Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Szabó László ügyeletre cserélte képviselői székét

Országgyűlési képviselőjelöltségét angliai orvosi ügyeletre cserélte Szabó László. A szegedi háziorvos, független önkormányzati képviselő politikai szerepvállalása miatt itthon nem tudott a szakmájában dolgozni, mégsem élt korábban azokkal a lehetőségekkel, amelyek teljesen a szigetországhoz kötnék.
Szabó László fiának, Nimródnak nem kell messzire menni az orvoshoz. Fotó: Schmidt Andrea
Január elején az MDF még úgy mutatta be Szabó Lászlót, mint a szegedi 1-es választókörzetben indítandó képviselőjelöltjét, a párt keddi sajtótájékoztatóján azonban már Tóth Csaba ismertette a körzet jelöltjeként elképzeléseit. Szabó visszalépésének az az oka, hogy visszautasíthatatlan ajánlatot kapott külföldről: Angliában lát el hétvégi háziorvosi ügyeletet.

– Egy éve keresgéltem már külföldi munkalehetőséget, mert egy – a világon egyébként példátlan – törvény miatt itthon nem tudtam a szakmámban dolgozni. Képviselő ugyanis saját városában nem lehetett családorvos. Már édesapám is e törvény miatt kényszerült dönteni a hivatás és a képviselőség között. A jogszabály több mint két évig volt hatályban – kezdte történetét Szabó László. – Több ajánlatot is kaptam már korábban, többek között ingyenes praxist is kínáltak, de a lehetőségeket mindeddig visszautasítottam, hiszen itthon is van dolgom, ráadásul a családom is itt él. Most viszont hétvégi munkát ajánlottak, ráadásul a betanulásomat is fizetik. Megtapasztalni egy európai ország működését és jobban keresni, vagy saját zsebből finanszírozni a kampányomat – nem volt kérdés, melyiket válasszam.

Szabó László kényszerből vállalja az angliai orvosi ügyeletet. Fotó: Schmidt Andrea
Szabó hangsúlyozta: nem elsősorban a pénz motiválta. – Ha így lenne, már régen elmentem volna és vissza sem jönnék, hiszen az ottani életszínvonal és a 3-4-szeres fizetés nagy kísértés – mondta. – A városvédő egyesület elnökeként azonban elég feladatom maradt itthon is, melyeket legalább olyan fontosnak tartok, mint a külföldi tapasztalatszerzést. Szóval nem menekültem el.

A szegedi háziorvos a karácsonyi ünnepek körüli két hetet, valamint január utolsó két hetét már kinti munkával töltötte, és amikor csak hívják, utazik. – Az angliai ügyelet időbeosztás szerint jobban szervezett, mint a hazai – mesélt tapasztalatairól. – A betegek ugyanis időpontra jönnek, így nem várnak órákat. Ráadásul az orvosnak mindig van dolga: az itthoni gyakorlattal ellentétben én például egyszer sem tudtam ügyeleti időben lepihenni.

A rendszert azonban szervezettsége ellenére mégsem tartja jónak. – Angliában az ellátási szintek közé beépítettek egy úgynevezett telefondoktort – mesélte. – A hívásokat egy nővér fogadja, az elmondottak alapján pedig eldönti, mentőt hívjon, vagy megadja a számot az orvosnak, aki sürgősségtől függően aznap valamikor visszahívja, és időpontot ad az ügyeletre vagy tanácsokkal látja el a beteget – anélkül, hogy látta volna.

Brit nézőpont

Az angolok tudják, hol van Magyarország, nem keverik Budapestet Bukaresttel. Becsülik a magyar vízilabdát, emlékeznek még a legendás 6:3-ra, sőt azt hiszik, a magyar foci még mindig magas szintű. Ha Szabó László bemutatkozik, keresztnevéről három dolog ugrik be nekik: Papp László, az Angol beteg Almássy Lászlója, valamint a Casablancából Viktor László, a magyar menekült.

Angliában az egészségügyi ellátás ingyenes, a hálapénz vagy hálaajándék pedig ismeretlen. Az orvosokat ugyanis jól megfizetik, és ezt az embereknek is elmagyarázzák. – Nem csak magyarázzák, hogy kapunk fizetést és nincs szükségünk hálára – jegyezte meg némi cinizmussal Szabó. A gyógyszerárak nem különböznek a magyarországiaktól, gyerekeknek és időseknek pedig nem kell fizetniük a felírt pirulákért. A magyar szakembereket megbecsülik, jó hírük van a szigetországban. Egy szakvizsgás, nyelvet beszélő, tapasztalt háziorvos ma praxist kaphat kint.

– Angliából rövid idő alatt kétmillió értelmiségi – köztük rengeteg orvos – ment el Amerikába, mert ott még többet tudnak keresni – mondta el a szegedi orvos. – Ahogy velük megtörtént, hogy szinte minden szakterületen hiány van orvosokból, úgy ez előbb utóbb a Magyarországról elköltöző doktorok miatt itt is bekövetkezik.
Megakadályozni ezt valószínűleg nem lehet. De ha például elérnénk, hogy kedvező feltételek között a külföldön megkeresett pénz után itthon adózzanak, legalább gazdasági haszna lenne mindebből az országnak, és dinamikusabban fejlődhetne. Ha pedig az orvosok ezt látják, talán nagyobb kedvvel térnek majd egyszer vissza.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Somodi Sándor: Hol van a borban az igazság?

Szinte nem akadt olyan év a hegyközségek megalakulása óta elmúlt évtizedben, amikor ne változott… Tovább olvasom