Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Stoppal az 1-es úton - kalandozás a mesés Izlandon

Szeged – A geológia és a skandináv kultúrák szeretete vezette a világ egyik legszebb országába azt a két szegedi és két pesti fiatalt, akik 22 napot töltöttek nyáron Izlandon. Stoppos kalandtúra a jég és a tűz birodalmában.
– A kirándulást Leporisz Viktor barátunk szervezte, aki valóságos megszállottja a skandináv országoknak. Megnézte, mik a lehetőségek, majd megkérdezte, van-e kedvünk az utazáshoz. A Koppenhága-Reykjavík repülőjegyet már tavaly ősszel megvettük, a Budapestről való kijutást viszont későn kezdtük el szervezni – mesél az utazás előkészületeiről Radvánszky János, a Szegedi Tudományegyetem volt geológus hallgatója. – Budapestről Katowicébe vonattal, onnan Malmőbe repülővel, onnan pedig Koppenhágába ismét vonattal utaztunk. Az út két teljes napig tartott, hazafelé ugyaneddig, akkor viszont stoppal jöttünk.

Jánosék összesen 22 napot töltöttek Izlandon. Ott körbestoppolták a szigetet az úgynevezett Ring Road mentén. Ez az útvonal közvetlenül az Eyjafjallajökull vulkán mellett vezet. Az Eyjafjallajökull márciusban és áprilisban borzolta a kedélyeket, és bénította meg Nyugat-Európa légi közlekedését. A szegediek kint angol geológusokkal is találkoztak, akik végignézték a tavaszi vulkánkitörést. A földtannal foglalkozó szakemberek elmondták: most éppen nem aktív a vulkán, de működése teljesen kiszámíthatatlan, valójában bármikor kitörhet. Egy ilyen kitörést általában csak egy-két nappal korábban lehet észlelni.

Gőzölgő kénes tavacska a Krafla vulkántól nem messze, Myvatn-tó környéke. (galéria)

– Amikor megérkeztünk a keflavíki reptérre, egy holdbéli táj fogadott minket, ahol kempingezni sem lehetett, így Reykjavíkba utaztunk, ahol néhány napot töltöttünk – mondja Bencsik Attila, aki jelenleg is geológiát hallgat a szegedi egyetemen. – A terv az volt, hogy az 1-es főút mentén, stoppal bejárjuk a szigetet. Ez sikerült is, tíz nap alatt körbeutaztuk az országot, majd Reykjavíkból elindultunk Skogarba, hogy megcsináljuk a Skogar-Landmannalaugar túrát. Tudni kell: a túraútvonalak Izlandon nem színekhez vagy jelekhez köthetőek, hanem karókat szúrtak le, méghozzá viszonylag nagy távolságra egymástól.

– A Skogar-Landmannalaugar túra előtt két alapvető dolgot javasoltak: egy GPS-t és egy jó térképet – mondja János, majd gyorsan hozzáteszi: – Előbbihez nem volt izlandi, azaz kompatibilis szoftverünk, így azt végül Reykjavíkban hagytuk, utóbbi pedig nagyon elnagyolt volt, amit gyakorlatilag egy falról téptünk le. A strapabíró túraruházatot is ajánlották, nekünk az sem volt. Ezek után az izlandi kalandozást akár lelkes amatőröknek is ajánljuk, hiszen mi is megcsináltuk...

Csapatkép Akureyriben. (galéria)

A kinti közlekedés mellett a szállásokat is könnyen megoldották a fiúk: bár Reykjavíkban lakott egy botanikus ismerősük, nála csak néhány éjszakát aludtak. A túra bő három hete alatt menedékházakban, kempingekben húzták meg magukat, ha erre nem volt lehetőség, akkor vadkempingeztek. – Izland fel van készülve a turistákra, kempinget szinte minden lakott területen lehet találni, és az árakkal sincs gond. 1000 izlandi koronába kerül átlagosan egy sátorhely, ez körülbelül 1800 forintnak felel meg. A vízhasználat viszont 400 korona, ami elég sok egy ötperces tusolásért – mondja Attila.

– Husavíkban például a szabad ég alatt aludtunk, éjszaka 10 fok volt. Mivel a szigetországnak óceáni éghajlata van, a hőmérséklet télen sem csökken fagypont alá, nyáron napközben pedig kellemes 15-20 fok van. Az, hogy Izland egy fagyos ország, csupán sztereotípia – mesél a kinti időjárásról Udvarias Gergő.

Godafoss. Vízesés a Myvatn-tó és Akureyri között. (galéria)

– Husavík egyébként egy északi parti kisváros, ami az egyik legnagyobb bálnamegfigyelő központként működik – folytatja János. – Régen innen futottak ki a Norvég- és az Északi-tengerre a bálnavadászhajók, most ez az egyik legfelkapottabb turisztikai látványosság.

– Ami a stoppolást illeti: körülbelül annyi turista vett fel minket, mint amennyi izlandi. Mindegyikük készséges volt. Az utak mentén néhol buszmegállókhoz hasonló öblöket alakítottak ki, ahol tábla jelezte: itt kell stoppolni. Kellemetlen élményünk nem volt, a legextrémebb eset talán az volt, amikor 6-7 órán át vártunk a semmi közepén, mert egyetlen autós sem közlekedett arra. De általában egy óránál többet sehol sem vártunk. Egy-egy távolsági buszjegyért horribilis összegeket kérnek, így a stoppolás volt az egyetlen lehetőségünk – mondja Attila.

Radvánszky János, Udvarias Gergő és Bencsik Attila Szegeden. (galéria)

– A stoppolások alkalmával kétfelé váltunk, ugyanis úgy érthetően könnyebb elvitetni magunkat bárhová. Mindig megbeszéltük, hol találkozunk, voltak napok, amikor nem is láttuk egymást – meséli Gergő.

Attila szerint a helyiek kedves, közvetlen, barátságos emberek. Az egész országra jellemző, hogy az elszigetelt izlandi kultúra mellett megjelenik az angolszász kultúra is. Találkoztak amerikai veteránautó-csodákkal és ír kocsmákkal egyaránt. Mindenki beszél angolul, sokan kérés nélkül kalauzolták, segítették őket. Az izlandiak rá is vannak kényszerülve, hogy barátságosak legyenek: az idegenforgalom egyre növekszik, egyre több a turista.

– Ha nem lenne kint ronda a tél, én el tudnám képzelni az életelemet Izlandon. Semmiképpen nem csalódtunk, bármikor újra kimennénk, az utazást viszont legközelebb jobban megszervezzük – összegzi tapasztalatait Attila.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. Szakértő 2010. október 21. 18:30
    „Sajnálom, hogy elvesztetted a munkahelyed. És mik a kilátások? Látsz már valamilyen lehetőséget?”
  • 20. Icelander 2010. október 21. 13:40
    „Izlandi: na majd legközelebb, ha újra megyünk (szeretnénk nagyon), akkor... Persze, ha rendelkezésre bocsátod vmely elérhetőséged?! :)”
  • 19. Izlandi 2010. október 21. 12:33
    „Mivel már ideköt minden, lakás, stb így ez marad a lelőhelyünk.Szivesen találkozunk magyarokkal, ha tudjuk, hogy kilátogatnak:)
    Nem készült mostanában felmérés, de nagyon kevesen.2 éve kb 100an voltunk.Azóta tudunk olyanokról, akik itt hagyták ezt a szép szigetet.”
  • 18. Icelander 2010. október 21. 09:38
    „Izlandi: ha hamarabb tudunk egymásról, akár össze is futhattunk volna kint. Akár a cikkben szereplő skaccokkal is... :)”
  • 17. Bro 2010. október 21. 09:36
    „Egyébként hány magyar él Izlandon?”
  • 16. Izlandi 2010. október 20. 23:34
    „Igen, megkérdezheted: jelenleg munkanélküli vagyok.Sajnos ide is elért a válság.”
  • 15. Szakértő 2010. október 20. 21:44
    „Izlandi: Meg szabad kérdezni, hogy mivel foglalkozol ott kint?”
  • 14. Bro 2010. október 20. 16:46
    „Akkor úgy néz ki , hogy ezek a Csongrád megyeiek nagyon szeretik Izlandot. Amikor mi is kinn voltunk két magyarral találkoztunk és ők szintén innen jöttek :) .”
  • 13. Izlandi 2010. október 20. 15:37
    „Csongrádi voltam, és nem bántam meg a kiköltözést.”
  • 12. Icelander 2010. október 20. 15:24
    „És szintén szegedi talán?”
  • 11. Izlandi 2010. október 20. 15:06
    „Igen itt élünk, Reykjanesbaer-ben nem messze a keflavíki reptértől.”
  • 10. Icelander 2010. október 20. 14:47
    „Izlandi: és Te kint élsz talán?”
  • 9. Izlandi 2010. október 20. 14:37
    „Akkor elnézésed kérem, van kint hasonló nevű ismerős:)”
  • 8. Icelander 2010. október 20. 14:26
    „Izlandi: én még egyenlőre Szegeden élek...
    ry: mi május végétől június elejéig voltunk kint, azaz 10 napot! Hatalmas élmény volt! :) Régi nagy álmom vált valóra ezzel az úttal. Mi ketten mentünk egy régi cimborámmal, és végig caplattunk az egész szigeten körbe, nagy részt a "ring road"-on, de többször letértünk róla, tettünk kisebb túrákat, kitérőket.
    Nálunk is jó idő volt, kivéve a keleti partot, ott is talán Eskifjör?ur környékén, ill. onnan nagyjából nyugati irányba tartva. Még az arcunk is egy kicsit megpirult, olyan jól sütött a nap ezt leszámítva.
    Szállást nem minden nap kerestünk, vhol a vadonban. Így "vadasan" sikerrel meg is jártuk ezt a még mindig élő szigetet. :)”
  • 7. Izlandi 2010. október 20. 13:50
    „Icelander is itt él kint.
    Amugy sajnos vannak itt is minuszok, ami hidegebbnek érződik a szél miatt.Következő kirándulásotoknál Izlandra szivesen látunk benneteket!:)”
  • 6. ry 2010. október 20. 12:36
    „Icelander: ti mikor voltatok, merre jártatok?
    Nálunk szinte végig kánikula volt a kisebb esőket, meg az Eyjafjallajökullon ködszitálós-szélátfúvásos igen hideg időszakot leszámítva. Amúgy nagyon gyorsan meg tud változni az idő, és előfordult, hogy a rövidnadrág-sapka kombináció bizonyult nyerőnek. :)
    Viktorék kempingeztek is az utolsó nap Keflavikban, mert a stopp nem a repülőtérre vitte őket; utólag kiderült, így jobban jártak.”
  • 5. Icelander 2010. október 20. 10:58
    „Jó olvasni róla. Mi is megcsináltuk idén nyáron, kicsit zordabb körülmények között...
    Ja! És Keflavík-nál is lehet kempingezni!!! :)”
  • 4. Pacsirta 2010. október 19. 22:28
    „ez egy CIKK! de még milyen jó!! :) Gratu, Radír :)”
  • 3. vidai 2010. október 19. 20:01
    „kiváló cikk, varázslatos képek. még sok ilyet!”
  • 2. vasi29 2010. október 19. 19:19
    „Nem semmi fotók!”
21 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötezer harapás évente

Csongrád megye - Évente 5 ezer bejelentett kutyaharapásról van tudomásuk a hatóságoknak… Tovább olvasom