Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Szakszervezeti demonstrációk - Szegednél is lezárásra kell számítani

Félpályás útlezárással egybekötött demonstrációt tart ma több szakszervezet az ország 40 pontján, hogy így tiltakozzanak a munka világát, valamint a nyugdíjakat érintő kormányzati intézkedések és tervek ellen.
A Liga Szakszervezetek által szervezett demonstrációhoz szinte valamennyi rendvédelmi szakszervezet csatlakozik tagszervezeti szinten. Részt vesz a megmozduláson az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége és a Munkástanácsok is.

A Liga Szakszervezetek két héttel ezelőtt döntött arról, hogy június 29-re általános országos sztrájkot és félpályás útlezárást szervez. Az országos sztrájkot végül nem tartják meg, de útlezárások lesznek.

A szervezők közlése szerint a reggel 7 órakor kezdődő, egynaposra meghirdetett, de legalább 12 órán át tartó akció keretében Pécsen és Miskolcon fél pályán lezárják a főváros felé vezető utakat, s Budapest és - Tolna kivételével - valamennyi megye nagyobb útvonalain is tartanak forgalomlassító megmozdulást. Lezárásra kell számítani Székesfehérváron, Hajdúszoboszlón, Debrecenben, Tatabányán, valamint további nagyobb városokba vezető utakon, például Gyulánál és Szegednél.

Olvasóink írták

  • 10. dodó 2011. június 30. 09:54
    „Valaki utánanézhetne: Ezek az embereket bosszantó, eddig több százszor, ha nem ezerszer eljátszott félpályás "demonstrációk" egyetlen egyszer is értek-e el bármilyen kis eredményt?”
  • 9. deszkás 2011. június 29. 12:25
    „KIRCSI! A RÉM akarom mondani a Hir tv mennyivel és mitől hitelesebb? Csintalantól vagy a birósági itéleteket is lesz@ró Lázártól? PAPSAJT! Azt vajh miért "felejtetted el" kis buta hogy nem a dologgal hanem a visszamenőlegességgel van a baj.Tipikus félremagyarázás mint a Lázár féle inditványnál:nem a 24-48 a probléma hanem az eddigi 2 helyett 4 nap vizsgálati őrizet. Sikerült is benyeletni a zemberekkel. És ettől aztán felgyorsul mit felgyorsul vágtázik az igazságszolgáltatás. Lásd a tegnapi riportot a Szlávy féle perben: biró akkor most jön a gyanúsitott a tárgyalásra ügyvéd úr vagy várjunk még.”
  • 8. Írástudatlan 2011. június 29. 09:47
    „Félpályás útlezárás LOL!!!!”
  • 7. csergemerge 2011. június 29. 08:20
    „Szegeden ez kinek tűnik föl??? :)))”
  • 6. fili-busz 2011. június 29. 08:10
    „4. Kircsi 2011.06.29. 07:59

    Nálad a pont!”
  • 5. fles2 2011. június 29. 08:04
    „az a baj,hogy sok a duma.....megunják és hazamennek.Nincs itt összefogás ami nélkül semmit nem ér!!!”
  • 4. Kircsi 2011. június 29. 07:59
    „Kálmán Olga és az ATV hiteltelen és irányított, amit Németh Sándor és hitgyülis bandája akar az hangzik el.
    Ez sajnos jellemző a többi csatornára is, csak más háttérrel. Marad az ismeretterjesztő és a sportcsatorna.”
  • 3. feri111 2011. június 29. 07:42
    „A metro üzemel:D”
  • 2. qrumpli 2011. június 29. 07:07
    „Szegeden <moderálva> hivatalból több mint felét lezárták!
    A légifolyosók még szabadok?”
  • 1. papsajt 2011. június 29. 06:48
    „Az emberek nagy része nem támogatja a demonstrációt (ATV - Kálmán Olga), mert eddig is túlzásnak tartották hogy egyesek tényleges fizikai indok nélkül 42-45 évesen elmehetnek nyugdíjba, de rögtön utána munkát is vállalnak.
    A másik indok,hogy sokkal többen megérdemelnék a korai nyugdíjazást a jelenlegi szempontok szerint. pl mentősök.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Madárkert Zákányszéken - galériával

A papagájok féltékenyek, bizonyos fajták szeretik, ha simogatják, puszilgatják őket, néhányuk egy 4–5 éves gyerek szintjén gondolkodik - derült ki Zákányszéken. Tovább olvasom