Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Sorkígyó a Százszorszépben

Szeged - Reménykedő felnőttek a sor elején, csalódottabbak a végén: tegnap fizethették be a szülők általános iskolás gyerekeiknek a június 30-án kezdődő, és hat héten át tartó önkormányzati nyári napközis tábor részvételi díját. Volt, aki elhatározta: jövőre sátrat bont a gyermekház előtt.
– Jövőre már a díjfizetési napot megelőző este idejövök, és sátrat is hozok magammal – mondta kétórás várakozás után kissé fáradtan, de már a Százszorszép Gyermekház irodája előtt ácsorogva Komjáti Edit. Tegnap fizethették be a szülők általános iskolás gyerekeiknek a június 30-án kezdődő, és hat héten át tartó önkormányzati nyári napközis tábor részvételi díját.

Az elsők már délelőtt megrohamozták a gyermekházat: kora délutánra jó százméteressé hízott a sor, amely az épület második emeleti irodájától egészen a Tisza Lajos körútig tartott. Komjáti Edit két barátnőjének, Deák Tündének és Nagy Bernadettnek is foglalta egy ideig a helyet: az anyukáknak a befizetés miatt tegnap szabadságot kellett kivenniük. – Nagyon hosszú a nyár, és a nagymamák sem érnek rá mindig. Ráadásul olcsó is a tábor – beszélt az önkormányzati tábor előnyeiről Deák Tünde. Mindnyájan azon izgultak, hogy a tábor első három hetére sikerüljön befizetni csemetéiket. – A szülők főleg augusztusban mennek szabadságra: ezért kelendők az első időpontok – magyarázta Tünde.

Szülők kígyózó sora az intézményben. Mindannyian befizetni akarták gyermeküket a nyári napközis táborra. Fotó: Segesvári Csaba
Szülők kígyózó sora az intézményben. Mindannyian befizetni akarták gyermeküket a nyári napközis táborra. Fotó: Segesvári Csaba

– Mikor megláttam a buszból a sort, azt hittem, rosszul leszek – mondta a gyermekházzal szemközti pázsiton ücsörögve Németh Béláné. Nem gondolta, hogy ennyien lesznek: ezért is vállalta át lányától hétfő este, hogy beíratja unokáját a táborba. A fűre pedig azért kellett leülnie Gál Antalné, és a harmadik osztályos Török Jázmin társaságában, mert rosszul lett a várakozásban. A helyet a kislány nagymamája foglalta nekik.

– Bekerülni mindenki bekerül, de az első három hét hamar megtelik. Hosszabb időszakra kellene megszervezni a napközit, több férőhellyel. A többi nyári foglalkozás drága, van, amelyik negyvenezer forintba kerül – beszélt tapasztalatairól Gál Antalné. A napközis táborba – az eddigi évekhez hasonlóan – egy gyermeket maximum három hétre lehet beíratni. A Gedói általános iskolában hetente 220 gyerekre vigyáznak majd a felügyelő tanárok.

A Tisza Lajos körútig kiért a várakozók sora. Fotó: Segesvári Csaba
A Tisza Lajos körútig kiért a várakozók sora.
Fotó: Segesvári Csaba

Orbán Hédi, a gyermekház vezetője elmondta: idén három-négyszeres a túljelentkezés. A részvételi díj megegyezik a heti napközis díjjal, ami jelenleg 1970 forint. A nagycsaládosok csemetéi ötven százalék kedvezményben részesülnek.

A beiratkozás ma folytatódik, s a gyermekház vezetője szerint délutánra az utolsó helyek is betelnek majd.

Olvasóink írták

  • 8. nyári tábor 2008. május 07. 21:39
    „Akármi van akárhogy van, egy szó mint száz, minden szülő szeretné ha a gyermeke kultúrált körülmények között tölthetné el a nyári szünidőt.Ehhez viszont kell egy nagy adag jó szándék!Évek óta tudott dolog,hogy ez a néhány turnus kevés a város gyermekeinek!Arról nem is beszélve,hogy nézzük meg a vakáció füzetet milyen áron vannak hazajárós táborok.Ennyit még külföldön sem kérnek el,egy hétre.A mi jövedelmünk által úgy érezzük,hogy ez már szinte szabad rablás.Hozzáteszik a bekerülési összeghez,hogy csak ennyi!Ez már több mint sértő!Arról nem is beszélve hogy kihasználatlanul állnak az üres épületek egész nyáron.Még ha vihetnének uzsonnát az is jobban elviselhetőbb lenne azok számára akik kivül rekedtek.Nem az utcán csellengenének. Felügyelet nélkül.Ja csak szervezés kérdése!”
  • 7. madártej 2008. május 07. 12:59
    „Itti, nem tudom, mi a mutyizás ezügyben, de arra emlékszem, valahol olvastam is, hogy azért került a kötelező nyári tábor a Százszorszéphez, mert a Botka így akarta ócsítani a városnak a költségeit. Magyarul, spórolni akart és meg is tette a gyerekek kontójára. Akik egész évben egy panelsuliban vannak, azok nagyjából nyáron is oda lettek berakva. Nehogymár egy kicsit változatosabb legyen a kispajtások sorsa néhány hétre is!”
  • 6. V42 515 2008. május 07. 09:38
    „A 3. évezredben ilyen tételeket nem cash-ben kellene beszedni... Kiszámolta valaki, mibe kerül ennek a rengeteg embernek a kiesett munkája, a kp. kezelés költsége stb?”
  • 5. varosi 2008. május 07. 09:37
    „Hát ez Szeged:((( Bigfott mit szól ehhez???
    Röhejes , hogy 2008-ban ilyen szégyenteljes sorállás előfordul.”
  • 4. itti 2008. május 07. 09:20
    „"coccializmusban ilyen nem vót":))

    a 80as évek második felében még a tavaszi szünet előtt jött a levél a sukiba mikor,milyen táborok lesznek,és voltak a tanári karban,akik szivügyüknek tekintették ezt,bár akkor nem EKO-park,hanem gyerek-tábor volt,keneseire is sokat költöttek,és minden ált.isk épületében meg a strandon is vot szerevezett tábor,meg sziksos,Tisza-tura,csak a 90es évek elején a mutyizás fontosabb volt........”
  • 3. Pinduri 2008. május 07. 09:07
    „Felháborítónak tartom, hogy ez így működik! Azért vannak még szülők, akik dolgoznak - ha már nem is sokan - kicsi pl. elsős gyermekeikkel nem lehetnek 2 és fél hónapot otthon!! Mit tegyenek a nyári szünetben főleg még ha ikrek is?? több tízezer forintos táborra nem mindenkinek telik sajnos!”
  • 2. pircsi 2008. május 07. 08:37
    „Hány éve működik már ez a dolog, és még mindig ez a nevetséges sorbanállós beiratás van divatban...Nevetséges... 2008-ban...hehh”
  • 1. madártej 2008. május 07. 08:10
    „Furcsa. Az önkorm.-nál nem tudják mennyi gyerek jár ált.iskolába? És azokkal nyáron is kellene vmit kezdeni, azon kívül, hogy mehet, amerre akar.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Borváros épül a Széchenyi téren

Szeged - Elkezdték építeni tegnap a borfesztivál faházikóit a szegedi Széchenyi téren. Tovább olvasom