![]() |
| Pótfelvételi: augusztus 9-ig Azok a fiatalok, akik most nem kerültek be a felsőoktatásba, próbálkozhatnak a pótfelvételin, amelyre augusztus 9-ig jelentkezhetnek. A költségtérítéses képzésben megcélozható szakokat – a várhatóan 2600 helyet – a jövő hétfőn teszik közzé. Közte lesz a Szegeden most először meghirdetett gépészmérnök szak is. |
pótfelvételin lehet először „benevezni".
– A társadalomtudományok iránt változatlanul nagy az érdeklődés, például jogász szakra két-két és félszeres a túljelentkezés. Ezzel együtt nőtt az informatika és a műszaki képzés népszerűsége – nézett a számok mögé a rektorhelyettes. Szerinte át kell gondolni a kapacitásokat is, mert kiderült: a tanulmányaikat öt évnél hosszabb időszakra elnyújtó hallgatók száma csökkenti a felvehetőkét. Most összesen 18533 jelentkező közül 7841 fiatalt nyert fölvételt, közülük 5824 diák állami támogatással kezdheti meg egyetemi tanulmányait Szegeden.
Szegedi legek
Első a nem fővárosi intézmények közül a szegedi egyetem Természettudományi és Informatikai Kara, ha csak az államilag támogatott képzéseket nézzük: 1262 gólya kezd itt tanulmányokat. E képzőhely országosan a 4., míg vidéki intézmények közül a 2. a felvett alapszakos nappali munkarendű hallgatók száma – 1291 – alapján. Listavezető az SZTE a mesterképzésben a nem fővárosi intézmények között (országosan 6. 7.), mert a TTIK-n 325, a Bölcsészettudományi Karon 301 hallgató folytatja tanulmányait.
Karok és számok
A 7841 elsőéves hallgatóból államilag finanszírozott képzésre 5824-en, költségtérítéses képzésre 2017-en nyert felvételt. Nappali tagozaton 6034, levelezőn 1706 gólya tanul majd. Alapképzésen 4638, mesterképzésen 1473, osztatlan képzésen 834, felsőfokú szakképzésben pedig 896 elsőéves hallgatója lesz a szegedi egyetemnek. A legtöbb gólyát, 2004 főt a Természettudományi és Informatikai Kar üdvözölhet, őket követi a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar 1603 és a Bölcsészettudományi Kar 1397 elsőéves hallgatóval.
hat ha valaki a jelentkezok szamabol csinal hurraoptimizmust,az nem fizikaprofesszor tobbe...
:) Palimadárnak
No és marketing mesterszak MLA 88 pont. Ki juthatott egyáltalán be? A felvételi vizsga duplázásával 90-et lehet szerezni, többletpontot pedig nemigen adnak, legfeljebb második nyelvvizsgáért. Szupermen és brillírozott mindenki, aki bekerülhetett?
Egyébként gratulálok mindenkinek, akit felvettek, sok sikert kívánok!
"Közgazdálkodás-közpolitika mester szakon MLA, volt 76 jelentkező, ebből 36 első helyen.
Mi az, hogy nem indult a szak???!
Elegendő jelentkező hiányában. Ez nem elég egy szak elindításához? "
Biztos sokan nem feleltek meg az alkalmasságin, ahol a tisztességességet néztek. Sok naiv jelentkezik, aztán meg kiderül, hogy túl tisztességes, hát persze, hogy nem veszik fel.
Gépészmérnöki kar?? Mióta?
Közgazdálkodás-közpolitika mester szakon MLA, volt 76 jelentkező, ebből 36 első helyen.
Mi az, hogy nem indult a szak???!
Elegendő jelentkező hiányában. Ez nem elég egy szak elindításához?
Persze, tudom, országosan állítja a számítógép sorba a jelenkezőket, és a legmagasabb pontúakat teszi be az általa válaszott intézménybe. Ha betelt egy-egy helyen a keret, úgy megy tovább. Összvissz 3 helyen oktatják ezt a szakot! Az én pontom is tízzel több volt, mint a tavalyi. Idén pedig egy rendes létszám végzett itt, akkor most mi történt? Máshol jobban pontoznak? Vagy megegyezés, tavaly a Corvinuson nem indult, most itt. És aki elszánt rá, az úgyis jelentkezett a másik helyre is, a magas költségtérítést is vállalva?
Nem gond, mert felvettek az első helyen, a BME-re, igen magas ponttal, hozzá szinte max. plusz ponttal, Szegeden pedig a többlet teljesítményeim egyetlen pluszt sem jelentettek. Több felsőfokú végzettség, konferencia előadás, szakmai tapasztalat 9 pontot ért, és ezt reálisnak is… Tovább olvasom »
Majd jön sevenov9 es ö megmondja a tutit,
Hogy a tudomanyos eletben a zsidok atvesttek a hatalmat, mint Amerikaban...
na, majd H.Rózsa ha kinyaralta magát tesz arról, hogy ez ne így legyen.
hirdetés
