Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 22°C | 35°C Még több cikk.

Svéd, görög, észt és szlovén vendégek a Madáchban

Négy országban tehetnek látogatást a szegedi Madách általános iskolások. A cél, hogy a magyar–angol két tannyelvűsök megismerjék más országok kultúráját is, hasznosítani tudják nyelvtudásukat a hétköznapi életben.
A szegedi Madách Imre Általános Iskola az angol és magyar nyelvű tanítási programmal eddig is úttörő szerepet játszott a hazai oktatásban. Mivel az iskola sikeresen vett részt az iskolatársulási kapcsolat elnevezésű európai uniós pályázaton, lehetőség nyílt a további fejlődésre.

– Felkészítjük diákjainkat az európai gondolkodásra, és ezzel elsők között nyitunk Európa felé. A tanulókat azzal szeretnénk motiválni, hogy megláttatjuk, hogyan lehet használni a nyelvtudást a hétköznapi életben.
A diákok megismerik a külföldi tanulók életét, az országok kultúráját. Megtanulnak másoktól tanulni és elfogadni a másságot – mondta Ezumahné Németh Györgyi igazgató.

A pályázat ötlete még két évvel ezelőtt merült fel, amikor az iskola angol-munkaközösség vezetője, Bakacsiné Kollár Ágnes egy nemzetközi találkozón járt Írországban. A svéd, a szlovén, a görög és az észt iskolák tanáraival megegyeztek, hogy pályáznak az unióhoz. Cél az egységes európai oktatás kiszélesítése volt, internetes kapcsolatteremtés és közös projekt készítése különböző európai országbeli iskolák diákjaival, angol nyelven.

A Madách képviselői azóta már meglátogatták a Gotland-szigeti svéd, a kavalai görög és a Ljubljana melletti szlovén iskolát. A szegediek az iskolatársulás tagjait a héten fogadják.

– Iskolánk fontos célkitűzése a kulturális azonosságok és különbözőségek megismertetése a tanulókkal. Szeretnénk, ha a
diákok nemcsak a kiváló, használható nyelvtudást szereznék meg a nyolc év alatt, hanem olyan világnézeti nevelést is kapnának, amely segítségével képesek lesznek más kultúrák elfogadására. Iskolánk folyosóján ezért olvasható: „Két nyelven beszélünk, de több nyelven is értünk!"

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Készítik a jégpályát a szezonkezdésre

Hűtik a betont a jégpályán, s egy-két nap múlva a vizet is ráeresztik. Ezt követően 7-9… Tovább olvasom