Délmagyar logó

2018. 04. 19. csütörtök - Emma 11°C | 23°C Még több cikk.

Sok és olcsóbb gyümölcsöt érlelt idén a szép idő

Szeged - Az árérzékeny magyar vásárlónak minden gyümölcs drága. Ma már kevesen emlékeznek arra, hogy tavaly június elején 10-20 százalékkal többe került az eper és a cseresznye.
Beszéljenek azonban a számok: nagybani piacok honlapját hívtuk segítségül, hogy bebizonyítsuk, egy éve legalább 50-100 forinttal többet fizettünk egy kiló földieperért vagy cseresznyéért.

A minden jó szándékú érdeklődőben adórevizort látó szegedi Mars téri kereskedők nehezen nyílnak meg, amikor arról érdeklődünk, hogy s mint. Vagyis hogy mennyibe került az eper és cseresznye tavaly, és hogy sikerült az idei szezon eddig. A régmúlttal kapcsolatban tehát a dorozsmai nagybani piac egy évvel ezelőtti áraira, a mostani helyzettel összefüggésben pedig a szemünkre hagyatkozhattunk.

A leggyakrabban a 400 forintos ár köszön vissza a piacon. Fotó: Frank Yvette
A leggyakrabban a 400 forintos ár köszön vissza a piacon.
Fotó: Frank Yvette

Az eredmény? A bűvös 400 forintos kilónkénti árba botlunk lépten-nyomon, akár az epret, akár a cseresznyét figyeljük. Durván 100 forinttal olcsóbb most minden, mint egy évvel ezelőtt. Persze nagy a szórás: van eper már 280 forintért is, de azt csak dzsemnek ajánlják, és van hatalmas szemű is 500 forintos áron. Ugyanez vonatkozik a ropogós cseresznyére is: a 400 forintos kínálat a leggyakoribb, szinte kakukktojásnak számít a vásárhelyi, Andrássy utcai zöldséges árcédulája, amire 350 forintot írtak. Megjegyezzük: nagy forgalmú, népszerű zöldségesről van szó.

Hiperek kínálata

Most a multiknál járhatunk rosszabbul. Az egyik 600 forintért hirdet ropogós cseresznyét, a másik pedig 500-ért epret. Ez utóbbi reklám kissé becsapós: a földieper csodaszép fotója mellett az áll: 249 forint. Csak ahogy jobban megnézi az ember, veszi észre, hogy fél kilóért, 500 grammért kérnek ennyit.

A június eleje eperben és cseresznyében egyaránt főszezonnak számít. Mostanra érik be nagy tömegben a két kedvelt, nyár eleji gyümölcs, már egyik sem kuriózum, mint két-három héttel ezelőtt. Akkor mellesleg egy kiló eper felette volt az ezer forintnak.

Az APEH-ellenőrtől tartó Mars téri árusokból csak annyit sikerült kihúzni, hogy az olcsóbb árakat a viszonylag kiegyensúlyozott időjárásnak köszönhetjük. Nem voltak májusban talaj menti fagyok, nem pusztított a térségben jégeső, bőségesen termett mindenből, a nagy kínálat pedig értelemszerűen lejjebb vitte az árakat. De nem szabad semmit sem elkiabálni: ha holnap vihar csap le, azért, ha meg 35 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, akkor ezért megy tönkre a termés.


A krumpli is olcsó

Nemcsak a gyümölcs, a zöldség is kevesebbe kerül, mint egy évvel ezelőtt. A megtermelt mennyiség szintén a többszöröse a tavalyinak. Az óburgonya például 2007 tavaszán 100-150 forint volt, idén viszont csak 30-40 forintba került. Ma már az újburgonya kilójáért is mindössze 120-130 forintot kell fizetni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Piroska és az Indiántánc után Rúzsa Magdi dalai

Szeged - Ederlezi, Aprócska Blues, Most élsz – még három nap, és felcsendülnek Rúzsa Magdi legnépszerűbb dalai az újszegedi sportcsarnokban, lapunk ajándékkoncertjén. Tovább olvasom