Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 33°C Még több cikk.

Szabadulnának az üdülési joguktól

Szaporodnak azok a hirdetések, amelyekben bel- és külföldi üdülési jogot ajánlanak megvételre az eladók. A szabadpiacon jellemzően fél áron kínálják az elmúlt húsz évben megszerzett jogosítványokat, arra hivatkozva, hogy ráuntak az úti célra, és magasak az éves fenntartási költségek.
Nem tartozik az értéknövelő beruházások közé az utazási jog – lapunk információi és számításai szerint. Mostanában egymást érik az eladó üdülési jogokról szóló hirdetések. A szegedi V. Lajos – aki telefonon készségesen válaszolt kérdéseinkre – elmondta, hogy a Gyulai Hőforrás Üdülőben lévő, január 11-étől két hétre szóló üdülési jogának átadását november óta hirdeti, de rajtunk kívül még senki sem hívta telefonon.

Horvátországban is lehet üdülési jogot vásárolni Fotó: Karnok Csaba
V. Lajos több mint tíz éve közel kétszázezer forintért jutott hozzá a téli üdülés évente igénybe vehető lehetőségéhez, sosem volt panasza a nyaralóra, annak felszereltségére, mégsem érzi úgy ma már, hogy jó üzletet kötött. Évi közel negyvenezer forintot fizet a fenntartási, felújítási költségekre, akkora összeget, amelyből bármikor kivehet egy apartmant Gyulán, nem csak januárban. Szerinte az a generáció, amelyik annak idején üdülési jogot vásárolt, nyugdíjaskorba lépett, a fiatalok pedig – akiknek a fürdőbelépőkért is borsos árat kell fizetniük – inkább más úti célt választanak. Ő még csak bérbe adná az üdülési jogot, míg egy másik szegedi nyugdíjas ugyanabban az üdülőben szabadulna tőle. A nyolcvanéves asszony a húsz évvel ezelőtt vásárolt jogosítványért 5-600 ezer forintot kér. Hiába, nincs jelentkező. A fenntartó szövetkezet ennél kevesebbet fizetne, ha visszavenné.

Számításaink szerint a 15-20 évvel ezelőtti 200 ezer forint – ha csak az inflációt vesszük alapul – ma a nyolc-tízszeresét éri, vagyis 1,5-2 millió forintot. Ha valaki az inflációnál magasabb kamatokon tartotta a pénzét, akkor mára akár 3 millió forintra is duzzadhatott a vagyona. Az sem lehet vigasz, hogy az illető „leüdülte" a pénzét, mivel az éves fenntartási díjból bárhol Magyarországon eltölthetett volna egy hetet.

Más a lépték a külföldi üdülési jogok esetében. Az udulesijog.hu portálon egy Kanári-szigeteken, Tenerifén található luxusapartman évi egyhetes üdülési jogáért másfél millió forintot kér a tulajdonosa. A karácsony előtti egy hetet tíz évvel ezelőtt 3 millióért adták – árulta el a tulajdonos érdeklődésünkre. Az ötszemélyes, óceánra néző ablakokkal rendelkező nyaraló éves fenntartási költsége 400 euró, vagyis 100 ezer forint. A Tenerifére szóló repülőjegy sem olcsó: 80-130 ezer forint, szezontól függően. Ugyanakkor az egyik utazási irodával jövő heti indulással fejenként 122 ezer forintért nemcsak a repjegyet, hanem az apartmanos elhelyezést is megkaphatjuk.

Jövőre, veled, ugyanott

A nyolcvanas évek közepén jelent meg a magyar piacon az az üdülési forma, amely a nyaraló tulajdonjoga helyett egy- vagy kéthetes üdülési időintervallumok birtoklását ajánlja fel 50-60 évre, vagy akár örökre. Akkoriban óceánon túli luxusapartmanos, 1-2 hetes, meghatározott szezonra szóló üdülési jogot 2-3 millió forintért kínáltak, cserében csak tagsági díjat, valamint éves fenntartási költséget kértek. Aki ilyen jogot vásárolt, az minden évben ugyanazon a héten, ugyanazon az egzotikus helyen ingyen nyaralhatott, „csak" a repülőjegy és az ellátás került pénzbe. Az elsődleges üdülési jog értékesítés ma is a direkt, rábeszélős marketing alapelveit követi. Az ügyfeleket telefonon szállodai, vacsorával egybekötött bemutatóra hívják. Az üdülési jog egy RCI-tagsággal és -díjjal együtt a tulajdonost arra is feljogosítja, hogy részt vegyen a nemzetközi csererendszerben, és minden évben máshol nyaraljon.  

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közel százezer hozzászólás honlapunkon

A belpolitikai események foglalkoztatták leginkább 2006-ban a Délmagyarország honlapjára látogató… Tovább olvasom