Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Sok a rászoruló, kevés a tűzifa

Szeged - Az ötezer fő alatti települések önkormányzatai idén is kedvezményes tűzifához juthatnak állami támogatással. Aki teheti, pályázik: még akkor is, ha nincs meg a szükséges önerő.
Keddig igényelhetik az önkormányzatok a tűzifavásárláshoz kapcsolódó kormányzati támogatást: az 5000 fő alatti települési önkormányzatok – amelyek nem esnek bele a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott településekbe – kemény lombos fafajta esetében erdei köbméterenként nettó 13 ezer forint, lágy lombos fafajta esetében 7300 forint támogatást igényelhetnek. Előbbihez erdei köbméterenként 2000, utóbbihoz 1200 forint önrészt kell biztosítani. Az önkormányzatoknak rendeletben kell meghatározni, hogy kik részesülhetnek tűzifa-támogatásban, s nem kérhetnek ellenszolgáltatást azoktól, akiket ebben részesítenek.

– Száz köbméter lágy lombos fafajtát fogunk vásárolni állami támogatással, amelyre a pénzt a szállítási díjjal együtt a költségvetésünkből már elkülönítettük. A száz köbmétert a tavalyi igényekhez mérten határoztuk meg, akkor minden kérelmezőnek egy köbméter fa jutott, igaz, a keményebb fajtából. A rendelések az önkormányzathoz az első hideg napok beköszöntével megérkeztek, reméljük, hogy a fejenkénti egy köbmétert idén is teljesíteni tudjuk. Nehéz igazságot tenni a kérelmezők között, akik minél több fát szeretnének. Az állami támogatással vásárolt tűzifa mellett az évben különböző gallyazási munkálatokból származó famaradványok is megvannak még, amelyet szintén a rászorulók között osztunk majd ki – mondta Kiss-Patik Péter bordányi alpolgármester.

– A gázár emelkedése miatt Szatymazon már többen fűtenek fával, mint gázzal. Ezért alakítottuk úgy a költségvetést, hogy a tavaly indult programhoz idén is csatlakozni tudjunk. Százötven köbméter kemény lombos fát igénylünk az államtól, amihez jön újabb százötven köbméter tűzifa, amit az év során Szatymazon gyűjtöttek be közmunkásaink. Az állami fára 300 ezer forint önerőt tettünk félre, számításaink szerint az összes tűzifa háromszáz embernek lesz elég. Sajnos még így se tudunk mindenkinek adni: már tavaly is több volt a rászoruló, mint a fa – magyarázta Kormányos László polgármester.

Kübekházáról idén többször megírtuk, hogy az önkormányzatnak kiürült a kasszája. – Semmi önerőnk nincsen, mégis pályázunk az állami támogatású tűzifára. Aztán lesz, ami lesz – mondta Molnár Róbert. A településvezető szerint szédíti az embereket a kormányzat.

– Tavaly is igényeltünk kedvezményes tűzifát, de az igényelt mennyiségnek csak az ötödét kaptuk meg. Képtelenség annyi tűzifát kitermelni itthon, ahány embernek szüksége lenne rá. Kübekházán szinte mindenki fával fűt, és joggal gondolják, hogy nem vesznek tüzelőt a télre, ha a kormány ingyenes fát ígér nekik. Ha végül mégsem tudnak küldeni annyit, amennyit kértünk, az az önkormányzatnak blama – fogalmazott.

Olvasóink írták

  • 10. x 2013. október 17. 17:15
    „8. csonakos, naponta elég egy válasz, vagy óránként kellene? (A szomszéd tehenét nem dögleszti meg a kormány.)
    http://www.delmagyar.hu/forum/tuzifa_bunozes/5/2002114/?action=kifejt&page=0&ord=1&limit=200#2305416”
  • 9. Erzsike209 2013. október 16. 12:44
    „ODA ADTÁK A SZAVAZÓKNAK!!!!!!!!!”
  • 8. csonakos 2013. október 16. 07:27
    „Kérdem én, hogy ha a nagy fürdőmedencés házakban élők részesülhetnek a rezsicsökkentésben, akkor a fával, szénnel fűtők miért nem? Miért ez a válogatás?”
  • 7. tom_peris 2013. október 15. 23:21
    „ingyenfának nincsen párja
    így szavaz az miránkma
    kinek jutott ingyenfája
    vagy kormányközeli barátja”
  • 6. queenmargareth1 2013. október 15. 17:22
    „4. balihoho 2013.10.15. 16:01 én is emlékszem!”
  • 5. mivan? 2013. október 15. 17:09
    „Javaslom, hogy ezekben a körzetekben írjanak ki előrehozott választásokat. Lesz ám faszállítás!!!!!!!!!!!!!”
  • 4. balihoho 2013. október 15. 16:01
    „Gondoltuk volna azt, 1985-86 ban, az akkori nagy gázvezeték építési lázban, hogy eljön még az az idő, hogy ismét inkább fával szénnel fűtünk? Apropó! akkoriban volt az országos, de leginkább a délalföldet sújtó, szénhiány! Én még emlékszem rá, csúnya volt.”
  • 3. dondongó 2013. október 15. 13:00
    „Bajára kellett volna költözni. Ott most osztották a tűzifát keményen. :-)”
  • 2. grafika88 2013. október 15. 11:25
    „Nem önrész kell ..csak egy " X " majd a 2014. választásokon ! Mint pl. Baján . Na meg + 1 tányér ingyen kaja !
    Nem értem : amikor több tízezer ft segélyt kapnak egyesek / hó..+ még ingyen fát is ?? és aki meg dolgozik..pl. minbérért --az meg semmit sem kap ! ot van pl. orbán násza ..aki engedély nélkül kivágott 200 db fát ...büntetlenül !”
  • 1. kumisz 2013. október 15. 10:08
    „Nem pályázni, hanem" ikszelni " kell...............és akkor van fa.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gabona ömlött az 5-ös útra Kistelek és Balástya között

A baleset miatt az 5-ös főút 145. kilométerszelvényétől mintegy 5 kilométer hosszan termény borítja… Tovább olvasom