Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Spárgázni tud, de takarítani nem szeret Etka anyó

Szeged - 90 évesen is gyűrűn tornázik, spárgázik, és a nap 24 órájában derűs Etka anyó. A saját nevével fémjelzett jóga megalkotója csak a takarítástól ódzkodik. A fiataloknak azt üzeni: szeressék magukat, egy elvesztett munkahely után pedig nem érdemes keseregni.
Egész alakos tükör a szobában, a háttérben szobakerékpár, az ajtófélfák között felszerelt tornászgyűrű lóg. A 90 éves Kártyikné Benke Etka, vagy ahogy mindenki szólítja, Etka anyó mindennapi munkaeszközei ezek.

„A testünk is látható anyag, tőlünk függ, hogy magabiztosan erőssé, egészségessé tesszük-e, és hogyan teremtjük meg a feldobott jókedvet doppingoló szerek nélkül" – hangzik hitvallása. A Medián felmérése szerint tizenöt éves mélyponton van a magyar közhangulat, a közvélemény-kutató által megkérdezettek 91 százaléka szerint az országban rossz irányba mennek a dolgok. Hogy lehet ebben a stresszes, munkahelyet féltő világban fenntartani a jókedvet?

– Ha elvesztettem egy állást, biztos lesz jobb. Semmi sincs ok nélkül. Az én életemben is, ha nem úgy alakult valami, ahogy szerettem volna, mindig sokkal jobb következett – mondta a derűt mindenekfelett hirdető Etka. Az igen jó kondiban lévő asszony elmondása szerint napi 24 órában dolgozik. A helyes testtartást, levegővételt, az Etka-jógát kikísérletező nő oktatókat nevel módszeréhez, valamint összeállítja az ehhez szükséges tananyagot is. Legfiatalabb tanítványa 9 éves, a legidősebb, elmondása szerint, ő maga. Nemcsak mondja, mutatja is a gerinccsavarást, de ha kell, fejen áll a tornászgyűrűn, vagy nevetve megcsinálja a francia spárgát. Takarítani viszont nem szeret.

Bámulatos, mire képes 90 éves korában. Fotó: Karnok Csaba
Bámulatos, mire képes 90 éves korában.
Fotó: Karnok Csaba

– Nem azért nem porszívózok, mert nem bírnám, de a tanítványaim mindig segítenek a házimunkában. Már a férjem is azt mondogatta: a világ legjobb felesége az övé, de azért lehetne egy kicsit háziasabb – mesélte nevetve Etka anyó. Módszere egyébként rendkívül egyszerű: csak úgy kell mozogni az embernek, ahogy azt csecsemőkorában tette. – Ahogy a csecsemő hason fekve felemeli a fejét, a lapocka közötti gerincszakasz állandó mozgatása, a tüdő térfogatának növelése, a vérkeringés fokozása fizikai és szellemi frissességet ad – mondta. Hogy bírja mindezt 90 évesen? – Ahogy akarom! Az erő kimeríthetetlen – magyarázza. Sok fiatalnak nincs jövőképe, fáradtak, unottak, rajtuk ül a világfájdalom – vetettük fel.

– A többség még nem találja helyét a világban. Ennek első lépése, hogy legyen önbizalmuk, biztonságérzetük. És szeressék saját magukat! Az öndicséret nem csúnya dolog. Ha magamat nem szeretem, a másikra figyelésem is hamissá lesz – vélekedett Etka anyó. Talán ennek a mérhetetlen pozitív életfelfogásnak is köszönhető, hogy március végétől szeptemberig 23 különböző életmódtáborban vesz majd részt Ásotthalomtól Törökországig.

Felmenti a tiniket

Mi a véleménye azokról a lányokról, akik az ásványvizet és a salátát részesítik előnyben, a csontsoványságot pedig trendinek tartják? – A fiatalok mindig a felnőtteket utánozzák. Nem nekik, a szüleiknek kellene változniuk – mentette fel a tiniket az életmód-specialista.

Olvasóink írták

  • 6. Rehepapp 2009. március 24. 12:43
    „de a kesergés biztos többre visz. (mint a pozitív hozzáállás..) ;)”
  • 5. IVY 2009. március 24. 09:48
    „Az "újabb lehetőségre" manapság már akár éveket is kell várni.
    De igazad van, -addig is lehet éjjeli műszakban, aprópénzért, polcokat feltölteni a Tuskóban.:)”
  • 4. Rehepapp 2009. március 23. 21:52
    „IVY, szerintem nem érted a mondanivalóját. Nem érdemes keseregni, mert úgysem tudsz már rajta válaszolni, inkább felállni, megrázni magad, és készen állni az újabb lehetőségre. mert az önsajnálattal nem leszel előrébb. sőt.”
  • 3. IVY 2009. március 23. 10:15
    „"A fiataloknak azt üzeni: szeressék magukat, egy elvesztett munkahely után pedig nem érdemes keseregni."

    Drága Etka anyó!
    Ön hol él? Talán Honoluluban?

    Ne haragudjon, de én azért mégis csak keseregnék egy elvesztett állás miatt.”
  • 2. Yucca 2009. március 22. 09:07
    „Bár az lenne, de félek, a fiatalok nem igazán tartják ezt követendőnek. Én mindenesetre irigylem az optimizmusát és a hajlékonyságát. Mindkettőből rámférne egy adag!”
  • 1. török 2009. március 21. 20:37
    „Hajrá, végre egy példakép a fiataloknak!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aláírást gyűjtöttek a 2-es villamos ellen

Szeged - Civilszervezetek támogatásával aláírást gyűjtöttek a környékbeli lakosok a Rókusi körútra… Tovább olvasom