Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Szakiskola – nyolc osztály nélkül

Januártól érvényes az a jogszabály, mely alapján azok is felvételizhetnek szakiskolába, akik nem fejezték be általános iskolai tanulmányaikat. A hátrányos helyzetű diákokat megváltoztatott képzési programmal is segítik.
A jövőben a szakiskolák olyan tanköteles tanulókat is fogadhatnak, akik 15. életévüket már betöltötték, de még nem sikerült elvégezniük a nyolc osztályt. Ők a szakiskola kilencedik évfolyama helyett felzárkóztató oktatáson vesznek majd részt. Ha ezt elvégzik, a kilencediket és a tizediket nem kell kijárniuk, rögtön a szakmai képzés, majd a szakmunkásvizsga következik. A törvénymódosítás célja a hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatása.

A 16. életévüket betöltött, azaz már nem tanköteles fiataloknak eddig is volt lehetőségük általános iskolai bizonyítvány nélkül szakmát szerezni. Számukra Szegeden a József Attila Általános Iskola és Szakiskolában 2000 óta működik 1-2 éves felzárkóztató képzés. Akik ezt elvégezték, azok részt vehettek a szakképzésben, és általános iskolai végbizonyítványt is szerezhettek, ha akartak. Garami István, az intézmény igazgatója úgy látja, azzal, hogy a korhatár 15 évre csökken, nő a tanulólétszám. – Nem csak annyi változik, hogy a tanköteles korú diákok is részt vehetnek a felzárkóztató évfolyamokon – mondta az igazgató. – A képzés a jövőben új pedagógiai rendszer szerint folytatódik, de ezt még nem kapták meg az intézmények – tette hozzá. A lemaradók számára a kompetencia alapú képzés válik uralkodóvá, melyben a lexikális tudás helyett a készségfejlesztésre helyezik a hangsúlyt.

Feleannyian

Az Oktatási Minisztérium szakképzés-fejlesztési stratégiájának adatai szerint az utóbbi tizenöt évben a szakiskolai tanulók száma közel felére csökkent, és várhatóan tovább mérséklődik. Míg az 1990/91-es tanévben több mint 125 ezer diákja volt ezeknek az intézményeknek, addig 2004 elején a létszám nem haladta meg a 132 ezer főt. A szakközépiskolában végző diákok száma viszont több mint 40 százalékkal nőtt.

Miklós Mátyásné, a szegedi Móra Ferenc Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója úgy tájékoztatott, nem készülnek arra, hogy felvegyenek olyan diákokat, akik nem végezték el az általánost. – Iskolánkban évek óta emelkedik a tanulók és a jelentkezők száma – mondta az igazgatónő.

– A létszámkeretünket eddig is ki tudtuk tölteni azokkal, akik elvégezték a nyolc osztályt, nem tervezzük, hogy változtatunk ezen – tette hozzá. Az iskola részt vesz a szakiskolai fejlesztési programban, így már az új, kísérleti pedagógiai módszerrel képezik a 9. osztályosokat. Miklós Mátyásné elmondta, annak ellenére, hogy csak általános iskolai végbizonyítvánnyal rendelkezőket vesznek fel, diákjaik majdnem fele így is hátrányos helyzetűnek mondható.

– Úgynevezett reintegrációs csoport indítása szerepel a terveinkben. Pályázati pénzt nyertünk a szakképzés fejlesztésre, az önkormányzat engedélyére várunk – tudtuk meg Feketű Béla igazgatótól a Tápai Antal Szakközép- és Szakiskolában.

Az intézményben a mostani előkészítő évfolyamhoz hasonló készség- és személyiségfejlesztő osztályt indítanának a jövőben 12-15 fiatal részére.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Súlyos karambol, három sérülttel Üllésen

Kamionnal ütközött tegnap egy személyautó Üllésen. Információink szerint a gépkocsiban egy család… Tovább olvasom