Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Szabó Gábor ismét rektor

Négy évre ismét Szabó Gábort, a Szegedi Tudományegyetem jelenlegi vezetőjét választotta rektornak tegnapi ülésén az egyetemi tanács. E testület szenátussá alakulása előtti utolsó ülésén tagokat delegált a gazdasági tanácsba. Ezzel teljessé vált az egyetem új, március 1-jétől funkcionáló vezetői struktúrája.
Lonovics János általános rektorhelyettes elsőként gratulált Szabó Gábornak újbóli megválasztásához. Balról Mang Béla, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára. Fotó: Karnok Csaba
Egyetlenként pályázott; 35 igennel, 2 tartózkodás mellett újra rektorrá választották Szabó Gábort. Utolsó ülését tartotta tegnap a Szegedi Tudományegyetem tanácsa. Az SZTE vezetése március 1-jétől átalakul.

Négy évre ismét Szabó Gábort, az intézmény jelenlegi vezetőjét, az élelmiszer-ipari kar professzorát választotta rektornak a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) tegnap ülésező tanácsa. Az SZTE élére most egyetlenként pályázó Szabó Gábor – két tartózkodás mellett – 35 igen szavazatot kapott.

Szabó Gábor – lapunk érdeklődésére – arra emlékeztetett, hogy a Szegedi Tudományegyetem mai eredményei a kolozsvári gyökerekből eredeztethetők, a szegedi felsőoktatás folytonos története 1921-ben kezdődött, az intézményt eddig 56 rektor irányította. A régi-új rektor munkatársaival együtt a folytonosságot és a folyamatosságot képviseli. Legfontosabb küldetésének a tehetséggondozást, a kutató-innovatív lendületet, a szolgáltatóbarát egyetemi környezetet és a karitativitást nevezte.

Folytonosságot és folyamatosságot ígért székfoglalójában Szabó Gábor az egyetemi tanácsnak. Fotó: Karnok Csaba
A kompromisszumra való törekvés jellemezte Szabó Gábor eddigi munkásságát, s reméljük, ezen az úton halad tovább – vélekedett a választást követően Telegdy Gergely, az egyetemi hallgatói önkormányzat elnöke. A tanács oktató tagjai közül a természettudományi kar dékánja, Csirik János pedig annak a reményének adott hangot, hogy az SZTE minél több területen élni tud a kínálkozó lehetőségekkel, amelyektől függ, hogy az egyetem a következő tíz-húsz évben is a hazai felsőoktatási intézmények egyik vezérhajója marad-e. Az integrációs folyamat is ad új feladatot, például a felsőoktatási törvény teljesítéséből adódó új egyetemi szabályzatok megalkotását.

Az egyetem irányításának új struktúrája kialakult. Az ET tegnap megismerkedett a gazdasági tanács tagjaival, e testületbe tagokat delegált. A tanácsadó testület elnökévé Szabó Gábort választották, s hivatalból tagja Tráser Ferenc, az SZTE gazdasági és műszaki főigazgatója. A gazdasági tanács tagjai közül az egyetem delegáltja Dervarics Attila, az SZTE társadalmi tanácsának elnöke, a Démász Rt. korábbi elnök-vezérigazgatója; Rácz Béla professzor, stratégiai rektorhelyettes; Vécsei László akadémikus, az egyetem neurológiai klinikájának vezetője; a diákokat Mák Balázs, az egyetemi hallgatói önkormányzat korábbi vezetője képviseli. Az oktatási tárca Kertesi Gábort, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének főmunkatársát, Monok Istvánt, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatóját és Széles Gábort, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnökét delegálta. A testület munkájában tanácskozási joggal részt vesz Rigó Szilveszterné, a Magyar Államkincstár megyei vezetője.

Március 1-jétől új testületek – a szenátussá alakuló egyetemi tanács, illetve a gazdasági tanács – irányítják a Szegedi Tudományegyetemet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Süllyed az Anna-kúti téglaburkolat

Az Anna-kútnál a díszburkolat, Kecskéstelepen pedig az utcák betonszőnyege süllyed a hatalmas… Tovább olvasom