Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Szaloncukorteszt: Barbie-epertől a mindenízűig

Szeged - A bőség zavarával küszködik a vevő, ha választania kell a szegedi hipermarketek szaloncukor-kínálatából. Ez azonban mindig zsákbamacska. Bevásároltunk, hogy megtudjuk, mivel is etetnek bennünket karácsonykor.
A gazdasági válságra tekintettel szigorúan visszafogtuk magunkat a hipermarketekben kínált drága – 1600 forintos, 40 dekás – Milka és Tibi szaloncukrok láttán. Olcsóbbakat vásároltunk, hogy tesztelhessük az ízvilágukat. Ezekből a 40 dekás csomag 585-700 forintba került. Ötfélét vettünk, majd bedobtuk a szerkesztőségi közösbe: mondjanak véleményt róla a fogyasztók.

Arra számítottunk, a klasszikus zselés nyer a teszten – de ezt kicsivel megelőzte a kókuszos. Az aranycsillagokkal díszített, kék celofánba csomagolt Bonbonetti kókuszos szaloncukor átlagosan 3,57 pontot ért el az 5-ből. A legtöbb tesztelő szerint igazi kókusz íze van, és nem ragad bele az ember fogába. Emellett a zöld fenyőn is jól mutat. Mások azt mondták, túl édes – de legalább egyértelműen felismerhető az íze. A sikere abból is lemérhető, hogy ez fogyott el először.

A piros-aranycsillagos zselésről már szélsőségesebb vélemények alakultak ki. Valaki szerint elsőre kifejezetten hipóíze van, míg a többség állította: szépen hasad, erőteljes, finom íze van, ez az igazi szaloncukor, nem is kell nekik másféle. A gourmand-ok viszont megjegyezték: a tejbevonós külső „megöli a tölteléket", étcsokival jobb lenne. Talán ezért végzett csak a második helyen.

Szín- és ízkavalkád. Ízlés dolga, ki melyiket választja. Fotó: Schmidt Andrea
Szín- és ízkavalkád. Ízlés dolga, ki melyiket választja. Fotó: Schmidt Andrea

A fehér fenyőfamintás, aranyszínű rumízű-mazsolás kihívást jelentett: tíz tesztelőből csak ketten találták meg benne a mazsolát. Igaz, ez 6,7 százalékos mazsolatartalomnál érthető. A többség amúgy elrághatatlan, ismeretlen adalékanyagnak vélte a mazsolát, és határozottan állították: Sportszelet-íze van. „Kóstolómestereinknek" első körben nem árultuk el, milyen szaloncukrot esznek. Ehhez képest volt, aki csokisnak hitte, más meggyaromát vélt felfedezni benne. Mindenízű harmadik helyezettünk 2,6 pontot kapott.

Cukros milliárdok

Fondant-cukrot – a szaloncukor ősét – Franciaországban készítettek először, még a 14. században. A magyarok a németektől, ők pedig a franciáktól tanulták az előállítás fortélyait. A 19. század első felében már itthon is gyártottak szaloncukrot, amit ma már egyedül Magyarországon készítenek. Felmérések szerint átlagosan két kiló szaloncukrot vásárolnak a magyar családok karácsonyra, évi 5-6 ezer tonnányit eszünk meg, és 6,5 milliárd forintot költünk erre a hungarikumra. 

Disney-figurákkal mindent el lehet adni – gondolhatták a gyártók, akik bájos micimackós-malackás-füleses celofánba burkolták a mézízű szaloncukrot. Bár a gyerekeket ez meggyőzheti, szigorú felnőtt tesztelőink közül szinte mindenki túl édesnek találta. Mint egyikük fogalmazott, ezt még Micimackó sem enné meg. A gyermekbeetetős termék 2,36 pontot kapott.

A többség szerint az igazán rettenetes ízélményt a tescós epres-joghurtos szaloncukor nyújtotta – bár összességében ez is elérte az elégségest, 2,27 ponttal. Barbie-rózsaszín celofánba csomagolták, ami jó választás: előrevetíti a szaloncukor gejl, műanyag-eperaromás ízét. Egyesek szerint olyan, mintha parfümöt enne az ember, mások azt mondták, csak az ellenségeiket lepnék meg ilyennel. Jól jelzi a minőségét: tesztünk végére a zacskók közül egyedül ebben maradt pár szem.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ugyanazok a slágerajándékok, mint tavaly

Szeged - Karácsonyra a legtöbben szórakoztató elektronikai termékeket, háztartási kisgépeket és… Tovább olvasom