Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Sportolna a gyermeke? Ugráljon a háztetőkről!

Szeged – A freerun azoknak is szól, akik unják a labdakergetést. Vagy éppen még nem választottak sportágat.
– A sporton kívül a hallgatók kipróbálhatják a kerekesszéket és a látássérült pingpingot is. Ezen kívül számos rendezvénnyel készültünk – tudtuk meg Cseszneki Ritától, az SZTE VIII. Egyetemi Egészség- és Spotnap szervezőjétől. Elmondta, a vizsgaidőszak közeledtével picit csökken a hallgatói aktivitás, ezért sem látunk hatalmas tömeget a Hattyas sorti sportközpontban.

Freerun - running free. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

A májushoz méltatlan, szinte csípős hidegben csak a focisták jártak jól: a futás miatt nem fáztak. A freerunosok bemelegítését megzavarva, Balogh Dáviddal és barátaival beszélgettünk a sportnak is nevezhető őrületről. – Szaltózgatunk a városban, felmászunk a falra, épületekre. Mindent átugrunk – foglalta össze az egyik fiú. Dávidtól – aki egyébként edzéseket is tart freerunból, megtudtuk –, a gyakorlás lényege, hogy az egyénben kialakuljon egy stílus, amelyet később követ. – Természetesen az alapoktól is el lehet kezdeni, de a többség, aki hozzánk csatlakozik, már az utcán is ezt a sportot űzi.

Freerun - running free. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

Szülők álma, hogy a gyerek sportoljon. Meg tanuljon, esetleg zongorázzon, nyelvet tanuljon. Itt a lehetőség, küldjük őket freerunra. Mennyivel érdekesebb, amikor nem kell azon aggódnunk, hogy vajon a gyereket kizártuk-e a kertes házból – úgyis átugorja a kerítést. – Aki valaha is kipróbálta a talajtornát, annak könnyű a freerun. Csak több bátorság kell hozzá – mesélte Dávid. A pk-ról, azaz a parkour-ról – a freerun szinominája – megtudtuk, hogy a szökés művészete. A srácok szerint a pk célja, hogy A-ból B-be minden akadályt kikerülve, akár házakat is megmászva jussanak el. – A Yamakasi című film után ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés. A két és fél méter magas fal sem akadály, másztunk már meg három és fél méteres akadályt is – árulta el Balogh Dávid, aki szerint Szegeden a házról leugrálás még gyerekcipőben jár. Inkább az utcai akrobatikára fektetnek hangsúlyt.


A freerunon túl tenisszel, paintballal, Capoeira-val és hagyományos labdakergetéssel is elfoglalhatták magukat a Szegedi Tudományegyetem hallgatói. – Rengeteg sportbemutatót szerveztünk, az egyetemisták láthattak monociklit, azaz egykerekű kerékpárt is. Az egész sportnap célja, hogy a hallgatók minél többet mozogjanak – mondta Csanádi Balázs, a VIII. Egyetemi Egészség- és Spotnap szervezője.

Olvasóink írták

35 hozzászólás
12
  • 35. nodypk 2011. május 07. 10:28
    „Itt jelen lévők mindegyike annyira ért ehhez a sporthoz,hogy biztosan tudják mennyi és milyen sérülésünk van. Elárulom,ha évente egy nagyobb sérülés történik akkor már sokat mondok,szóval nem miattunk kell félteni a pénzüket inkább azok miatt akik pl. részegen autót vezetnek.De ez annyira jellemző a magyarokra az ittas vezetésből származó balesetek miatt nem reklamálnak arra had menjen a pénz, de amikor valaki sportolna egy kicsit extrémebb módon akkor az ott dögöljön meg ahol van, mértnem keres magának más szórakozást.”
  • 34. szeged3Run 2011. május 07. 10:25
    „láttál már Freerunnereket ÉLŐBE edzeni??? Vagy az egész életedet a gép előtt töltöd?”
  • 33. Jozsoci 2011. május 07. 07:26
    „Az ilyenekből származó balesetek kezelését nem volna szabad OEP-ből finanszírozni. "Egy nyugdíjas komment huszár".”
  • 32. TELSTAR 2011. május 07. 00:32
    „majd akkor legyél ilyen nagy legény ha belevered magad a betonba.”
  • 31. szeged3Run 2011. május 06. 21:52
    „sok nyugdíjas komment huszár azt lesi mikor ír valaki és hogy lehet kiosztani”
  • 30. TELSTAR 2011. május 06. 18:42
    „Ha nem tetszenek a kommentek, azokat is ugord át!!”
  • 29. szeged3Run 2011. május 06. 14:00
    „EZ EGY SPORT!!! Amit több százezer fiatal űz az egész világon! De úgy látszik, önök még nem láttak ilyen gyerekeket ugrálni és nem tudják, hogy milyen körülmények között edzenek... Ezt a sportot én is a "szabadságérzet" miatt csinálom, de ha nem próbálja ki az ember akkor SOSE fogja megérteni, hogy miért/mire is jó ez a SPORT! Jobb mintha drogoznánk vagy a kocsmában töltenénk a szabadidőnket...
    (ezt a cikket olvasva mondjuk nem is csodálom, hogy ilyenek a kommentek)”
  • 28. johnconnor 2011. május 06. 09:36
    „még annyit a témához, hogy Jackie Chan-nél nagyobb akrobata-háztetőről ugráló-harcművész-kaszkadőr a világon nincs!
    Azért hagyta abba a Jackie a kicsit sem veszélyes mutatványait -a filmjei végén kap rendesen láthatóak a "bakik"- mert az egyik utolsó "ugrabugra" filmjénél megrepedt a gerince!, erre nyilatkozta azt hogy vége, -nem akar tolószékbe kerülni- dolgozzon helyettem a számítógépes technika...
    mindenki csak vigyázzon magára, mert a beton nagyot üt!
    a délmagyar is írhatna felelősséggel! lefogadom az ők sem engednék a "háztetőről ugrálni" a saját gyermekeiket, másnak se reklámozzák ezt az idiótaságot...”
  • 27. hamankato 2011. május 06. 01:47
    „Ezt a 10.-t nem is tudtam végig nézni .. Bbrrr.......

    Kövön,betonon,vas korláton...ÉRTELEM nélkül,csak......”
  • 26. TELSTAR 2011. május 05. 22:52
    „Ne írjál neki olyanokat hogy argumentum, mert még azt fogja hinni, hogy káromkodsz...”
  • 25. fili-busz 2011. május 05. 22:48
    „19. davidb 2011.05.05. 22:28

    "fili-izé: köszönjük Emese, ....facebook azon röhög, hogy milyen betokosodott agyú emberekkel állok le vitázni..."

    Az ember általában akkor kezd el személyeskedni és minősíteni, ha kifogy az argumentumokból.

    " itt igazából tényleg azon volt, hogy el lehetne azon gondolkodni, hogy mért kell mindent ami létezik negatív kritikával illetni..."

    Állításodat cáfolandó, íme egy hozzászólásom:

    "Lékó Péter is használja a szuperszámítógépet

    2. fili-busz 2011.05.05. 11:58
    Jó ilyen híreket is olvasni már,nem csak a folyamatos negatív információkat.
    Sok sikert!..."

    http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/leko_peter_is_hasznalja_a_szuperszamitogepet/2217620/

    De gondolom ilyen cikkeket, ti nem olvastok.

    :-)
    Szép estét”
  • 24. olaci 2011. május 05. 22:42
    „Szerintem az összes sport veszélyes, sőt, ha felelőtlenek vagyunk, nem is kicsit. Viszont felelősséggel eljárva a veszély minimális. Így van ez a parkour-ben is. Vannak akik kevés felkészültséggel nekiesnek az ugrálásoknak, vagy nem tudják felmérni a helyzetet, ilyenkor következik be 10. THE 2011.05.05. 15:40 által linkelt videó. Én is tudnék linkelni balesetes videókat bármelyik (!) sportról, viszont ezernyi másat is, melyben az a sport adta lehetőségeket kihasználva csodálatos mozdulatokat lehet véghezvinni. (Az edzéseken matracon folyik az"ugrálás", a veszély közel zéró!)
    Aki azt mondja, értelmetlen (bár sok-százezer fiatal űzi, elenyésző sérülésekkel), akkor hát magának a sportnak mi értelme van?!
    Minden sportban le kell küzdeni legalább egy dolgot. (pl futásban fáradtságot, ugrásban magasságot, úszásban a vizet) Itt a gravitációval kell szembenézni.
    Utoljára: ez a sportág csak akkor veszélyes, ha többet akarunk, mint mire képesek vagyunk. (akkor is csak utcán...)”
  • 23. TELSTAR 2011. május 05. 22:41
    „Na igen, valószínűleg ez is lesz a sportnap programsorrendje: először a frírán, meg a maszatosi vagy mi az isten, utána meg a kerekesszék és a vakpingpong.”
  • 22. fili-busz 2011. május 05. 22:35
    „"De ha valaki így nyomul meg hirdeti meg nem csak csinálja hanem átvesz egy egyfajta érzést... akkor már nem lehet edzésről beszélni.. az már több!!!"

    A zéletérzés, aaaaz keeeeeeeeeeellll. Az nagyon frankó meg Kúúúúúl.
    Éppen az előtt láttam a tv-ben 3 életérzős (volt)motorost, akik most kerekeszékből nem érzik az alsó végtagjaikat.
    Biztosan megérte nekik?
    Miért nem lehet életérezni, extrém bohóckodás nélkül.
    Egyébként mindenki szíve joga a saját élete, de nincs joga a tizenéves "hülyegyerekeket" tolószékbe "csábítani".”
  • 21. davidb 2011. május 05. 22:34
    „:DDD jó volt! :D”
  • 20. TELSTAR 2011. május 05. 22:33
    „oké, davidb, addig is gyúrjál a négy év múlva esedékes érettségidre...”
  • 19. davidb 2011. május 05. 22:28
    „Szeged3R: nem tudom értelmezni amit irtál...
    TELSTAR: nem kell aggódni az én gyerekem 3 éves korától tornászedzésre lesz beiratva...
    fili-izé: köszönjük Emese, akkor lehet arról is van fogalmad, hogy más a gravitáció meg az emberi test kapacitása.. ezt gondolom ott nem tanították.. na de m1m nem írok most már többet mert az egész facebook azon röhög, hogy milyen betokosodott agyú emberekkel állok le vitázni... 2 külön korosztály sose fogja megérteni a másikat, pláne ha az egyik a 20. századot élte a másik meg 21.et...
    a hangsúly itt igazából tényleg azon volt, hogy el lehetne azon gondolkodni, hogy mért kell mindent ami létezik negatív kritikával illetni...
    na üdvözletem.”
  • 18. fili-busz 2011. május 05. 21:57
    „13. davidb 2011.05.05. 18:24

    pfffff... de sok okos van.. :D :D :D

    Az a fő, hogy te vagy a legokosabb!
    :-)
    Lám, lám egyedül maradtál az "okosságoddal".

    Továbbra is állítom, hogy ez egy kifejezetten veszélyes bohóckodás és nem sport.

    Közel 30 éves (aktív és már nem aktív)sportolói pályafutással(nem sakk) a hátam mögött és mint műszaki mérnöknek is van némi "fogalmam" a gravitációról.”
  • 17. TELSTAR 2011. május 05. 21:50
    „davidb., ugráljon csak a te gyereked...”
  • 16. Morpheus_RexXx 2011. május 05. 21:32
    „Nahh Atkas és szegedröppentyű fijatalásg képviselői a "vérprofik" képviseltették a "sportjuk" színe javát...
    Legalább ne úgy írnátok, ahogyan beszéltek... :S ez ciki... :D

    "Ah´ he kiccsávó, asszed nagyot szöktéh´. Háhh´ legyakom ezt a falat oszt jóhvan.. oszt? gyühet a zügyelet stoppóni... oszt? közpézbű vazze... mindegy h valaki agyba főbe... ezitta zélet vazze."”
35 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jótevő a Somogyiban

Szeged - Tárlatvezetéssel megtekinthető a szegedi Somogyi-könyvtár „Szeged jótevője" –… Tovább olvasom