Délmagyar logó

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia -1°C | 8°C Még több cikk.

Számlagyártósort számolt fel az ítélőtábla

Szeged, Makó - 260 millió forintos adócsalás ügyében hozott jogerős ítéletet csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla, az első- és másodrendű vádlott 5, illetve 4,6 év börtönt kapott. Első fokon még ártatlannak vallották magukat, most azzal védekeztek, hogy ők ugyan tényleg fiktíven számláztak, de nem a láncolat végén álltak.
A főszereplők, ifjú és idősebb U. Miklós a vádirat szerint 2008-ban, a makói Agrotron Bt. nevében nagy mennyiségben vettek ismeretlen gazdáktól, illetve viszonteladóktól búzát, és ezt számlával értékesítették tovább, úgy, hogy más vállalkozások által kiállított bizonylatokkal próbálták legalizálni az árut. Ezért az érintett cégek pénzt kaptak. Ezzel az ügylettel az Agrotron 2008-ban összesen 258 millió 720 ezer forint kárt okozott a költségvetésnek. Az adócsalás mellett hamis magánokirat felhasználása miatt is feleltek, s velük együtt még tízen ültek a vádlottak padján.

A Szegedi Ítélőtábla csütörtöki tárgyalásának elején Mezőlaki Erik büntetőtanácsa úgy határozott, a beteget jelentett tizenegyedrendű vádlott ügyét elkülönítve kezeli, majd 100 ezer forintos rendbírsággal sújtotta az egyik ügyvédet. Ő ugyanis arra hivatkozva kérte a tárgyalás elhalasztását, hogy csak egy nappal korábban kapott védencétől megbízást, nem volt ideje átnézni az iratokat. A bíró egy másik védőt bízott meg a képviselettel, és adott az iratok áttanulmányozására – húsz percet.

Sokan voltak. Fotó: Karnok Csaba
Sokan voltak. Fotók: Karnok Csaba

Az egyik vádlott védője védencének elmeorvosi vizsgálata miatt, más egy tanú meghallgatása érdekében kérte az elnapolást. Az ügyészség is ezt javasolta, tekintettel az egyik vádlottra, aki ugyan nem tudott eljönni betegsége miatt, de szeretne részt venni az ügy tárgyalásán. A bíróság az indítványokat elutasította.

A perbeszédekben a védők azzal érveltek, a számlagyártó vállalkozók nem voltak tisztában tettük súlyával, aláírták ugyan a bizonylatot, de még kitöltetlenül, vagy épp tudtak róla, mit szignálnak, de befolyásolták őket.

Négyüket már börtönőr kísérte, mert más ügyben előzetesben ülnek. U.-ék korábban ártatlanságukat hangoztatták. Az ítélőtábla előtt az utolsó szó jogán már azzal védekeztek, hogy ugyan bűnt követtek el – fiktív számlát állítottak ki különböző búzaszállítmányokról –, de e mögött a cégüknél nem történt valós adásvétel, erre nem is lett volna pénzük, járművük, búzájuk, csakhogy a hatóság nem vizsgálta eléggé ezt a körülményt. Ők nem a láncolat végén állnak. Célszerű lenne bevonni az eljárásba azokat is, akiknek kedvezett ez a tevékenység. Idősebb U. Miklós többször célzott arra, hogy „bizonyos szint fölött" a jelek szerint a hatóságok nem vizsgálják a bűnösséget.

Vádlottak padja -alulnézet.
Vádlottak padja - alulnézet.

A Szegedi Ítélőtábla azonban úgy találta, az elsőfokú bíróság megfelelően tárta föl a történteket. Ami a tettek súlyát illeti, már máshogyan mérlegelt. Ifjú U. Miklós börtönbüntetését 4-ről 5 évre, édesapjáét 3 év 6 hónapról 4 év 6 hónapra súlyosbította. Velük együtt letöltendő szabadságvesztést szabott ki a negyed-, a hatod- és a kilencedrendű vádlottra, míg a többieket felfüggesztett börtönre ítélte.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több millió forintos kárt okoztak a csalók

Úgy kötöttek szerződést a pénzintézetekkel, hogy nem állt szándékukban a felvett kölcsönök visszafizetése vagy arra reális esély sem volt. Tovább olvasom