Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Stagnál a szervátültetések száma - kevés a gyermekdonor

Szeged - Gyerekeken idén eddig még nem hajtottak végre szervátültetést Szegeden – tavaly négyszer is történt ilyen beavatkozás.
Nem növekszik a donorok, illetve a szervkivételek száma hazánkban, a transzplantációra szoruló gyerekeknek pedig különösen nehéz a helyzete. Lapunkban többször foglalkoztunk a 14 hónapos szentesi kislány, Bóta Lara Szonja sorsával, akin egyedül a szívátültetés segíthet – ehhez azonban egyelőre hiányzik a megfelelő donor.

– Hála istennek kevés gyermek szenved halálos balesetet, a daganatos megbetegedésben elhunyt gyerekek szervei viszont többnyire nem alkalmasak átültetésre – adott magyarázatot a gyermekdonorok alacsony számára Szenohradszky Pál, a szegedi sebészeti klinika transzplantációs osztályának vezetője. Szegeden – illetve Debrecenben, Pécsen – csakis vesetranszplantációt végeznek, szívet, májat (és vesét) a fővárosban, tüdőt Bécsben kapnak a hazai felnőtt és gyermek betegek.

Több százan várakoznak

A szervátültetéseket országosan koordináló OVSZ transzplantációs várólistáin jelenleg több százan szerepelnek, de hogy közülük hányan gyermekkorúak, arról nem kaptunk hivatalos információt a szervezettől. A lista szerint új szívre összesen 20, májra 66, tüdőre 7, vesére 600 beteg várakozik.

A főorvos – aki a Magyar Transzplantációs Társaság elnöke is – elmondta: tavaly 4 gyermeken hajtottak végre veseátültetést Szegeden, ebből két élődonoros beavatkozás volt: szülők ajánlották föl veséjüket gyermeküknek. Idén még egyetlen gyerek sem kapott új vesét Szegeden. Szerv ugyan lett volna már idén is, de nem volt „hozzá" megfelelő beteg a régióban – így a vesét végül Pesten ültették be. Tavaly egyébként összesen 23-szor végeztek Szegeden szervkivételt – ebből egyszer gyermekből –, és összesen 42 átültetést hajtottak végre. Az idei időarányos adatok – 19 felnőtt, 1 gyermek szervkivétel, összesen 32 transzplantáció – a tavalyihoz hasonlóak.

Bár a gyerekek minden országos transzplantációs várólistán elsőbbséget élveznek, szív- vagy májátültetés esetében nem jöhet szóba náluk felnőtt donortól származó szerv, mert azok túl nagyok a többnyire 3 év alatti betegeknek. Úgy tudjuk azonban, szerencsére jelenleg csak egy-két gyerek vár új szívre, és új máj is csak 5-6 gyereknek kell. Átlagos várakozási időről nem beszélhetünk, gyermek-szívátültetést ugyanis eddig mindössze kétszer végeztek az országban. A legutóbbi kis beteg – Mirjam – a hírek szerint hét hónapot várt erre. Vese és hasnyálmirigy esetében jobb a helyzet: alig kell várni, mert ezekből gyermekeknek is beültethető a felnőttek szerve.

Olvasóink írták

  • 9. egyszeru polgar 2008. november 07. 09:03
    „Igen, oruljunk, hogy keves kisgyermek szenved halalos balesetet.
    A merlegnek mindig ket serpenyoje van, de ebben az esetben jo iranyba billent. A varakozasi idoszkot kell elfogadhatobba tenni es talan kesobb sikerul a vegleges megoldas.”
  • 8. hhx 2008. november 06. 15:52
    „Ha nem tiltakoztál ellene, akkor (elvileg) felhasználhatók a szerveid. Akkor kell nyilatkoznod, ha nem akarod, hogy felhasználják őket, ehhez állítólag gyógyszertárban lehet kérni valami kártyát”
  • 7. afsafsaf 2008. november 06. 10:20
    „Felnőtteknél ez hogy működik?
    Kell jogi nyilatkozatott tennem vagy egyszerűen el vehetik?
    Mert én szívesen felajánlom ha ne agy isten balesetben vagy ....
    meghalnék”
  • 6. millerlite 2008. november 06. 10:02
    „A cím szerint - kevés a gyermekdonor
    Kérdezem a cikket jegyzőtől, több kéne?
    Menjen a fenébe a cikk szerzője, és tanuljon meg úgy fogalmazni, hogy ne sértse az emberek jó érzését, ha már a szerkesztőnek nincs!
    Gyomorforgató cím!”
  • 5. triniti 2008. november 06. 09:11
    „Gusztustalan újságírói fogás a cikk címe.”
  • 4. T. Zoli 2008. november 06. 08:56
    „Tisztelt 1!

    Én is vegyes érzelmekkel olvasom a cikket (apuka vagyok).
    Érthetetlen ez a hülye megfogalmazás, mintha kevesellné a cikkíró a balesetben elhunyt gyerekeket.

    Talán helyesebb lenne a cikk címe : Kevesen ajánlják fel elhunyt gyermekeik szervét.

    Nehéz téma ez...”
  • 3. Bencs József 2008. november 06. 08:43
    „Tisztelt Tombácz Róbert!

    Gyerekek esetében lehetséges, hogy élődonortól kapjanak májat, ezt tapasztalatból tudom, mert a kisfiam tőlem kapta a máját.

    Lásd itt:
    http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/edesapja_majat_kapta_a_szegedi_csecsemo/2041932/

    Tisztelettel:

    Bencs József”
  • 2. katcsi 2008. november 06. 07:51
    „hát ja!
    nagyon ronda dolog ez!
    sajnos!!!!!!!!!!!”
  • 1. zzzzzz 2008. november 06. 07:19
    „Őszinte leszek . én nagyon örülök annak, hogy kevés a gyermek donor.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

35 év után beépül a Honvéd téri gödör

Szeged - Dolgozni kezdtek a munkagépek a 35 éve üres Honvéd téri saroktelken. A tulajdonos beépítési kötelezettségének határideje a napokban lejár. Tovább olvasom