Délmagyar logó

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -8°C | 4°C Még több cikk.

Solymos: nem igaz, hogy tűzveszélyes volt a mozi

Szeged - Tűzvédelmi szempontból megfelelő volt a Belvárosi Mozi, 2010 végén rendelkezésre álltak azok az anyagok, amelyek ezt tanúsították.

Sódar István ezekről hallgatott, félretájékoztatta a kulturális bizottságot és a közvéleményt – közölte Solymos László alpolgármester a jogi bizottság szerdai ülésén. Az alpolgármester az Ergonom Kft.vizsgálatára hivatkozott. Ez az a cég, amelyik a korábbi években is rendszeresen elvégezte a kockázatértékelést tűzvédelmi szempontból. Solymos elmondta: Sódar a 2008-as és 2009-es jelentést benyújtotta a kulturális bizottság hétfői ülésére, de a 2010-es nem. Ő érdeklődött a cégnél. Ahol közölték, 2010-ben is elvégezték a vizsgálatot, hiányosságot nem találtak. A jelentést az Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. 2010. decemberében át is vette. A kérdés – mondta Solymos – az, hogy erről miért hallgatott az IH ügyvezetője.

Solymos László a bizottsági ülésen kiosztotta a 2010-es kockázatértékelés felülvizsgálati iratát.

Az Ergonom munkabiztonsági tanácsadója a 2011 áprilisában kiadott szakvéleményre hivatkozva kijelentette, hogy a szakértő szerint különösebb tűzveszélyes hiányosságot nem lehet megállapítani, de ha még lett volna is olyan szakasz a mozi területén, ami kritikus lenne, akkor is csak az adott épület szakaszt kellett volna leválasztani a hálózatról, nem pedig az egész épületet bezárni.

Az IH vezetője "tévúton elindulva, mintha szándékosan arra játszott volna, hogy be kelljen zárni a mozit" - fogalmazott Solymos.

Az MSZP-s képviselők szerint Sódar a felelős a kialakult helyzetért, a bizottság jobbikos elnöke, Keresztúri Farkas Csaba szerint a szocialisták Boros Gyulát, az IH korábbi vezetőjét szeretnék tisztázni. Mindkét tábor maszatolással vádolta a másikat. "Mielőtt pálcát törnénk Sódar István felett, vizsgáljuk meg a kérdést, én ebben még mindig nem látok tisztán" - fogalmazott Keresztúri.

A bizottság végül nem foglalt állást arról, hogy a csütörtöki közgyűlés napirendre vegye-e a mozi ügyét. A bizottság napirendjében az szerepelt, hogy nem javasolják, hogy a közgyűlés tárgyaljon a témáról - most úgy döntöttek, hogy nem nem javasolják, de nem is javasolják. Viszont további vizsgálatot kezdeményeznek az ügyben.

Olvasóink írták

55 hozzászólás
  • 55. pala1964 2011. június 30. 13:06
    „sling 36. a nevemben te ne beszélj: inkább legyen MOST feltúrva a városom, és később még szebb, mint korábban, semmint majd visszamenőleges hatállyal lenyúlják a "fiúk" és dillettáns helyi segéderői a pénzt...

    szóval te ne beszélj a nevemben, köszi

    másik: egy cég manapság nem véletlenül említi referenciaértékkel, ha sokéves múltra tekint vissza: valószínűleg valamiért csak "kihúzta"; egy új cég meg, hát... eddig miért nem volt a piacon? vagy más néven volt? ez meg "projektcég"?

    a szakvélemény arra mindenesetre elegendő, hogy elfogadják az abban a kérdésben nem szakemberek az ott megfogalmazott állításokat - ha tévedés van, fennáll a felelősség... esetleg még a kamarai tagság is elúszhat, jöhet a kizárás... vagy az már megvolt?”
  • 54. kommentelő 2011. június 30. 09:43
    „39. teebee 2011.06.29. 16:05
    szerintem a dm-en fórumán van 10 -15 domain név aki 1 személy!
    Lebuktam. teebee, ha tudni akarod, még te is én vagyok.”
  • 53. sling 2011. június 30. 09:18
    „51. Dema 2011.06.30. 08:18
    Tisztelt DemaGÓG ÁLszakértő!
    Az érintésvédelmi felülvizsgálathoz valóban azok kellenek amiket írtál. De a munkavédelmi kockázatértékelés elkészítéséhez nem kell. ott vizsgálni kell az ÉV jegyzőkönyvek meglétét, érvényességét, és hivatkozni kell rá.
    nyugodtan olvasd el az 1993.évi XCIII. tv vonatkozó rendelkezéseit.
    Más: már az első hozzászólásaim között irtam, hogy valóban furcsa, hogy eddig nem történt semmi. De ez nem 1 év, hanem csak fél év. A másik probléma, hogy akkor sem kell a mostani vezetés nyakába varrni mindent, mert ezek a hibák nem fél év alatt keletkeztek. Tehát felmerül továbbra is a kérdés, hogy az előző vezetés mit csinált, milyen felülvizsgálatok után fizetett?
    Ezt én észre veszem. De ti, akik narancs fóbiában szenvedtek nem látjátok, igaz?
    Egyszerűen felháborít a siralmas hozzászólások tömkelege.”
  • 52. Dema 2011. június 30. 08:24
    „50. sügér63 2011.06.29. 22:52
    Kedves sügér63! Az ilyen típusú javításokat pár nap alatt el lehetett volna végezni! Ráadásul a mozit folyamatosan lehetett volna üzemeltetni közben. Csak szervezés kérdése. Egy éven keresztül mi a francot csinált a mostani vezető? Ez csak szándékos cselekedet lehet! Vagy nem tette be a lábát sem oda? Heteken, hónapokon keresztül nem vette észre a javítani valókat? A TMK-sok sem? Akkor Alkalmatlanok mindnyájan!”
  • 51. Dema 2011. június 30. 08:18
    „"""Elképesztő fejlemény a Belváros Mozi ügyben, kiderült, hogy létezik olyan, a tűzoltósági engedélyhez szükséges szakértői vizsgálat, amely alapján fel sem merülhetett volna a Mozi bezárása, ezt a dokumentumot azonban az IH igazgatója eltüntette és nem adta át a tűzoltóságnak. Mit kell még tennie egy önkormányzati cégvezetőnek ahhoz, hogy azonnal menesszék? Kíváncsian várom a holnapi közgyűlést!!!!"""
    Ezt olvastam tegnap!
    36. sling 2011.06.29. 15:42 Modern AVH-s vagy? Szeretném tudomásodra hozni kedves ügynök, hogy én sem jobb, sem bal oldali soha nem voltam. Még KIsz tag sem! Kímélj meg az idiótaságaidtól! Most a szakértő úrnak! Nem elég a munkavédelmi technikusi. Szükséges egy Érintésvédelmi, villámvédelmi szakirányú végzettség is. (Ezeknek az alapja egy erősáramú középfokú végzettség!”
  • 50. sügér63 2011. június 29. 22:52
    „Solymosinak a nyelve mint a kígyó (de a szocialistáké is) Ha Sódar bezáratja a mozit a hiányosságok miatt ö a hibás , ha tőrténne valami tragébia akkor is ő a hibás”
  • 49. buhamama 2011. június 29. 20:24
    „Szégyen mit művelnek, nézzék meg a piac bejáratát a szökőkút vagyis a volán pénztár bejáratnál áll a víz a kavics mellet nagy tócsa.”
  • 48. Ebgondolat 2011. június 29. 17:52
    „Ha kfcs tisztán akarna látni, akkor látná a dolgokat! De nem is akar tisztán látni, mivel nincs se gerince, se becsülete!”
  • 47. dodó 2011. június 29. 17:50
    „Mit csodálkoztok azon, hogy a helyi fidesznyikek nem mutatnak bizonyítékokat?
    Szeretett Viktorunk tegnap már hivatalosan megsemmisíttette az állítólag "több mint 800 000" és a "valamivel több mint 1 100 000" úgynevezett kérdőívet.
    Meg/betekintésre senki nem kapott engedélyt, látni egyetlen forgatócsoport nem látta, a "feldolgozás" módszere nem publikus. A Jobbik frakció ez irányú többszöri kérését kategorikusan elutasították.
    Ezek fényében mit vártok egy csak félig elfoglalt városban?”
  • 46. szatyi 2011. június 29. 17:41
    „"42. igazságkereső 2011.06.29. 16:55"

    Le kellene már szokni az OFF-ról!”
  • 45. deszkás 2011. június 29. 17:29
    „TEEBEEE! Nem 10-15 hanem 40-45! Apám.”
  • 44. zoltanszabo 2011. június 29. 17:16
    „Sódar, fityesz mutyi ? Vihar egy biliben !
    Jó lenne ha a narancsosok elhúznának a p..@ba!”
  • 43. tatár 2011. június 29. 17:04
    „Sülysáp a hazai mozik elektronikus rendszereinek Karakószörcsökön akkreditált világhírű központja.:-)”
  • 42. igazságkereső 2011. június 29. 16:55
    „Solymos László alpolgármester a jogi bizottság valamelyik ülésén azt is megerősíthetné, hogy magyarországi bankok által az ügyfelek felé folyósított hiteleik elnevezésénél az ügyfelek megtévesztésére használta fel a "svájci frank alapú" elnevezést,hiszen azok a hitelek "sima" forinthitelek voltak.Épp ezt tette közzé nyilvános tanulmányában Dr.Boros Imre közgazdász a Magyar Hírlap 2010.november 26.-ai számában "Mohó bankok diszkrét bája" címmel.Ezt -egymástól függetlenül-megerősítette Torba Tamás közgazdász is a Magyar Nemzet 2011.május 28.-ai szombati számában "Adósrabszolga devizahitelesek" című tanulmányában is.Utóbbi közgazdász utal cikkében az angolszász jogrendben elfogadott"walk-away"(odébbállási)jogra! Nálunk Magyarországon akkor miért is törekszünk a bankok további tisztességtelen haszonszerzését megerősíteni a kilakoltatással,szegedi politikusaink miért is nem foglalnak állást a banki tisztességtelenséggel szemben, hiszen ezt Szeged Város vezetése is megtapasztalhatta a Virág Cukrászda perében, ahol elég aljasul viselkedett a CIB Bank Zrt és teszi ezt továbbra is! Ennyire nehéz a hatékony lakossági összefogás a "devizahitelesek" érdekében és csak látványtervezésre képes a közösségi erő?!”
  • 41. JoyceLynn_Aryan_Nation_Campbell 2011. június 29. 16:26
    „Akkor itt vizslasd: http://csongrad.lehetmas.hu/hirek/549/a-belvarosi-mozi-es-grand-cafe-ugyeben-szuletett-szakertoi-jelentes-es-a-tuzoltosagi-hatarozat/”
  • 40. tuti 2011. június 29. 16:08
    „Találtam egy oldalt, ahol a szakértői vélemény olvasható, de ki van takartva a szakértő cég és a munkálatokat elvégző neve... Sódar/Sódar ... ejnye-bejnye...”
  • 39. teebee 2011. június 29. 16:05
    „szerintem a dm-en fórumán van 10 -15 domain név aki 1 személy! egyébként Boros Gyulát amikor kirúgták másnak már több 100 ezer forintért (közpénz) felvette Botka László polgármester az önkormányzati kabinetbe. Lehet hogy Ő irógat és utólag ő papírozza le a dolgait.”
  • 38. tuti 2011. június 29. 16:02
    „Nyelvi humorérzék kérdése a mondat megértése, a többi meg sima humorérzéké. Kár, hogy már ilyesmin nem tudok röhögni.
    Kérdés: Milyen kapcsolat van Sódar István és Sódar László, a Precíz Kft. műszaki szakértő ügyvezető igazgatója között? Vagy ez egy véletlen névrokonság? Azért jópofa, nem?”
  • 37. JoyceLynn_Aryan_Nation_Campbell 2011. június 29. 15:52
    „Ne itt gyűjtsd, öcsi, hanem itt: http://www.facebook.com/moziert”
  • 36. sling 2011. június 29. 15:42
    „Commander-V2 most másban látod a sülysápi szakértőt?
    Neked viszont azt kellene megértened, hogy a bemutatott fotók alapján közvetlen életveszélyes az intézmény. És azt is meg kellene értened, hogy lehet akárhány éves szakértői cég, akkor is végezhet sz@r munkát. Ezek a hibák nem az elmúlt fél évben jelentkeztek, az biztos. Eddig hogyan adhattak ki megfelelőségről tanúskodó jegyzőkönyveket?
    Ezt lehet bosszúnak nevezni, vagy bárminek. Egy biztos. Más cégeket ennél kisebb hiba miatt leállítanak, és a hibák azonnali kijavítására kötelezik őket.
    Miért van az, hogy ti mindenben olyan szakértők vagytok?

    Más: komolyan, veszem a fáradtságot, és összefogom gyűjteni az itt bal oldaliként kommentelők felhasználói neveit, és gyorsan ki fog derülni, hogy azon kívül hogy ti azt szajkózzátok hogy milyen sokan vagytok, semmi sem igaz belőle. Nagyon kis szeletét reprezentáljátok szeged lakosságának.
    A városnak elege van botkából, és az összes agyament kivitelezésű felújításaiból. A városnak már baktót leszámítva nincs olyan szeglete, ahol ne lenne feltúrás.
    És most itt nem a felújítás ellen szólok, hanem a logikát hiányolom belőle.
    Kíváncsi leszek a belvárosra a szabadtéri ideje alatt!”
55 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

30 ezret ér a bátorságpróba

Sokan csinálnak versenyt abból, hogy átússzák a Tiszát. Szegeden a Laposon és a Sárgán is gyakran próbálkoznak, pedig szigorúan tilos az ilyen "bátorságpróba". Tovább olvasom