bennem egy kérdés: hogy miért nem igazoltatja az illetőt, mielőtt beengedné? Biztosításokkal és ingatlanokkal foglalkozom, nálunk is van fényképes igazolvány, amelyet folyamatosan magunknál hordunk. 5 éve dolgozok ebben a szakmában és eddig 2 eset volt, mikor elkérték. Pedig nagyon sok helyen jártam ezalatt az idő alatt.
    A trükkös lopásra viszont van egy nagyon jó termék, ami kellene mindenkinek, mivel szaporodnak az ilyen és ehhez hasonló esetek!
    Az meg hogy honnan van ennyi megtakarítása? Ez kérdés? Onnan, hogy a múlt generációk mára már idős tagjai megtanultak takarékoskodni és a pénzzel bánni! Ez kellene a mai társadalomnak is, de eszük ágában nincs félretenni- tisztelet a kivételnek- inkább feléli az egészet, sőt hitelre vásárol! Aztán sír, hogy a nincsből nem tud megélni meg félretenni! De persze a cigi, kávé, süti meg nyaskaságok azok mennek! Ilyen sajnos a fogyasztói társadalom a kivételektől eltekintve!
    Aki pedig a kivételt erősíti annak gratulálok a felelősségteljes gondolkodásért!”
  • 7. jadewka 2011. július 19. 13:24
    „Honnan van egy idős kisnyugdíjasnak kétmillió megtakarítása???Kisnyugdíjas akarok lenni!!!!”
  • 6. Nórikám 2011. július 19. 12:58
    „Kifejezetten irritálnak ezek az esetek! Nap, mint hallani, látni, olvasni az ilyen eseteket, és nem tanulnak az emberek belőle. Könyörgöm, én is idős vagyok, próbálkoztak már többen hasonló trükkökkel, de nálam egyik sem nyerő. A lakásomba sem jöhet be senki idegen. Nincs olyan indok, amire kinyitom az ajtót. Már a kaputelefonnal ki lehet szűrni nagy részt, ha meg mégis sikerül bejutnia valakinek illetéktelenül a lépcsőházba, akkor se nyitok ajtót.”
  • 5. Pepejeans 2011. július 19. 12:26
    „Az az érdekes,hogy ezeknek az öregeknek mindig van pénze, amit odaadjanak!”
  • 4. zoltanszabo 2011. július 19. 12:21
    „Olyan hiszékenyek az öregek, megáll az ész !
    Az én környzetemben is többeket becsaptak. Mindég elmondom : senkit , idegent NE engedjenek be !
    Az, hogy nyereményt hoztak : külön cikket írhatnék.”
  • 3. Mjuriele 2011. július 19. 12:17
    „Hiszékenyek?
    Szerintem meg kapzsik...”
  • 2. trillarom 2011. július 19. 11:08
    „Szerintem nagyobb gondot kellene fordítani főleg az idősek körében a bűnmegelőzésre. Gyakran kéne felhívni a figyelmüket arra, hogy vannak trükkös tolvajok és bemutatni a módszereiket.”
  • 1. csillogás 2011. július 19. 10:36
    „Az idősek nagyon hiszékenyek... :(”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Föld körüli utazás: a várjátékok Lebilincselő előadást ígérnek

A Szegedi Pinceszínház társulata július 29-én mutatja be a várjátékokon a Verne-regényből ismert 80 nap alatt a Föld körül című történetet. Tovább olvasom