Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Sohajda László, a szegedi pókerarc

Szeged - Majdnem egymillió forintot nyert egy szegedi származású fiatalember, Sohajda László a Pókerarc című tévés vetélkedőn. Itt nemcsak a tudás számított, hanem az is: milyen jó emberismerő.
– Jó hecc volt. Évente egyszer-kétszer szüksége van ilyesmire az embernek, hogy ne legyen unalmas az élet – jellemezte a szegedi származású Sohajda László az RTL Klub új vetélkedőjében, a Pókerarcban való szereplést. A Budapesten élő, művészeti menedzserként dolgozó fiatalember 975 ezer forintot nyert a szerdai adásban. A nyereményért nemcsak a helyes válaszokat kellett tudnia, de ellenfeleit is ki kellett ismernie viszonylag rövid idő alatt. László taktikája az volt, hogy szemkontaktust teremtett játékostársaival – aki állta a tekintetét, arról feltételezte, hogy igazat mond, aki nem, az „svindlisnek tűnt".

– Ezt a módszert az életben is használom – vallotta be. Bevált a „szúróstekintet-trükk" is, az egyik játékost, Anikót például sikerült annyira összezavarni, hogy az asszony idő előtt kiszállt a játékból, pedig jobban állt, mint László.

Sohajda László közel egymilliót nyert. Fotó: RTL Klub

– Lélektani hadviselést folytattunk egymás ellen, de ez csak színészkedés. A műsorban talán úgy tűnt, hogy mogorvák vagyunk és egymás vérét szívjuk, de az öt-hat órás forgatás összekovácsolta a csapatot – fogalmazott László, aki a szerdai játék nyertesével, egyben legnagyobb ellenfelével, Gyulával barátkozott össze leginkább.

Lászlót barátnője beszélte rá a játékra. Korábban gyakran nézték együtt Vágó István Legyen Ön is milliomos! című műsorát, és mivel a fiatalember a fotelből többnyire helyesen válaszolt a kérdésekre, párja úgy gondolta, a stúdióban is jól teljesítene. László – aki egyébként szokott pókerezni – engedett a két hétig tartó unszolásnak, és felhívta az RTL Klubot.

– Azért a valódi póker más. Ott a lapjárás is fontos – hangsúlyozta a nyertes, aki ha hazalátogat Szegedre, gyakran részese családi pókerjátszmáknak.

A fiatal pár egyébként lakásvásárlás előtt áll, ezért a nyereményt is erre fordítják.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Harry Potter is segít a gyerekeknek a gyógyulásban

Szeged - Mini könyvtárat kapott a Csodalámpa Alapítványtól és a Libritől a szegedi gyermekklinika hemato-onkológiai osztálya. Tovább olvasom