Délmagyar logó

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 21°C | 34°C Még több cikk.

Sorsoltunk Berecz András estjére - megnyerte a páros belépőt?

Szeged – Április 28-án az IH Rendezvényközpontban lép fel Berecz András. Kisorsoltuk a páros belépőket. Ön az egyik szerencsés?
Arra voltunk kíváncsiak, mikor kapott Kossuth-díjat munkásságáért Berecz András. Nagyon sokan játszottak velünk most is, és szinten mindenki helyes választ adott, 2011-ben, azaz idén vehette át az elismerést a mesemondó. A helyesen tipplők közül ezúttal az alábbi három olvasónak kedvezett a szerencse:

Beregszászi Ferenc,
Pongrácz Beáta és
Paplukács Zita.

Gratulálunk!

Korábban írtuk:
Berecz András a nagy mesemondó dalokat, meséket, tréfákat gyűjtöget, hogy jókedvre derítsen kicsiket és nagyokat egyaránt. Ahogy ő nevezi magát: álomszövő, amit éjszaka álmodik, nappal mesévé hímezi. Úgy peregnek nyelve alatt az ízes szavak, mint nagyanyja keze alatt a rokka. A mesemondás örömét kunhegyesi édesanyjától kapta, aki nem merte leengedni gyermekét a pesti utcákra, ám meséivel, dalaival odabilincselte fiát a konyhaszékhez. Ezeket a meséket fonta tovább négy gyermekének esti mesévé, majd felnőtteknek ízesítve szétterítette a Kárpát-medencében.



„Az első dalokat édesanyámtól tanultam, aki a híres kunhegyesi táncos, tréfafa és nótafa, Tanka Gábor lányaként sok ilyet tudott. Erdélyben, Moldvában, Felvidéken, Somogyban, Nagykunságban, Nyírségben... Dalokat, meséket, tréfákat gyűjtögetek. Életem különféle vargabetűi, hajtűkanyarszerű fordulatai után, melyek során rakodó segédmunkás, erdőművelő, útkarbantartó is voltam, hajszolt embertársaim örömét keresgélő énekes, mesemondó lettem. Tanítottam magyar népzenét Kalotaszentkirályon, Jobbágytelkén, Sopronban, a torontói York egyetemen, kanadai, amerikai táborokban. Mesét mondtam tolmácsok segítségével kanadai, észt, francia, holland közönségnek is. Utóbb műfordítással is foglalkozom."

Berecz András mesél


A csütörtöki estre a jegy ára 1500, a rendezvény napján 1900 forint Jegyek válthatók az IH Rendezvényközpontban, a Belvárosi moziban és a Ticketportal országos hálózatában.

Olvasóink írták

  • 6. sultane 2011. április 29. 12:17
    „Örülök a nyereménynek, fantasztikus volt az este. köszönöm!”
  • 5. deszkás 2011. április 27. 23:11
    „Gratulálok a nyerteseknek. Aki még nem látta,hallotta nem tudja miről maradt le.”
  • 4. Alsóváros 2011. április 27. 18:23
    „Hol vannak a nyertesek? 3-ra ígérték a sorsolást!”
  • 3. sajtkukac 2011. április 25. 07:21
    „Meg olyan, mint a Caramel játék, ahol nem helyesen voltak megadva a válaszok.... És mellékesen nem csoda, hogy nem nyert az ember :S”
  • 2. kalkutta 2011. április 21. 22:57
    „Berecz András fantasztikus! Nagyon megerdemelte a Kossuth-dijat. Menjen aki csak tud.”
  • 1. Egyolvasó 2011. április 21. 21:26
    „Ez is olyan sorsolás lesz mint a Magna Cum Laude belépők, hogy nem tudhatjuk meg a helyes választ??

    Egyébként 2011-ben kapta meg a Kossuth-dijjat”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csőd szélén az Ortutay utca 1.

Szeged - 2,5 millió forint közös költséggel tartoznak a lakók a szegedi Ortutay utcai tízemeletes… Tovább olvasom