Délmagyar logó

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 10°C | 20°C

Szakma iskolai végzettség nélkül?

A szakmák kilenctizedében törölte a képzésben való részvétel feltételei közül az iskolai végzettséget, és ezzel lényegesen megkönnyítette a szakmához, rész-szakképesítéshez jutást az új Országos Képzési Jegyzék.
– Elsősorban a felnőttképzést érinti az iskolai végzettség eltörlése – nyilatkozta az MTI-nek Lakos István, aki elmondta: sok ember bizonyos közismereti tantárgyból vagy tantárgyakból soha nem jut el az érettségihez szükséges szintre, vagyis nem lehetett képesítése érettségihez kötött szakmában. Hiába értett kiválóan a munkájához, ha történelemből vagy matematikából gondjai voltak. De az is gyakori, hogy az illető családi, egyéni esetleg egyéb okok miatt kimaradt az általános iskolából és tíz, húsz éve dolgozik például kőműves mellett. Gyakran jobban, mint a mester. Nekik jól jön, hogy végre hivatalosan szakképesítéshez juthatnak. Így akár analfabéták is szakképesítést szerezhetnek olyan szakmákban, amelyek végzéséhez nem tartozik hozzá a beszéd, az írás, az olvasás. (Ezen elv alapján dolgozhatnak a vakok, a siketnémák, az értelmi fogyatékosok.)

Minden szakmához kellenek bizonyos készségek, képességek, melyek sok esetben fontosabbak az írásánál, olvasásnál, ami persze nem jelenti ezeknek a készségeknek a mellőzhetőségét minden szakmában – hangsúlyozta Felnőttképzők Szövetségének elnöke.

Vizsga itt, így ott nem

A szakmaszerzés könnyítését jelenti az ismeretek modul rendszerű tanítása – állítja a Felnőttképzők Szövetségének elnöke. Példaként említi: abból a modulból, amelyből a fiatal már vizsgázott, egy másik szakma tanulásakor nem kell újra vizsgáznia. Mondok egy példát. Aki logisztikai ügyintézőként tanult marketinget, annak kereskedő tanulóként már nem kell marketingből vizsgáznia.

– A Térségi Integrált Szakképző Központokban (TISZK) már két éve modul rendszerben tanítanak és a vizsgák is gyakorlatiasak. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az lesz hegesztő, aki a vizsgán tud hegeszteni. Nem egy húzott tételre adott szóbeli válasz alapján dől el, ki kap hegesztő képesítést – válaszolt kérdésünkre a szegedi Móravárosi szakközépiskola igazgatója. Feketű Béla szerint ugyanakkor lehet, hogy az iskolai végzettségi szinthez nem kötött szakmatanulás csak néhány évig lesz érvényben, de addig sokakat segíthet szakmához.

A megszerzett szakképesítések, szakmai kompetenciák igazolására szolgál 2005 óta az úgynevezett Europass, a szakmai útlevél. Ezt az okmányt azért hívta életre az Európai Parlament, hogy megteremtse a képesítési rendszerek, szaktudások és kompetenciák átláthatóságát, a tagállamok közötti munkavállalási és tanulmányi célú mobilitást, elősegítse a szaktudás külföldi elismerését – magyarázta Lakos. Az Europass egységes formában összehasonlíthatóvá, megismerhetővé teszi az egyén szaktudását, végzettségét, nyelvtudását, szakmai tapasztalatait. Tájékoztat a hazai képzésekről, a képzést, a kompetenciákat érintő változásokról és a külföldön megszerzett képesítésről. Az önéletrajzot, nyelvi útlevelet, oklevélmellékletet, bizonyítvány-kiegészítőt és mobilitási igazolványt tartalmazó dokumentumcsomag személyes dokumentum, amelyet az állampolgárok önkéntesen használhatnak.

Bukás helyett részszakképesítés

Megbukott eddig, akiről a záróvizsgán kiderült, hogy nem rendelkezik a szakmához szükséges minden képességgel, készséggel. Mostantól azonban – ha a szakma egy részterületéhez jók a képességei – nem kell megbuknia. Megfelel a vizsgán, és a szakma egyetlen részterületére kap képesítést. Például a kőművesként dolgozók közül a malterkészítésre szóló képesítéssel rendelkezőt a papírja nem jogosítja például a falazásra. Úgy hírlik, a kompetenciamérésre külön vizsgaközpontok születnek.

(A cikk az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával jelent meg.)

Olvasóink írták

  • 7. Brumee 2008. június 14. 16:56
    „Re Geysa!Olvasd el még egyszer a cikket,és megérted.Ma már a kukás autóra sm.-nak is érettségi kell.Mondja már meg valaki mi a f...nak?Kb 10 éve együtt voltam egy matek prof. egyetemi tanárral egy számitógépes tanfolyamon,ő mindent tudott a matekról,de a diákjai a kutató intézetben pornóképet raktak fel desktopnak a gépére,és nem tudta hol kell a géptulajdonságait keresni,hogy a képet leszedje.Ennyit az egészről.Ne haragudj én is azt mondom amit Jo bacsi ért hozzá gyakorlatban, akkor csinálja.”
  • 6. Jo bacsi 2008. június 14. 15:56
    „Vegre egy kis ertelem is a magyar munkaiparban. Mivel minden kepesites betanitott munka igy teljesen jogos az uj torveny. Nem az iskolaban hanem a gyakorlatban tanulja meg az ember a szakmat. Az orvosnak hiaba tanitom hogy kell operalni ha soha nem tudja gyakorolni. A hegesztonek hiaba tanitom a hegesztest ha soha nem gyakorolja. Egy szakmai mesterseg nem a papiron mulik hanem hogy meg tudja e csinalni vagy nem tudja. kesz. En nem veszek fel senkit ha azt mondja hogy ilyen meg olyan iskolai kepesitese van. Azt kerdezem mit tud es bizonyitsa be. Erdekel engem a kepesitese???/ egyaltalan nem. Ha nem jo akkor kirugom annyi az egesz.”
  • 5. geysa 2008. június 14. 13:42
    „Annyit szeretnék hozzátenni, hogy vannak szakmák, ahol igenis számolni is tudni kell. Kivácsi lennék, hogy alapfokú matematikai tudás ismeret nélkül saccperkb. fognak dolgozni ezek a "szakmunkások"? Továbbá szeretném látni, hogy ki bízik meg olyan mesterben, aki nem tudja kiszámolni egy kör területét sem.”
  • 4. che 2008. június 14. 10:03
    „Ideje hogy az embert nézzék, a tudást ,nem a papirt ! Mert a sorozat gyártott, tanult (meg tanulta a választ a kérdésekre de fogalma sincs miből vizsgázott, az életben meg nem tudja alkalmazni a saját szakmáját), papirral rendelkező egyén el nyomja a tudással rendelkező egyéneket !”
  • 3. mai 2008. június 14. 08:40
    „Nem-nem, nem kell elutasítani az ötletet azonnal. Régebben az inas szakmájában egy mestermunkát volt köteles készíteni és letenni vizsgáztatói elé. Ha elfogadták, megkapta a felszabadító mesterlevelet. Vannak szakmák, ahol ezt igen is meg lehet tenni a gömb térfogata kiszámítása Cavalieri elve alapján nélkül is. A hatvanas években egy egész műhely csodájára járt az egyik munkás 8-9 éves fiának, aki úgy hegesztett villannyal, mint senki más a cégnél. A képességek kiderülésének igen is lehet teret adni a kötelező ismeretek erőltetése mellett és helyett.”
  • 2. tuti 2008. június 14. 07:24
    „Ez egészen elképesztő!értem én, hogy nagy a hiány a különböző szakmákban, mert ma már mindenki "úri" foglalkozást akar űzni, s két kezi munkát végezni a legkevésbé. Azt is megértem, hogy vannak bizonyos rétegek, ahol újratermelődik a mélyszegénység és a képzeltenség. De hogy ezt szakmai szintre emelik, s megerősítik a gyerekekben, hogy nem kell tanulni, csak alkalmasan szakbaromnak lenni, az elképesztő! Elég, ha malter tud kevergtni. Hm... Az ilyet az én koromban betanított munkásnak, s nem szakmunkásnak hívták. Sőt, volt erre már szó is: segédmunka.
    Nem vagyok abban biztos, hogy így kell motiválni a tudás társadalmának hívott nagyszerűségben!”
  • 1. joy 2008. június 14. 04:37
    „Atért a bürokratikusi hülyeségnek is határt kellene szabni!

    Szerszámlakatosként jól tudok drótot hajlítani, de kalapáccsal az ujjamra bafok, ettől lehetek szakképesített drótostót?
    Ilyen lükeség.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hűtőn is nézhetjük a foci Európa-bajnokságot

A nyár abszolút slágeréhez, a fürdőruhához is olcsóbban juthatunk hozzá hűségkártyával. Akinek nincs… Tovább olvasom