Délmagyar logó

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 12°C Még több cikk.

Szalaiék különös esete a mosógéppel

Szeged - Foltosan mos a mosógép, a vevő szerint a gyártó hibájából. A forgalmazó szerint a vásárló a hibás, nem tartotta karban a gépét. A fogyasztóvédelem tehetetlen, csakúgy, mint a békéltető testület. Csak a pereskedés marad.
– Nézze meg, mindenem tönkrement. Az egész ruhatáramat ki kell cserélni. És azt mondják, rosszul mosok! – mutatta foltos ruháit felháborodva Szalai Józsefné. A szegedi asszony pórul járt: vásárolt egy új mosógépet, majd miután az elromlott, a nyakán maradt. A kereskedő a fogyasztóra mutogat, a békéltető testület ajánlást adott, a fogyasztóvédelem pedig próbálna segíteni, de már késő. Szalai Józsefné a közel 100 ezer forintos gépével mosni nem tud, a szomszédai, rokonai segítik ki.

– Két éve a férjemmel elhatároztuk, hogy lecseréljük 14 éves mosógépünket. Az egyik szegedi áruházban kiválasztottunk egy 72 ezer forintos darabot, a kétéves gyártói garancia mellé 19 ezer forintért „exclusive vásárlói gondoskodást" is vásároltunk.

Foltos mosás. Szalai Józsefné a bizonyítékokat mutatja. Fotó: Segesvári Csaba
Foltos mosás. Szalai Józsefné a bizonyítékokat mutatja. Fotó: Segesvári Csaba

Több mint másfél évig hibátlanul működött a mosógép, majd tavaly ősszel az egyik mosás után foltosak lettek a ruhák. Arra gondoltam, valamit elronthattam, újra kimostam a ruhákat. A foltok erősebbek lettek – mesélte hónapok óta tartó problémáját Szalai Józsefné.

Kereskedői furcsaságok

Telefonon értük el az érintett háztartásigép-forgalmazót, aki elmondta, „a fogyasztó rendeltetésellenesen használta a mosógépet, és a karbantartást sem végezte el. A műszaki termékek használati utasítását be kell tartani". Hozzátette: a független szakértő is megállapította a fogyasztó hibáját. – Felajánlottam – annak ellenére, hogy a vevő a hibás –, hogy a hibás alkatrész cseréjének a felét kifizetem, akkor nem fog a ruhája foltosodni. A költségekről csak később tudunk egyeztetni. Nem véletlen, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság sem indított eljárást ellenünk – mondta.

– Először a forgalmazóhoz fordultam, kiküldtek egy szerelőt. Ráhasalt a gépre, majd azt mondta: „asszonyom, koszos a gépe. De nem kívülről van probléma, hanem belülről koszos". A jótállási jegyre feljegyezte, hogy foltosan mos a gép, javasolta, vásároljunk hatdarabos mosógéptisztítót. A több ezer forintos szerrel 90 fokon átmostuk a gépet, de a foltosodás nem szűnt meg. Visszamentünk a boltba reklamálni, felvették a hibáról a jegyzőkönyvet, miközben azt mondták, csak szakvéleményre hajlandóak kicserélni a gépet – folytatta a nyugdíjas asszony. Így szakértő is megvizsgálta a mosógépet, majd „a víz nem oldja fel a mosó- és öblítőszert, ami lerakódott. Ez nem gyártási eredetű hiba". Majd úgy folytatta, „a fűtőbetét rögzítő részén rozsdásodási foltok láthatók. A mosógép üst- és dobrészének részletesebb szétszerelése nem lehetséges. (...) Ezért szervizünk nem tud olyan szakvéleményt kiadni, amelyből egyértelműen kideríthető lenne az, hogy a készülék középrészében gyártási eredetű hibára utaló egyéb jelet (...) tapasztalnánk".

Az asszony a békéltető testülethez fordult. – A kereskedővel együtt megjelentünk, a békéltető testület azt ajánlotta a vállalkozónak, hogy cserélje ki a mosógépet. A cég képviselője viszont azt válaszolta, a cserét nem tartják teljesíthetőnek. Hivatkoznak a márkaszerviz szakvéleményére, és arra, hogy a használati utasításban lévő karbantartási feladatokat nem végeztem el. De jó tanáccsal elláttak: mossam ki a gépet újra fertőtlenítővel, majd vigyem ki az udvarra, hogy kiszáradjon – kesergett a nyugdíjas asszony.

Olvasónk panaszát megosztottuk a Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségével is. Petrik Sándor, a felügyelőség vezetője elmondta, mivel az ügyben már született egy békéltető testületi ajánlás, további jogorvoslati lehetőségként csak a bíróság maradt. Elmondta, fogyasztói panasz alapján a hatóság nem kötelezheti a vállalkozót a termék kicserélésére.

Olvasóink írták

41 hozzászólás
  • 41. ferle65 2013. május 22. 17:38
    „mosogépszerelő ( Felajánlottam - annak ellenére, hogy a vevő a hibás -, hogy a hibás alkatrész cseréjének a felét kifizetem, akkor nem fog a ruhája foltosodni. A költségekről csak később tudunk egyeztetni) Kérdezem én hogy hol van itt szó a gombásodásról.Evvel a mondatával maga a forgalmazó ismeri el hogy hibás a gép,Itt arról van szó, hogy egy multicég bármit megtehet,Egy maszeknál már rég rászállt volna minden állami felügyelet.”
  • 40. mosogépszerelő 2013. május 21. 10:05
    „Az újság szerint a gép még akkor sem volt csapágyas, amikor a független szerviz megvizsgálta. Annyit érdemes tudni a csapágyas gépekről, hogy a rozsda kifele folyik, mert a víz belülről folyik át a csapágyon, amikor már befele is folyik akkor már nagyon nagyon csapágyas és nem azzal jelenti be az ügyfél, hogy összefogja a ruhát, hanem azzal, hogy annyira hangos a gép, hogy nem lehet tőle semmi mást hallani. Ha a fényképen látható foltot megnézzük, akkor annak rendes konturjai vannak. Amikor rozsda kerül a mosóvízbe, akkor az egész víz vörös lesz és nem foltokba keni össze a ruhát, hanem vörös lesz az egész ruha.
    Ezt azért írom le, mert rengeteg ilyen ruhát láttam, hiszen amikor már nem garanciás a készülék akkor az ügyfelek sokkal később szólnak, hogy csapágyas a gép, akkorra már a tengely is teljesen elkopik és annyi rozsda keletkezik, hogy tényleg összefogja a ruhákat.”
  • 39. ferle65 2013. május 19. 11:33
    „mosógépszerelő: Annyit szettnék még hozzáfűzni ahhoz amit írtál.hogy biztos hogy igazad van.De azon a tényen ez nem segít,hogy a mosógép csapágyas,és azóta vannak a foltok.És a véleményem szerint azt meg kötelező volna garanciára megjavítani .A mi gépünk is ugyan ezt csinálta és ki lett cserélve a csapágy utána megszűnt a foltosság.A legjobb volna elküldeni a gépet a kermihez.majd ott adnának rá véleményt.”
  • 38. mosogépszerelő 2013. május 08. 09:48
    „Kedves mindenki, és bigemama!
    A kép talán önmagáért beszé amit feltettem a youtu.be-ra l. Ha bárki azt tudja róla állítani, hogy ez gyári hiba
    minden bizonnyal több készüléket látott már szétszedve, mint mi.
    Lehet törölgetni a készülékek belsejét, ide bármennyire furfangosan törölget a háziasszony, a keze, vagy
    törlőrongya valószínű nem tud benyúlni. A lerakódásokat a szerek, amivel mosunk okozzák, ezeken a gombák elszaporodnak, amik különböző színűvé "festik" a ruhadarabokat, amire rákenődnek. Így a keletkezett folt színe nem is annyira lényeges, mert az egyik ruhán szürke a másikon, pedig barna. Inkább a folt nagysága a mérvadó, mert a leszakadó "gombatelep" határozza meg méretét. A leg rosszabb ezekben a foltokban még annyi, hogy minden újra mosáskor, változik a színük, esetleg a méretük, és nem jönnek ki!
    Az említett régi "Energomat" mosógépek rozsdamentes lemezből készültek,amin ezek a gombák nehezebben telepedtek meg. A gombásodást elősegíti a mosási szokás, és a készülékek energiatakarékos mivolta, mert pont azon a hőfokon mosunk, amin ezek a kis ördögök szeretnem szaporodni.
    Kedves felhasználók! Így úgy vélem más értelmet kap ez a téma is, mert a gombák nem válogatnak a gyártók nevei között! Nem érdekli ki készítette a mosógépet, megtelepszik, és attól a pillanattól kezdve szaporodik, és terjed rosszabb esetekben csatornaszag is érezhető, amikor nyitva van a gép.
    A történet vége a készülék csere. Vagy a próbálkozás, más programok használatával, a szerek lecserélésével.
    Sajnos, a gyártókat nem érdekli a szerelhetőség, 10 évvel ezelőtt egy neves gyártócég mérnöke a feltett kérdésre annyit válaszolt, "minek akarjátok szerelni? uniós tagok vagytok, a fizetésből futnia kell újra.
    A gépekben nincs olyan alkatrész, vagy festékpatron, ami a ruhákat beszennyezné, csak a gépbe belerakott, vagy a szennyeződések lerakodása majd a ruhára kerülése okoz foltosodást.
    Képzeljünk el egy eszközt, mondjuk egy főzőedényt, vagy egy zoknit, amit mondjuk két évig nem tisztítanak. A mosógép is egy ilyen eszköz, amit rendszeresen tisztítani kell, különben a képen látható módon néz ki.
    Abba egyetértek, hogy ez nagyon nehéz megoldani, de ez mégsem a szerviz feladata úgy gondolom.
    http://youtu.be/urcoUCLDlaw”
  • 37. bigemama 2013. április 30. 17:58
    „a mosó gép az enyém,a neve a híres "INDESIT" már több ismerősnek volt ilyen problémája csak neki volt pénze kicserélni másikra,és volt akiknek kicserélték de nem ez az "ÜZLET"volt.egyébként minden mosás után ki van törölve a gép és az ajtó meg az adagoló is nyitva van,hisz gyerek sincs. Tescóban vásárolt Arielt és Lenor öblítőt használok és nem pacsmagot amit egyesek firkálnak.5 ft_os sem maradt a zsebben.több mint másfél évig tökéletesen mosott.nem sötét foltokat hagy,nem tudom egyesek honnan szedték.többszöri mosás után sötétedik el,és nem azért mert valami befogta.a "független szakértő"a lakáson megmondta gyári hibás,"de véletlen elhagytam valahol a jegyzőkönyvet,majd holnap jöjjenek be a szervízbe érte"de hiába ott közölték nincs rá szükségem mit képzelek én,stb stb.majd az üzlet vezető kérésére ,hogy neki kell (a bolt)_nak 2 nap múlva telefonon szóltak hogy mehetünk érte. de nem tudják leírni amit mondtak.egyébként dob és üst csere kellene és rozsdás valahol bent ,sajnos én nem értek hozzá.a Békéltető Testület is cserét ajánlott.a Fogyasztó védelem semmit nem tudott tenni.ezért fordultunk az újsághoz mert nem halad az ügy sehova.a cserét vissza utasította a bolt vezetö hogy nem rendeltetés szerűen használtam a gépet igaz elmúltam 60,és nem tudok mosni.az elöző gépem 14 éves volt a fuga ment tönkre,úgy voltunk vele,veszünk újat mert a javítás is sok lett volna.,és legalább kiszolgál már bennünket.még 3 év garanciát is vásároltam igaz hitelre.most meg mert megöregedtem packáznak velem.de nem hagyom magam nem vagyok hibás.ápr 26 _án megjelent cikkben nem is tudtam arról hogy a bolt fizetné a felét a javításnak!.de a levelet ma ápr.30_án kaptam meg amit ápr.29_én írtak és adtak postára.akkor most mi is van?a garancia mellett még fizessek is de miből?!nyugdíjból?!ügyvéd szóba sem jöhet nem tudom kifizetni."ŐK"mindent megtehetnek ,a fogyasztó meg semmit sem tehet .?a nevüket az üzletnevét sem lehet leírni ,ugyan miért nem?neki vannak jogai a vásárlónak semmi!!!pedig úgy tudom ők értünk vannak.”
  • 36. Anikó1973 2013. április 29. 20:00
    „31.HOZZÁSZÓLÓNAK FERLE 65-nek ! TELI TALÁLAT !! TALÁN KÖZISMERT AZ ÁRUHÁZ A SELEJTES ÁRUIRÓL ? HISZEN RÁISMERT ÉS EZ NEM VÉLETLEN !”
  • 35. jozko 2013. április 28. 23:57
    „Tetszik vagy sem, a mosógépeket bizony kíméletesen / túlterhelés nélkül, megfelelő mosószerekkel, használat utáni kitörölgetéssel.../ kell használni, ha "tartós" használatra szánjuk őket!
    Ezt a hozzászólók közül többen állítják - és maximálisan igazuk van.

    A sokak által emlegetett Hajdú Energomat mosógépeket a német AEG cég licence alapján kezdte gyártani a Hajdú gyár
    /első szériája a Hajdú Minimat volt, egyszerű, "felező program" nélküli programkapcsolóval/.
    A tipusfejlesztés vagy 30 éven keresztül folyt - majd leállt a gyártás, a gyárat "privatizélték"...
    Az egyszerű és megbízható konstrukciónak folyamatosan jó híre volt - de amint elöregedtek, az amortizátorok rugói kifáradtak, a gépek egyre inkább "táncoltak", vagy inkább "körbetáncoltak" - volna, de a vízbekötő cső "féken tartotta" őket - bár ez nagyon nem szerencsés megoldás!
    Egyre több programkapcsoló hiba , kondenzátor hiba, dugulás , gumialkatrész repedés merült fel - a régi megbízhatóság már csak drága, kiterjedt felújítással lenne helyreállítható!
    Visszavonhatatlanul "kimentek a divatból" ezek a gépek - de becsülettel viselték a "tartós fogyasztási cikk" minősítést a Lehel, a FÉG , a Salgotherm, az Orion és a Videoton háztartási készülékeivel, vagy az Ikarus és a Csepel járműveivel együtt.../nem teljes a lista!/ .
    A modern gépek az anyag és energia "takarékosság" jegyében, max. 6-8 év szavatossággal készülnek /ennyi idő elteltével már a javításukhoz szükséges alkatrészeket sem gyártják hozzájuk/.
    Kíméletes használattal ez a "kihordási idő" tartható - de a "strapás" használat már 3-5 év alatt kinyírja őket - ez az igazság, és a gyártók ezt vállalják is a jótállási jegyeken /kis betűkkel :) / feltüntetve.

    Kedves NAGYBETŰS 1973!
    40 évesen lehet már némi tapsztalatod, akár dörzsölt is lehetsz - de hidd el, vannak / a hozzászólók között is/olyanok,
    akik már akkor csillogtak, amikor Téged még csak dörzsöltek!
    Remélem, a reklamációt /akár jogos, akár csak a vélt igazságotokon alapul/ - nem ebben a stílusban adtátok elő, mert annak a kimenetele borítékolható :)
    Van némi műszaki vénám és tapasztalatom - de Neked inkább egy kis lelki szervíz jönne jól :)
    Bocs, de ebben is szert tettem némi gyakorlatra.
    Szóval lazíts egy kicsit, meg lehet ezt beszélni nyugodtabban is!
    Köszönöm a figyelmet!”
  • 34. mihi1 2013. április 28. 09:13
    „Nem akarok hozzáfűzni semmit, tanúságos, erről a témáról szól: A Villanykörte Összeesküvés - A Tervezett Elavulás története http://youtu.be/UmatL75dO3c”
  • 33. Józef 2013. április 28. 06:57
    „szegény haresz:)milyen ideges vagy:)lám kicsiny szó kincsed bizonyítandó az én szavaim használod mindig:)miről beszélünk?:) amúgy meg te kis önimádó gyermek szóltál le taknyos létedre egy idősebb asszonynak mert az tenni próbál valamit az érdekeiért.buta buta haresz nőj fel tanulj tiszteletet és aztán pampogj,jobb lesz neked is hidd el:) amúgy ez a cikk nem a te nagyszerű mosási technikádról szólt ám azt tudod?:))”
  • 32. Madár88 2013. április 27. 22:32
    „Szerintem a foltosodást ritkán okozhatja a gép hibája. A legtöbb esetben a mosószer és az öblítő egyidejű gépbe juttatása a "ludas". Ha a felhasználó túl sok mosószert és öblítőszert adagol, akkor keletkeznek barna (dohányszínű) foltok a világos színű ruhákon. Ha a mosószer gyártók adagolási útmutatóját betartják, akkor a mai mosógépekben beszürkülnek a ruhák. Kb. negyed annyi mosószert kell használni, mint amennyit a használati előír. A Hajdú Energomat 4 szer annyi vizet használt, mint a mostani gépek.
    Ha az öblítőszer a helyes adagolás ellenére, idő előtt befolyik a gépbe, akkor hívjanak szerelőt.”
  • 31. ferle65 2013. április 27. 19:40
    „21. vip007 2013.04.27. 10:44
    A témához csak annyit: Sajnálom, hogy nem jelenhet meg a cikkben, hogy melyik az a kereskedelmi egység, aki így viszonyul a vásárlóhoz. Gondolom sokan kíváncsiak lennének rá. Erre csak annyit tudok válaszolni ,hogy az a áruház amelyik nemrég kőltőzőzz el a rókusi Tesco áruházból”
  • 30. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2013. április 27. 16:59
    „Nem lehet, hogy a régi mosógépek dobja még saválló acélból volt, a mostani síma vas, ami le van krómozva?
    Egyébként a mosógép az amit ha nem muszáj ne cseréljük le!
    Hűtőgép 1 db kompresszor oszt csá, más nem tud tönkre menni, lapostv-t meg hónunk alá kapjuk és visszavisszük.
    <moderálva> mosógépbe van annyi mozgó meg elektronika, + T.E.”
  • 29. haresz 2013. április 27. 16:11
    „Józef! Itt csak a te egóddal vannak problémák, mert először te kötöttél belém. Ha neked jól esik konyha nyelven fröcsögni, akkor legyen. Silány életeden én nem tudok változtatni. Ha valami problémád van, akkor írj e-mail címet és meg foglak keresni, hogy segítsek agy mosott fejeden. 3:)”
  • 28. Anmari51 2013. április 27. 15:27
    „Nekem 20 évig volt Energomat mosógépem az. első évben volt vele probléma az én hibámból. Egy nagy méretű plédet mostam benne és a centrifugálás kezdetén akkorát ugrott, hogy végig repedt a fürdőszoba ajtókeret, ja és innentől kezdve csak mosott. Szerelőt hívtam "meg gyógyította" garanciába és ellátott tanáccsal ez mosógép milyen típusú mosópor használatát igényli, fékezett habzásút. És soha többé nem volt vele baj azt a tényt leszámítva és ezt más is írta már előttem ugyanerről a márkáról, hogy ugrál centrifugálás közben. Működőképes volt amikor elajándékoztam. Az óta a második Whirpool AA-s mosógép segíti a háztartásom, még nem volt baj sem a korábbival, sem a mostanival. Nagyon vigyázok rá, azonnal áramtalanítom ha kész a program minden mosás után kitörlöm a mosódobot körbe forgatom, szárazra törlöm, és soha nincs lecsukva a teteje két mosás között. Ökonet mágnesgolyóval, fékezett habzású mosóporral mosok és minden évben egy alkalommal 95 fokon 0,5 - 1 liter 10%-os ecettel kifőzöm vízkőtisztítási céllal. Mosógépszerelő ajánlotta a családban valakinek ezt a műveletet szerintünk jó ötlet volt.”
  • 27. Józef 2013. április 27. 15:13
    „óó haresz :))mennyire küzdesz magad ellen :))szegény szegény egyszer meg nősz és kinövöd a túlzott önimádatod által keltett képzelt tökéletességed és rájössz az élet nem hazugságokon és saját én képed nyalogatásán múlik:))addig is imádd magad, moss sokat:)”
  • 26. haresz 2013. április 27. 14:30
    „Józef! A mondatokat nagy kezdő betűvel indítjuk. Csak szólok, ha már nem tanították meg. Plusz a többi hibádat is javítsd ki legközelebb, mert borzalmas olvasni amit ide böfögsz. Én örülök neki, hogy elég nagy a szókincsem. Te még a 3 ige időt se tudod megkülönböztetni a magyarban. A többi régi ige időről ne is beszéljünk.
    "Mint irtad te is foltosan mosol az összepancsolt koleszos őblitők miatt" A többiek igen, de én ott is tudok mosni. Kérlek idézd már, hogy leírtam-e, hogy én magam foltosan mosok! Nem veszed észre, hogy be lettél alázva. Ezt még a kis okos jelzőiddel sem tudod palástolni.”
  • 25. balihoho 2013. április 27. 13:10
    „Ha a "származási hely, Kína" akkor én mindent vita nélkül értek!”
  • 24. Józef 2013. április 27. 13:09
    „haresz te édes kis okos gyermek :) írásoddal csak meg erősítetted amiket lentebb írtam ,köszönöm:))tudod a máma szót az elszegényedett emberek se használják már ,hisz a kultúra fejlődik de neked mondjam?:)növeld a szó kincsed és talán de csak talán nem lesz számodra magas röptű egy szimpla vélemény nyilvánítás:))hidd el sajnállak a sanyarú életedért de ez a hülyeséget nem indokolja.Mint irtad te is foltosan mosol az összepancsolt koleszos őblitők miatt:))vagy hogyis van ez szenzációs emberke?:)ja és vigyázz!:) A MOSÓNŐK KORÁN HALNAK:) le ne essen a körmöd:))”
  • 23. agi50 2013. április 27. 11:37
    „Aniko73-sajnalom, hogy igy jartatok a mosogeppel, de en mar ebben a dologban ugy gondolkozom, hogy en mar nem is varom el hogy evekig jol mukodjon egy haztartasi gep. Tehat en mar alapbol max.2-3 evre tervezem es kb. ez is a tapasztalatom, hogy 2 evente le kell cserelnem a mosogepet.. Persze vannak jo tipusok,amelyek birjak tovabb, de akkor azoknak az aruk nem 100.000 ft alatt van.. Csak azert irtam, hogy hiaba ne idegeskedjetek a gep miatt, masoknak is 2-3 evig birja, csak mi mar ki se akadunk ettol, igy kalkulalunk..”
  • 22. haresz 2013. április 27. 11:35
    „Imádom az új netes aggastyán ifjúságot. :D Ilyenkor mutatkozik meg a primitív magyar nyelv tudásuk. Folyamatos kiabálás a nagy betű használattal. Írásjelek és egyéb dolgok helytelen használata. Anikó sajnálom, hogy újgazdag burzsuj létedre már nem használod a máma szót. :D Én kérek elnézést Szalainétól, hogy férfi létemre jobban mosok nála. Néha fáj az igazság, de ezt páran itt nem tudják elfogadni. :P
    Józef! Szánalmas az erőlködésed egy ilyen magasröptű gondolatokkal spékelve. Neked sem ártana visszaülni az iskolapadba. :D”
41 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyurcsány Ferenc: Laborc nem barom

Először beszélt a Laborc–Portik-ügyről az egykori miniszterelnök pénteki szegedi látogatásán - A Fidesz szerint őszödi hazudozó hete-havat (sic!) összehordott. Tovább olvasom