Délmagyar logó

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 18°C Még több cikk.

Számháború a ligetben, pancsolás a Partfürdőn

Szeged - Minden évben óriási az érdeklődés a Százszorszép Gyermekház által szervezett önkormányzati napközi iránt. Idén hat turnusban, több mint ezer gyerek vesz részt a színes programokkal tűzdelt táborban.
Egy perc idejük sincs unatkozni azoknak a gyerekeknek, akik az Önkormányzati Nyári Napközis Táborban vesznek részt. Június 30-ától augusztus 8-áig, hat turnusban fogadják a diákokat a Gedói általános iskolában.

– Egy tanuló maximum három hétig maradhat nálunk. Turnusonként több mint 200 gyerekre vigyáz 12 pedagógus – tudtuk meg Laluskáné Gneth Zsuzsanna táborvezetőtől.

A diákokat 12 csoportba osztják, így vesznek részt a színes programokon. Minden reggel gyülekezővel kezdődik a nap, ahol ismertetik az aktuális programot. Hétfőnként színházba mennek, és önismereti játékokon vesznek részt a táborozók. Ennek az a célja, hogy összerázódjon a csapat, a gyerekek jobban megismerjék egymást.

A tavalyi programokhoz képest újdonság, hogy idén strandolni is viszik a tábor résztvevőit. Kedden, szerdán és csütörtökön néhány csoport a Partfürdőn tölti a napot, ahol kedvükre pancsolhatnak és játszhatnak.

Papírt hajtogatni mindenki szeret. A végeredmények meg az otthoni szekrényeket, vitrineket gazdagítják anyu legnagyobb örömére. Fotó: Frank Yvette
Papírt hajtogatni mindenki szeret. A végeredmények meg az otthoni szekrényeket,
vitrineket gazdagítják anyu legnagyobb örömére. Fotó: Frank Yvette


Péntekenként kirándulni indul a nagy csapat. Jártak már Ásotthalmon, a Majoros-tanyán, ahol kedvükre lovagolhattak, íjászkodhattak, sőt erdei túrán is részt vettek egy helyi erdész vezetésével.

A tündéri Papp Emőke és ikertestvére, Ákos mégsem ezt a programot élvezte a legjobban. – A Zápor-tónál voltunk kirándulni, nekem ez tetszett a legjobban – mondta a kilencéves Emőke. Testvérével a második hetet töltik a táborban. Tavaly is itt nyaraltak, de akkor még nem jártak a strandon. Ákosnak ez a program a kedvence.

Tábordíj

Egy vagy két gyerek esetén a tábor díja 1970 forint. Ha három, vagy több gyerek jelentkezett, a szülőknek 985 forintot kellett fizetniük egy napra. Ez az összeg a napi háromszori étkezést fedezi.

Az iskola udvarán játszó gyerekek közül volt, aki a mozit említette, más a két hétig tartó vetélkedőt emelte ki, melynek keretében több feladatot is meg kell oldaniuk.

Négy órakor eljött az uzsonna ideje. A táborvezető egyenként kiosztotta a péksüteményeket. Lassan minden gyerekért megérkezett az anyukája vagy apukája, akinek fülig érő mosollyal mesélték a nap történéseit.

Környezetvédelmi teendőkre hívta fel a figyelmet az a két hétig tartó vetélkedő, melynek során a gyerekek feltérképezték a Gedói általános iskola környékén fekvő, parlagfüves játszótereket. Figurákat gyártottak műanyag flakonokból, várostörténeti kérdésekre válaszoltak, és interjút készítettek egy híres szegedi emberrel. A gyerekek ezenkívül jártak többek között a helyi médiumoknál, az alsóvárosi ferenceseknél, számháborúztak az újszegedi ligetben, görkoris versenyen vettek részt, megnézték a szőregi rózsakiállítást és egy próbát a szabadtérin, napsugaras házakat keresgéltek Alsóvároson, és a Szent István téri víztoronyban is körbenéztek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már négy órát kell várni Röszkénél

Röszke - Valamivel több, mint egy óra alatt újabb órát nőtt a várakozási idő szombaton nap közben… Tovább olvasom