Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Stefi, a főügyelő nemzetőr a színpadon

Direktorok jönnek-mennek, de minden teátrumban vannak olyan kulcsemberek, akik nélkül nehezen lennének előadások. Ilyen Stefanik Sándor főügyelő is, aki 25 éve jegyezte el magát a Szegedi Nemzeti Színházzal. Stefi nem csak az ügyelőpultot kezeli, ha kell egy-két mondatos szerepeket is bevállal.
A kulisszák mögött, az ügyelőpultnál minden előadás alatt nagy a pörgés,  Stefanik Sándor főügyelőnek ezer dologra kell egyszerre figyelnie. – A Faust elkárhozása volt pályafutásom talán legnehezebb produkciója. Nem volt belőle két egyforma előadás, a technikai nehézségek miatt a háttérben mindig improvizálni kellett. Igyekeztünk minden problémát úgy orvosolni, hogy abból a néző ne vegyen észre semmit. Szeretem az operát is, de igazából nagy operett- és musicalrajongó vagyok. Nem tudom megunni a Csárdáskirálynőt, a Marica grófnőt és a Víg özvegyet. Nem bírom a durvaságot, az erőszakot.
Amikor a Mechanikus narancsra készültünk, megnéztem előtte a filmet, és teljesen kiakadtam, hogy ezt kell majd megcsinálnunk. Először utáltam, de a premierre megszerettem. Azt szoktuk mondani, mi nem is a fizetésért, hanem a kollégák miatt csináljuk ezt a munkát. Olyan a színház, mint egy nagy család – meséli Stefi, aki azt is elárulta, ha csak egyet választhatna, kikkel, melyik darabot állíttatná színpadra a nagyszínházban, milyen az ideális igazgató és a rémálom rendező, hogyan oldotta meg a vészhelyzetet, amikor egyik kollégájának egyszerre mindkét színházban fel kellett volna lépnie.

Írásunkat keresse a csütöröki Délmagyarországban/Délvilágban.



Délmagyarország / Délvilág hírek Fizessen elő a napilapra!

Olvasóink írták

  • 1. nagykotta 2013. február 14. 10:43
    „Az ilyen szakemberektől (is) működik JÓL a SZÍNHÁZI SZAKMA ! BRAVÓ..." = Stefi !! :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem mindennapos a testnevelés

Kötelező a mozgás az egyetemen. Tovább olvasom