Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Solymosnak válaszol az IKV igazgatója

Szeged – Nyílt levelet intéz Nagy Ferenc IKV küldött Solymos Lászlónak. Nekünk azonban továbbra sem válaszol. A levelet változtatás nélkül közöljük.
Tisztelt Alpolgármester Úr!

Pénteken közzétett közgyűlési előterjesztését olvasva, melyben indítványozza leváltásomat, úgy éreztem, mivel politikai célzatú, a szakmaiságot mellőző előterjesztés, nem kívánok reagálni. A felsorakoztatott indokaira, melyek a valóságot torzítottan, részinformációkra alapozva tartalmazzák, korábban a szakmai kiegészítéseket megtettem, megtettük.

Azonban a napokban az újságban megjelentek mégis válaszra késztettek.

Júliusban is elmondtam: „Az alpolgármester által kiemelt Kölcsey utcai helyiségcsere kapcsán a tények a következők. Hét éve üresen álló ingatlant bérelne a bérlő, kétszer annyi bérleti díjért, mint amit eddig fizetett! Ezt a Vagyongazdálkodási Bizottsági döntést megvétózta Botka polgármester úr, mely jó példa a polgármester és az alpolgármester ingatlangazdálkodásunkat gátló, akadályozó magatartására."

Egy felújított, azonnal hasznosítható, és egy hét éve üres, lelakott, több milliós felújítást igénylő helyiség cseréjéről állítja, „sérti az önkormányzat érdekeit". Ha havonta kétszer annyi bérleti díjat fizet a bérlő, valamint nagy eséllyel kiadhatóvá válik egy frekventált helyen lévő, azonnal beköltözhető helyiség, valóban nem önkormányzati érdek...

Felrója az osztalékfizetés elhúzódását, nem határidőre történő kifizetését. Kinevezésem óta többször jeleztem, a ránk rótt teher veszélyezteti a cég működését, hiszen a forgótőkét vonta el a tulajdonos. A 300 millió Ft osztalék kifizetése, “kigazdálkodása" hitelfelvétel nélkül (melyre a cég sok évtizedes működése során amúgy sem volt soha példa, ahogy osztalék elvonásra sem) véleményem szerint inkább a felelősségteljes gazdálkodást bizonyítja.

Az osztalék kifizetését a szigorú gazdálkodásnak köszönhetően ugyan késve, de teljesítette társaságunk, annak ellenére, hogy fentiek alapján egyértelmű, hogy szó sincs arról, amit propaganda fogásként hangoztatnak.

Ön jogvégzett ember lévén, bizonyára tudja, engem, mint cégvezetőt a Gazdasági Társaságokról (GT) törvény előírásai kötnek. A jogszabály alapján is a cég biztonságos működését kell elsődlegesen a tulajdonos irracionális, céget veszélyeztető döntései esetén is szem előtt tartani.
Itt hívnám fel a figyelmet arra, ha az osztalékot (mely nyereség esetén, köz- és a céget terhelő fizetési kötelezettség kifizetése után lehetséges) időben kifizeti a cég, úgy azzal valósítottam volna meg az Ön által helytelenül használt nem gondos cégvezetést, sőt azzal hitelezők (közüzem, adók stb.) elől vontam volna el a fedezetet, mely már bűncselekmény.

Kérdem én, mi is egy cégvezető feladata, ha nem a cég és dolgozói érdekeinek, hatékony, szakmai működtetésének legmesszebbmenőkig történő figyelembe vétele a politikai játszmák helyett?

Az Önök által folytatott, a gazdálkodásunkat folyamatosan hátráltató, olykor gátló, az irodák által tanúsított „csakazértsem" magatartás csaknem ellehetetleníti a hatékony munkavégzést.

Legutóbbi esetet említve: 20 helyiségünk bérbeadási pályázatának tervezetét már februárban benyújtottuk, de a pályázat kiírása csak a múlt héten tudott megjelenni. Az iroda a forgalmi értékekre, bérleti díjakra tett javaslatainkat alacsonynak tartotta, többszöri egyeztetés után tudtuk elfogadtatni érveinket a mérsékelt, általunk még a piaci viszonyokhoz képest így is magasnak tartott árakra.

Normál átfutási idő, mire bizottság elé került egy-egy előterjesztés, korábban maximum egy hónap volt.

Ez a piaci körülményeket, jelenlegi helyiség gazdálkodási lehetőségeket mellőző hozzáállás jellemzi azokat a válaszokat is, melyeket az üzleti bérleti díjak módosítására, csökkentésére tett javaslatainkra kapunk az önkormányzattól.

Semmibe veszik közel 300 ember mindennapi munkavégzését, akik a politikai széljárástól függetlenül, legjobb tudásuk szerint igyekeznének hosszú évek, évtizedek óta tevékenykedni.

A politikai kampány hadjáratuk nem nekem okoz kárt, ezzel Önök a máskor oly sokat emlegetett szegedi lakosok érdekeit veszik semmibe, bérlőink mindennapjait, megélhetését veszélyeztetik.

Újból kérem Önt és párttársait, valóban Szeged város lakosainak érdekében végezzék munkájukat, ne pedig a politikai haszonszerzés vezérelje Önöket, hiszen ez semmiképp sem szolgál közösségi érdekeket.

Maradok tisztelettel:

Nagy Ferenc
Elnök-vezérigazgató
IKV Zrt

Olvasóink írták

  • 6. macs 2013. szeptember 14. 18:29
    „Úgy tudom, hogy csak akkor fizethető ki a keletkezett adózott eredmény, illetve eredménytartalékkal kiegészített adózott eredmény osztalékként, ha a lekötött tartalékkal, értékelési tartalékkal csökkentett saját tőke összege az osztalék figyelembevétele után sem csökken a jegyzett tőke összege alá. Tehát, jó lenne látni a számokat!”
  • 5. _csutak_ 2013. szeptember 12. 21:55
    „Mi csak azt tudhatjuk amit ők elmondanak!
    Amit pedig nyáron a klinikán fekve hallottam az olyan súlyú, amit a moderátor biztosan kivágna, joggal!
    Pedig én jobban elhiszem a kegyelmes asszonynak (politikus feleség) amit mondott mint a sok felesleges mellébeszélést az újságban, VTV-ben.
    Itt a város sokad rangú bárkiről legyen szó, legfeljebb van aki kevésbé feltűnően teszi (zsebbe) a dolgát.”
  • 4. vino_veritas 2013. szeptember 12. 21:48
    „Erre varrjál gombot Solymos (remélhetőleg nem sokáig) alpolgármester !!”
  • 3. szilvásbukta 2013. szeptember 12. 19:57
    „2. kipkop - :D Meg hát! :D”
  • 2. kipkop 2013. szeptember 12. 18:41
    „A nyílt levelet olvasva, feltehetően önként lemond a városvezetésről a Botka- Solymos páros.”
  • 1. KamuNeni 2013. szeptember 12. 18:39
    „A baj ezekkel mint az IKV meg a tobbi is hogy nem transparensek. Koztudott hogy sok minden bundazva van es nem sok tortenik. Az IKV-ra eleg sok panaszta lehet meg az ujsagban is olvasni. Van hattere?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Deszken az is elterjedt, bombával fenyegetőzött a jegyző

Három nap után kirúgták a deszki jegyzőt, Román Évát. Perelt és nyert. 6,6 milliós kártérítést kap. A történet azonban nem ennyire egyszerű. Tovább olvasom