Délmagyar logó

2017. 12. 11. hétfő - Árpád -1°C | 11°C Még több cikk.

Szamárfüle van az ingyentankönyvnek

Szeged - Négy évig kell kiszolgálniuk a tartós tankönyveknek a diákokat, ezt hozta a felmenő rendszerben bevezetett ingyentankönyv-rendelet. Az idei elsősök már a tavalyiak könyvéből tanulnak, amelyet olyan állapotban kaptak, ahogyan egy hétéves vigyázni tudott rá.
– Koszos, zsírpacnis könyvet kapott a fiam ingyentankönyvként idén szeptemberben. Alá volt húzgálva a szöveg, a lapjai ki voltak esve – panaszkodott egy szülő nemrégiben Csörög rovatunkban. Esete nem egyedi: rövid közvélemény-kutatást végezve kiderült, hogy a használt tankönyvekkel elég gyakran vannak problémák. – Az angoltankönyv tavaly lapokra szétesett, egy évet sem bírt. Mégis vissza kellett adni, idén azt kapta a lányom. Bespiráloztattuk, hátha úgy használható lesz még egy darabig – mesélte egy másik anyuka. De hallottunk olyan esetet is, amikor egy felsős tankönyvből 20 oldal hiányzott.

Éveken keresztül a rászorulók kaptak ingyentankönyvet. Tavaly azonban változott a jogszabály: immár az elsősöknek és a másodikosoknak térítésmentesen jár minden tankönyv, felmenő rendszerben ez innentől minden általános iskolába belépő évfolyamra érvényes lesz. Csakhogy ezzel csupán a tavalyi elsősök jártak maradéktalanul jól: az ő vadonatúj tankönyveik egy részét – a tartós könyveket – egy év használat után kapták meg az idei elsősök. Vagyis a használt könyv problémája egyre több diákot érint.

– A kis elsősömnek már van olyan könyve, amely jócskán használt, de egy másikra úgy vigyázott az előző tulajdonosa, hogy szinte újnak tűnik – mesélte egy szülő a tapasztalatait. Hozzátette: reklamálni nem is lehet, egyetlen lehetőség, ha megveszi újonnan a könyvet.

A puha borítós könyvek könnyen szamárfülesek lesznek. Fotó: Schmidt Andrea
A könyvek könnyen szamárfülesek lesznek. Fotó: Schmidt Andrea

Ezt a megoldást egyébként egyre több szülő választja, pedig az intézkedés célja éppen az lett volna, hogy a családoknak ne kelljen tankönyvekre költeniük. Van olyan iskola, ahol ezt fordítottan oldják meg: a szülőnek akkor kell kifizetnie a tankönyv árát, ha rossz állapotban adja vissza a tartós könyvet. A pótlását így ebből az összegből oldják meg, az intézmények ugyanis diákonként mindössze 3000 forint tankönyvtámogatást vehetnek igénybe. Ebből az összegből pedig maximum egy könyvet tudnak lecserélni.

Az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskolába tartós tankönyvek zömében jó állapotban kerültek vissza év végén. Mindössze négy könyvet kellett pótolni a három osztályban, mert ráömlött a kakaó, vagy nagyon összegyűrődött. Az általunk megkérdezett pedagógusok azt mondták: a tartós tankönyvek bevezetésével más módszerekkel kell tanítani, hiszen ezekbe nem lehet sem beleírni, sem aláhúzni. Ezt azonban ugyanúgy meg lehet szokni, mint a diákoknak azt, hogy vigyázzanak a könyveikre.

Egy általunk megkérdezett könyvtáros megjegyezte: nem is az elsős könyvekkel van probléma, a tartós könyvek ugyanis szinte kivétel nélkül keménykötésűek. A másodikos könyvek azonban már puha borítóval készültek, amelyek akár a táskában, akár a padban könnyen szamárfülesednek, gyűrődnek. Egy 8 éves gyerek ezekre pedig akkor sem tud vigyázni, ha nagyon odafigyel, márpedig jövőre át kell adniuk, sőt további két további évig forgatják majd az újabb diákok. 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Havi 29 milliót is lehet keresni munkával

Csongrád megye legjobban kereső adófizetője egy 56 éves férfi, aki tavaly több mint 347 millió forintot vitt haza: jövedelme teljes egészében munkaviszonyból származott. Tovább olvasom