Délmagyar logó

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 21°C | 34°C Még több cikk.

Skodájában él Bali Zoltán

Szeged - Szegedi parkolókban, az autójában él már egy hónapja Bali Zoltán. A 84 éves hajléktalan férfi a saját Skodájában lakik az Űrhajós utcában, az egyik tízemeletes mögött. A rendőrségen tudnak róla, de nem tehetnek semmit, mert nem követett el jogsértést.
Az anyósülésen aludt egy férfi egy lefüggönyözött, barna Skodában, amikor tegnap délelőtt 11 órakor a tarjáni Űrhajós utcában jártunk. Kávéval keltettük: hálásan elfogadta a feketét, majd mesélni kezdett.
A 84 éves Bali Zoltán hat éve hajléktalan, körülbelül egy hónapja él a saját kocsijában. – Szóltak már, hogy menjek el, mert nem tudnak kiállni a garázsból, de itt akárki állhat, mert ez ingyenes parkoló, és bőven van hely – mondta az idős férfi. – Volt itt a rendőrség, de nem csináltak semmit, mert nem vagyok bűnöző. Nem teszek rosszat, nem szemetelek. Nem ártok én senkinek!

Zoli bácsi 2002 óta hajléktalan. Nincs családja. Korábban az élettársával élt együtt, de a nő nevén volt a lakás. Amikor a párja megbetegedett, a gyerekei kitették a férfit az asszony otthonából. Ezután albérletben lakott, majd egy időre az Acél utcai hajléktalanszállón talált menedéket. Onnan körülbelül négy hónapja jött el, mert kirabolták.

– Negyvennégy évig dolgoztam a Volánnál mint buszsofőr. Havi 94 ezer forint a nyugdíjam. A szállón gyűjtögetni kezdtem, hogy lakást szerezzek magamnak. 500 ezer forintomat lopták el, ezért jöttem el – emlékezett vissza Bali Zoltán.

Bali Zoltán egy hónapja lakik a lerobbant Skodában Fotó: Schmidt Andrea
Bali Zoltán egy hónapja lakik a lerobbant Skodában
Fotó: Schmidt Andrea

Miután otthagyta a hajléktalanszállót, megint albérletbe költözött az Építő utcába, egy ötemeletes panelbe. Lábában és csípőjében protézis van, a lépcsőzés megerőltető volt számára, ezért egy hónapja felmondta az albérletet. Azóta régi Skodájában él. Azt mondta, azért nem keres másik lakást, mert drága lenne. Ráadásul elvesztette a szemüvegét, anélkül pedig az apróhirdetéseket sem tudja elolvasni.

– Először a Szent István téren álltam, de ott tilos volt parkolni. Mivel nemrég lerobbant az autóm, ide vontattak, az Űrhajós utcába. Körülbelül két hete lakom itt – mesélte.

Megkértük, mutassa meg, mit rejt a barna Skoda. Zoli bácsi kinyitotta a csomagtartót.

– A zsákokban takarók, a bőröndben a ruháim vannak. Most még jó idő van, de később hideg lesz. Jó lenne addigra fedett helyre költözni, például egy szociális otthonba – mondta az idős férfi. – Napközben nem vagyok itt: bemegyek a városba. Az Anna-kútnál mosdok, veszek magamnak ennivalót, üldögélek a Széchenyi téren. WC-re a közeli gyorsétterembe járok, mert ingyenes.

Legálisan parkol

– Ellenőriztük Bali Zoltán gépkocsiját, a jármű érvényes műszaki engedéllyel rendelkezik. A parkolás szabályait nem sértette meg a tulajdonosa – tájékoztatta lapunkat Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. – Csak azért, mert valaki hosszabb ideje parkol valahol, ráadásul gyakran a járműben tartózkodik, esetleg ott is alszik (főleg a nyári hónapokban), a rendőrség nem intézkedhet.

Olvasóink írták

37 hozzászólás
12
  • 37. Juhász Attila 2008. szeptember 17. 19:16
    „Hé ácsi emberek. Milyen alapon meritek megszólni ezt az embert, nem kért tőletek, és az államtól sem segélyt, nem lopott, itt, és igy él. Kész. Ennyi. Úgy él ahogy akar. Arra költi a pénzét amire akarja. Ez egy cikk volt, hogy igy is élnek emberek. Nem alamizsnáért kuncsorog, mint a "kissebség"”
  • 36. OláhZoltán 2008. szeptember 16. 10:46
    „Sajnálattal közlöm, hogy a fenti cikket nem én írtam.

    Üdvözlettel: Oláh Zoltán
    olah.zoltan@delmagyar.hu”
  • 35. nem sofőr 2008. szeptember 12. 21:18
    „A Volánnak miért lenne kutya kötelessége segíteni???Miért adjon a volt dolgozójának lakást?Ilyen alapon mindenki követelhetné a volt munkáltatóját arra,hogy lakást adjanak neki.Gondolom az összes hajléktalan megtehetné.Mikor aktív dolgozó volt mire költötte a nem kis fizetését,miután nyugdijba ment vajon mit csinált a nyugdijával,hogy most egy lerobbant skodában lakik?.Ő maga miért nem tett önmagáért,hiszen ettől sokkal kevesebb pénzből élnek emberek albérletben,emellett spórolnak lakásra,gyereket tartanak el.Kétségbe vonom azt,hogy amig aktiv dolgozó volt addig jó volt a szép fizetés.Ja igy természetesen lesz segitség,megoldás ahelyett,hogy önmaga tegyen magáért.Lehet ha a családja olvassa az újságot egész más gondolatok ébrenek bennük,mint bennünk.Ha őnmaga szetette volna a helyzetét megváltoztatni már megtette volna.Tudom nincs jogom itélkezni,mégicsak egy idősek otthonában bizonyára kaphatna ellátást,csak kérvényeznie kellene.”
  • 34. Ismmmerős! 2008. szeptember 12. 17:47
    „A Volánnak kutya kötelessége segíteni, lakást adni egy volt dolgozójának!
    Akkor is ha a jelenlegi buszvezetők alig keresnek többet a bácsi nyugdíjánál, és gyerekeket nevelnek még? Esetleg hányan keresnek többet a bácsinál...sajnos nem sokan...talán kevesebbet kellett volna játékgépezni.”
  • 33. mister 2008. szeptember 12. 15:18
    „Bocs, nem azért, de a 94.000 Ft-os nyugdíj nem rossz. Ismerek olyan közalkalmazottat (nővér) - nem is egyet - aki nettó 85 ezerből él egyedül két gyerekkel. És nem autóban...
    Azért itt valami nem stimmel.”
  • 32. concrete blonde 2008. szeptember 12. 14:48
    „Döbbenetes.... valami szociális munkásnak kéne segítséget nyújtani, és mindenek előtt a családját megkeresni.
    Sajnos, ha meg kódorgós, mármint szellemileg nincs rendben, akkor állandó felügyeletre szorul.
    Találtam én is bácsit az utcán pizsamában, papucsban, még szerencse a címet valahogy tudta, és hazavittem.”
  • 31. Gyurkó Jánosné 2008. szeptember 12. 14:42
    „Nagyon sajnálom, hogy még mindig vannak emberek Magyarországon akik ilyen sorsra kényszerülnek.
    Talán ha lenne kedve Csongrádra költözni Zoli bácsinak talán itt könnyebben bejuthatna egy szociális otthonban, hiszen háromis van ebben a városban. Neki elég szép nyugdíja van még lehet, hogy maradna is belőle egy kis költőpénz.
    Működik egy idősek napközije is, ha megcsináltatná az autóját és eljönne, napközben ott eltölthetné az idejét addig, amíg le nem rendeződik a sorsa. Kérem a Tisztelt Szerkesztőséget, hogy segítsenek neki ebben.
    Üdvözlettel: Gyurkó Jánosné”
  • 30. m 2008. szeptember 12. 13:35
    „Ő a cikk íroja vak?
    A képen fehér a skoda.”
  • 29. bobca 2008. szeptember 12. 13:35
    „Akkor keressék meg őket hatóságilag, mi a fenének van a gyámügy!”
  • 28. acidum 2008. szeptember 12. 13:11
    „Az hogy családtag vagy közeli ismerős-e , az szerintem tökéletesen mindegy és nem tartozik ide. A lényeg, hogy ne ítéljenek el egy olyan családot, aki segítette őt sokáig, hanem inkább az olyat akinek vérszerinti rokona és nem foglalkozik vele egyáltalán.
    A másik kérdésre pedig, igen, van családja. Gyerekei és még unokái is vannak. Tehát vagy az újságíró torzít vagy ő nem mondja el az igazat.”
  • 27. Mézharmat 2008. szeptember 12. 12:48
    „Azért ennyi év szolgálat után akár a Volán is felajánlhatna valami kis garzont, afféle szolgálati lakásként, a rezsit tudná a bácsi fizetni a nyugdíjából, és mégis emberségesebb lenne hátralévő éveire, mint a parkoló...”
  • 26. bobca 2008. szeptember 12. 12:38
    „A Te anyáddal élt, acidum?”
  • 25. katcsi 2008. szeptember 12. 12:34
    „most van családja vagy nincs?”
  • 24. kekecke 2008. szeptember 12. 12:11
    „ha neki úgy tetszik, hogy egy bármilyen színű skodában éljen ? sokan örülnének ekkora fizetésnek !”
  • 23. acidum 2008. szeptember 12. 10:25
    „Bobca! Hansúlyoznám, hogy a bácsi magától ment el a fiához! Több pénze is volt neki ennél, hogy hová tünt azt csak ő tudhatja.
    Az élettársnak is rendes nyugdíja volt és az élettárs gyermekeinek is saját fizetése volt és nem kellett őket eltartani! A család segítette őket, csak a bácsi gyerekei nem voltak sehol, akiket viszont ő támogatott . Ilyenkor hol vannak?
    Csak az írjon véleményeket, aki tudja mi is történt és ne csak találgatásokat írjon egy cikk alapján!!!”
  • 22. bobca 2008. szeptember 12. 10:16
    „Valóban emberhez méltatlan ez az élet, de a bácsi mit csinált a 44 évig kapott fizetésével, hogy most csak egy Skodája van.
    Bár az sem kizárt, hogy élettársa vele tartatta el magát és gyermekeit, akik most az utcára tették.
    Az élettársi közösség után is járna neki valami, ha volna egy normális ügyvéd végig vihetné ezt az ügyet és az öreg esetleg be tudna fizetni valahol egy bérleti jogra, mert a nyugdíjából rezsit is tudna fizetni.
    Nem az ilyen embereknek találták ki a nép ügyvédje intézményt? Úgy tudom a Tisza-parton a Belvederében vannak.”
  • 21. Több imformáció IDŐSEK OTTHONA Acél utca. 2008. szeptember 12. 09:51
    „Tisztelt cikk író ! Ismerem a bácsi az Acél utcai Idősek Otthonában lakot /nem hajléktalanszálló/.Ott is mindig a kocsijábat tartózkodott, szabad kijárása volt.”
  • 20. L.Miklós 2008. szeptember 12. 09:47
    „A bulvárosodás gyöngyei közé tartozik ez a - joggal - anonim cikk.
    Mi lett volna, ha a csámcsogtató, talmi híranyag helyett tényleg utána megy , s megtudja: hogyan került ide az illető.
    Mi lett volna, ha a segítség érdekében nyilatkoztatja a "nagy magyar szociális hálót"? Ha a rendőrségtől megkérdezi: mit tudnak az ellopott félmillióról?
    Szóval mi lett volna, ha úgy ír, mint egy ujságíró?”
  • 19. Béla Papa 2008. szeptember 12. 09:45
    „Kedves Fórumozók !

    Mindenkinek joga van ott élni ahol akar.
    Valljuk be a 90 ezres nyugdíj nem kevés összeg, ebből egy vidéki albérletet ki lehetne fizetni, ott olcsóbb lenne az élet. Ne ragaszkodjunk ahhoz, hogy a Széchenyi téren csövezzünk.
    Én nem itélkezem, mert nem ismerem a körülményeket, hogy milyen módon jutott a bácsi az utcára. Ha megfelelő kapcsolata lenne a gyerekeivel, biztosan nem hagynák, hogy az utcán éljen.
    Nagyon szomorúnak tartom, hogy arról poénkodunk, hogy milyen színű az autója.”
  • 18. Nyugdijas 2008. szeptember 12. 09:29
    „A cikk írója feltehetően az az újságíró aki élvezettel ír emberek kiszolgáltatott életéről.Ő nem más lehet mint:OlÁH ZOLTÁN.Végig sem gondolta esetleg ezzel a cikkel melyben minden részletett le írt esetleg bajt is hozhat a bácsira.Meg lehet szorulva a Dm ha ilyen újságírókat alkalmaz.”
37 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

24,5 milliárd forinttal tartoznak a megyében

Csongrád megye - Csongrád megyében több mint 24 milliárd forinttal tartoznak az Adó- és Pénzügyi… Tovább olvasom