Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Szakrális csonkítás? Fejnélküli emberi csontvázat találtak

Szeged - A halott lábait és karjait összekötözték, szinte gúzsba kötötték a középkorú asszonyt. Lehet, hogy szakrális csonkítás történt.
A római császárkori szarmata csontvázra Balástya határában találtak a Móra Ferenc Múzeum régészei. A koponya nélküli különös leletet a szegedi vármúzeum új régészeti kiállításán tekinthetik meg az érdeklődők.

Hatezer éves rézkori sírhelyeket és Árpád-kori éremkincseket is bemutat a „Csőrégészet, régészeti feltárások egy gázvezeték nyomvonalán Beregsuránytól Algyőig" című tárlat. A kiállítás március 26-án, pénteken 16 órakor nyílik a Móra Ferenc Múzeum várbéli kiállítóhelyén.

A Beregsuránytól Algyőig húzódó gázvezeték 2009. évi megépítését komoly régészeti kutatómunka előzte meg. A szakemberek egy öt méter széles sávon 210 kilométeren át kutatva keresztmetszetet kaptak négy megye több ezer éves történelméről. Az ásatás során megtalált leletanyagot mutatják be a nagyközönségnek a szegedi vármúzeumban. A gigantikus hosszúságú, kiterjedésű feltárás során fellelt különleges régészeti leletek szemléltetik a régi idők öltözködési, temetkezési szokásait, életmódját.

A koponya nélküli csontváz - még Balástya határában.
A koponya nélküli csontváz - még Balástya határában.

Az archeológusok feltártak egy olyan temetőrészletet is, ahol egy felnőtt nő, két felnőtt férfi, három gyermek és két csecsemő földi maradványai kerültek napvilágra. Ebben az időben a sírgödörbe az elhunytak mellé ételt és italt tartalmazó edényeket is tettek - útravalónak.

Kiskunfélegyháza mellett közel 4000 éves urnasírokra bukkantak: az elhunytat felravatalozták, máglyán elhamvasztották, majd a hamvakat nagyméretű edénybe tették, s tállal lefedve földbe ásott gödörbe helyezték. A fémkeresős kutatás során különleges Árpád-kori éremkincs is előkerült: az ezüstpénzeket tulajdonosuk feltehetően valamilyen fenyegető veszély elől rejtette a föld alá.

A látogatók a kiállításon nem csak nézelődhetnek, hanem kezükbe is vehetik a több ezer éves történelmi lenyomatok másolatát: rézárral bőrt lyukaszthatnak, s kipróbálhatják a fazekaskorongot vagy a császárkori pecsételőt is.

A Földgázszállító Zrt. (FGSZ Zrt) kizárólagos támogatásával létrejött kiállítás június 13-ig tekinthető meg a szegedi vármúzeumban.

Olvasóink írták

23 hozzászólás
12
  • 23. Pinaman 2010. március 26. 20:14
    „az is lehet hogy fej nelkul szuletett”
  • 22. Church 2010. március 26. 12:54
    „Azért fejezték le, mert halála után is féltek, rettegtek az illetőtől. Kezeit és a lábait is azért kötözték össze, hogy ne tudjon a halála után visszatérni, szokás volt, hogy a leválasztott testrészt a sír egy másik pontján temették el az illetővel. Nomád népeknél élt ez a hagyomány.
    Vannak olyan sírok is amibe arccal lefele temették el az áldozatot pl. törököknél is használtak ilyen temetkezési módot, így akarták megalázni mégjobban a halottat.”
  • 21. gavallér 2010. március 26. 11:40
    „Ugyan mit csinálhatott ez e némber: Lehet odaégette a paprikás krumplit?”
  • 20. SSO 2010. március 25. 21:03
    „Már akkor is működtek segílyesék...”
  • 19. olmosnyomdasz 2010. március 25. 20:55
    „Valamikor, azt hittem, tudom mi a humor!”
  • 18. cickányzat 2010. március 25. 18:51
    „A kalocsai mészárosra utaltam tisztelettel :)”
  • 17. cickányzat 2010. március 25. 18:46
    „Vizsgálták, hogy a kedves hölgy halála idején volt-e alibije
    volt gárdista, hentes, féltékeny nemzetiszoci aktivista
    nemzettestvérünknek ?”
  • 16. varadipal 2010. március 25. 16:21
    „Süket régészek. Balástyán is kinyitották a BKV részleg tulajdonát képező szekrényajtót. Fej nélküli ember kereséséhez nem kell régész. Elég, ha valaki bekukkant a politikai társaskörbe a parlamentben. Ott van a legtöbb fejetlen, és nem is szakrális.”
  • 15. Pinaman 2010. március 25. 16:16
    „cigany-e vot?”
  • 14. bélás 2010. március 25. 15:53
    „kobold”
  • 13. cumania 2010. március 25. 15:46
    „Szerintem a balástyai rém volt! :)”
  • 12. franzvon 2010. március 25. 15:25
    „Atilla koporsólya meg-e van e?”
  • 11. gedeon 2010. március 25. 14:40
    „3. seawasp
    Senki sem tudhatja előre, hogy meddig tart majd a házassága, kapcsolata. Próbáltad megmenteni a kapcsolatotokat?”
  • 10. aranka2 2010. március 25. 14:38
    „Hülye, ostoba, baromarcú, tökkelütött (megérdemli a jelzőhalmozást, még ha magyartalan is!) cím, jó cikk. Szép, szép, bulvárlapról van szó, de legalább minimális mértékben utalni kellene arra, hogy nem rendőrségi, hanem kulturális, régészeti írásról volna szó. A csőrégészet remek szótalálmány, ennek kellett volna a címben szerepelnie. Egyébként szépen kibontott váz, jó, hogy legalább egy korjelző bögre van mellette.”
  • 9. greg 2010. március 25. 14:31
    „Biztos a nácik voltak. :@”
  • 8. antikos 2010. március 25. 14:05
    „Ezt ugye nem a magyarok nyilaival követték el...”
  • 7. gróf 2010. március 25. 14:00
    „aberrált állatok!
    A rendőrkapitány meg monnyonle!
    Nincs közbiztonság!”
  • 6. flexsnake 2010. március 25. 13:42
    „mekkora fejetlenség, azt hittem mai hír..”
  • 5. provocator 2010. március 25. 13:36
    „Vizsgálati jelentés nélkül fejezte be munkáját a Fővárosi Közgyűlés BKV-ügyeket vizsgáló bizottsága, miután a testület csütörtöki ülésén szavazategyenlőség alakult ki abban a kérdésben: elfogadják-e a György István (Fidesz) elnök által beterjesztett jelentéstervezetet.”
  • 4. seawasp 2010. március 25. 13:18
    „A francba, egy "t" kimaradt! :-D”
23 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Veszett rókák garázdálkodnak Csongrád megyében

Veszett rókákat találtak Kiszomboron, Makón, Kübekházán és Deszken. Erre évek óta nem volt példa. A veszettség az emberre is veszélyes. Tovább olvasom