Délmagyar logó

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 20°C

Szabó Tamás főrestaurátor: Nem vagyok polihisztor

Huszonöt éve születnek újjá festmények és szobrok Szabó Tamás, a szegedi múzeum főrestaurátorának a keze alatt. Ünnepi kiállítása bővelkedik a legekben.
Egy személyben művészet- és helytörténész, vegyész és fizikus is. Fotó: Segesvári Csaba
Csak az éves nyilvántartás a megmondhatója, hány és hány remekmű köszönheti újjászületését Szabó Tamásnak, a szegedi Móra-múzeum főrestaurátorának. Negyedszázados értékmentő munkájának kiállított „legjei" példázzák legjobban: a restaurátor amellett, hogy magától értetődően tud festeni, egy személyben művészet- és helytörténész, vegyész és fizikus is. Így Szabó Tamás minden feladatát kutatással kezdi, még mielőtt hozzányúlna az alkotásokhoz – minden mű egyedi, nem hibázhat. Ő persze szerénykedik, azt mondja, nem polihisztor, csak szereti a munkáját.

– A legegzotikusabb kép talán Müller Sebestyén arcképe, mert a Szegedre települt német család egyetlen ismert ábrázolása – kezdi a főrestaurátor a nem mindennapi tárlatvezetést. A családfa leírása alapján Sebestyén a fia, a helytörténészek szerint viszont az unokaöccse annak a hírhedt Müller János főbírónak és polgármesternek, aki a Boszorkány-szigeten több mint harminc embert égettetett meg máglyán.

Legelképesztőbb árat utolsó tulajdonosa Johann Michael Millitz értékes főúri hölgyéért és Martin van Meytens főuráért adott: szalonnáért és néhány kiló krumpliért cserélte valakitől, aki a világháború alatt „mentette" meg őket, feltehetően egy dunántúli kastélyból. Keretükből kivágva kerültek elő, ezért külön feladat volt vásznukat kipótolni, hogy ne a festett részt kelljen a rámára feszíteni.

Nem került múzeumba

Szabó Tamás keze nyomát nem csupán festmények és szobrok őrzik, többedmagával dolgozott például a szegedi dóm díszítőfestésén, a városháza mennyezetképén, a belvárosi temetőkápolna és a Hősök kapuja freskóin. Neki köszönthetjük a panteon megújult Ozorai Pipo faszobrát, a Virág cukrászda mennyezetét és dorozsmai templom Szent Anna oltárképét.

– A legértékesebb műkincs a legkisebb méretű kép: Rembrandt kortársa festette egy kalpagos férfiról – mutatta Szabó Tamás. A legrégebbi kép az 1500-as évek legelejére datálható Mária megkoronázása a szegedi származású Enyedi Lukács gyűjteményéből való. Szabó Tamás megjegyzi, a legrégebbi kép egyben a legnagyobb felelősséget jelenti, hiszen félezer év festészeti és restaurátori technikáit tanulmányozta át hozzá. A legifjabb alkotást, a Terelő lovasokat Viski János csak 1945-ben vetette vászonra. Amikor a bebarnult lakkréteget eltávolította, az értékmentő szakember a sötéten gomolygó felszín alatt nyári kék égboltot tárt fel.

A legkedvesebb a restaurátor szívének Wándza Mihály V. Ferdinándot ábrázoló festménye, mert a borzasztóan lepusztult, beenyvezett képből ragyogó barokkos alkotást varázsolt újjá. Sokan pont ezért meg is vádolták, hogy átfestette. Nem csoda, mert a vastagon átfestett vásznon a régi fotók nem mutatnak mást az uralkodó alakján kívül. Húsz deka enyvet eltávolítva, Szabó Tamás megtalált egy támlásszéket, egy függönyös oszlopot és egy dekoratív asztalt is, amelyre a férfialak támaszkodik.

– A legmeglepőbb felfedezést akkor tettem, amikor Mária és a kis Jézus képmását megvizsgálva kiderült, hogy egy harmadik személy, Anna figurája is ott szerepel – magyarázta Szabó Tamás. A legtöbb helyreállított műtárgy ugyan a szegedi múzeum anyaga, de a jubileumi ünnepre „újjászülőjükhez" visszatértek az egyébként Agárdon, Baján, Makón, a szegedi városháza dísztermében, a püspökségen és több magángyűjteményben látható alkotások.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Találgatnak a deszki kórházról

Megszüntetné az aktív betegellátást az egészségügyi minisztérium felkérésére készült javaslatcsomag… Tovább olvasom