Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Sosem látott forgalmi dugó Szegeden

Szeged - Soha nem látott hatalmas forgalmi dugó alakult ki hétfő reggel Szegeden. A négynapos halfesztivál után a rakpartot csak negyed tizenegykor nyitották meg. A szerződés szerint a szervezőknek már hat órára át kellett volna adni a forgalomnak a Tisza parti utat.
Megjósoltuk szombati számunkban, hogy közlekedési káosz lesz hétfőn reggel Szegeden. Azt viszont mi sem gondoltuk, hogy hét és nyolc óra között autóval nem lehet mozdulni a belvárosban. Szegeden soha nem látott forgalmi dugó alakult ki. A Belvárosi hídon gyalog hamarabb át lehetett érni, mint autóval vagy tömegközlekedési eszközzel.

Az autóbuszjáratok fél nyolc és nyolc között utolérték egymást, mert nem haladt a forgalom. Egy csuklós trolipótló busz a Deák Ferenc utcából negyedóráig nem tudott kikanyarodni, ezért az utasok az úttesten szálltak ki, nem pedig a Széchenyi téri megállóban. Egy pénzszállító autó percekig vesztegelt a Híd utca közepén. A Dugonics téri kettős körforgalomból minden irányban két sávban álltak az autók. A villamosok a zárt pályán is nehezen tudtak közlekedni.

Jövőre másként szervezik

Már most megígérte Frank Sándor, hogy jövőre másként szervezik a vasárnapi, befejező programot. Este tíz óra helyett kilenckor rendezik a tűzijátékot. A vendéglátósok az égi látványosság ideje alatt bezárnak és nem szolgálnak ki vendégeket. Ahogy a tömeg elhagyja a rakpartot, azonnal megkezdik a bontást. A jövő évi halfesztivált szeptember 4–7-éig rendezik, a tanév már elsején megkezdődik.

 
A nehézségeket fokozta, hogy a tanév első napján a legtöbb gyereket autóval vitték a szülők iskolába. A megfontoltabbak kerékpárral szállították gyermeküket, megjegyezve: a legjobb közlekedési eszköz a drótszamár.

A szegedi közlekedés összeomlásának legfőbb oka az volt, hogy a nemzetközi tiszai halfesztivál után a rakpartról nem pakolták el időben a sátrakat, a berendezéseket és a padokat. Ezért a rakpartot nem lehetett használni a reggeli csúcsforgalomban. A Szegedi Városkép Kft. ügyvezető igazgatója, Szélpál Gábor elmondta: az önkormányzat városüzemeltetési irodájával egyeztetve a halfesztivál szervezőivel olyan megállapodást kötöttek, amely szerint hétfőn reggel hat órakor meg kell nyitni a rakpartot. A Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. forgalomszervezői az említett időpontban meg is jelentek a rakparton, de az utat balesetveszélyesnek ítélték és csak negyed 11-kor adták át a forgalomnak.
– Azt vártuk, hogy a halfesztivál kellékeit elszállítsák – mondta Serege János, a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. városüzemeltetési részleg vezetője.

Délután egyenletesen

Rendes hétköznapi forgalom volt tegnap délután, miután megnyitották a rakpartot. Álló kocsisort csak a Somogyi és az Oskola utcában, valamint a Tisza Lajos körút fogklinika előtti szakaszán lehetett látni. Mindkét hídon egyenletesen tudtak haladni a járművek. A körutakon nem kevesen még az ötvenes sebességhatárt is átlépték.

Frank Sándor, a nemzetközi tiszai halfesztivál szervezői nevében elnézést kért a lakosságtól, majd megjegyezte: ekkora fesztivált „összecsomagolni" néhány óra alatt fizikai képtelenség.
– Míg a borfesztivál után négy napig pakolnak, addig nekünk több száz teherautó rakományt kellene néhány óra alatt elszállítani. Ez nem megy! – magyarázta a halfesztivál megálmodója. Hozzátette: ha a takarítást hajnal kettőtől folyamatosan végezte volna a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht., akkor hamarabb meg lehetett volna nyitni a rakpartot. Kovács János, a kht. közterület-fenntartás igazgatóhelyettese ezt nem így látta. Állítása szerint hiába álltak készenlétben hajnal öt órától a takarítógépek, a rakodó teherautóktól nem tudták tisztítani az utat.
– A locsolóautó és a seprőgép csak jóval nyolc óra után tudta megkezdeni a munkát – mondta az igazgatóhelyettes.

A rakpartot végül negyed tizenegykor megnyitották, de a járdán és a parkolókban még mindig ott tornyosult több pad, hűtő és sátor.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már Szegeden is vásárolhatunk hibrid autót

Nyugat-Európában és a tengerentúlon sokan hibrid autóra cserélték a benzinfalóikat. Magyarországon a… Tovább olvasom