Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 16°C Még több cikk.

Szárazon is nyomoznak a vízi rendőrök

Szeged - Bűnügyi nyomozó segíti a megyei vízi rendőrök munkáját, a feladat: az orozva kifogott halak sorsát követni az asztalig. Tavaly 193 horgászati és halászati jogsértés ügyében jártak el, a kiszabott bírság több mint 3 millió forint volt.
– Gyakrabban ellenőrizzék a vízi rendőrök a halászok munkáját is – tolmácsolta a több mint 11 ezer Csongrád megyei horgász elvárását Molnár József a megyei közgyűlésen. A Tiszai Vízirendészeti Kapitányság Szegedi Vízirendészeti Rendőrőrse most először tartott tájékoztatót a képviselőknek, épp Molnár József kezdeményezésére, mert jó, ha a politika is tudja, mi történik Szeged és a megye főutcáján.

Az őrs a tavalyi szervezeti átalakulás után laikus szemmel kicsit olyan lett, mint a Cobra 11-ben az autópálya-rendőrség: tavaly érkezett egy bűnügyi nyomozó, és a 4 körzeti megbízottnak – kettő Szegeden, kettő Csongrádon dolgozik – is van olyan feladata, hogy a csónakban vagy abból kilépve a partra tartsa a kapcsolatot az emberekkel, és ismerje meg a part menti városok, községek „kriminalisztikai sajátosságait, nehézségeit, megoldásra váró feladatait". Mit jelent ez? Molnár József kérdésére a közgyűlésen Busi László alezredes, kapitányságvezető, rendőrségi főtanácsos azt mondta, kollégáinak idén az is lesz a feladata, hogy a hallal kapcsolatos szabálysértések után nyomozva felderítsék az orozott hal útját a fogyasztóig, mert az a tapasztalat, hogy így könnyebb eredményt elérni.

A rendőrök szerint könnyebb felderíteni a hallopásokat, ha a fogyasztókat, árusokat is ellenőrzik. Illusztráció: Karnok Csaba
A rendőrök szerint könnyebb felderíteni a hallopásokat, ha a fogyasztókat, árusokat is ellenőrzik. Illusztráció: Karnok Csaba

A vízi emberek azt tapasztalták, hogy a rendőrök tavaly is elég sűrűn megálltak, ellenőriztek. Jellemző, hogy míg a hajózási szabályok megsértése miatt 123 eljárás indult, halászati és horgászati szabálysértés miatt 193 esetben kellett intézkedni. Utóbbiakból 3 millió 313 ezer forint bírság folyt be. A Csongrád Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal halászati felügyelőjétől, Papp Andrástól tudjuk, hogy összesen 355 feljelentés érkezett hozzájuk. Akadtak olyanok, akiket egyszer horgászbottal, máskor marázsával értek tetten, de érvényes halászjeggyel rendelkező emberrel szemben nem indult eljárás. Egyszer történt meg, hogy a vesszősi csatornán találkozott egy halász két olyan emberrel, akinek nem volt engedélye, ellenük is eljárás indult.

Olvasóink írták

  • 5. 9212 2010. február 03. 13:22
    „Tisztelt előttem Szólók!
    Csatlakozni szeretnék véleményetekhez:
    -be kell szüntetni a halászatot
    -a rendőröknek benzin és eszköz a rendelkezésükre áll
    -igen sokat szaladgáltak tavaly
    -nem ott és nem akkor amikor kell...?
    -nem tudják vagy nem is akarják a halászokat bántani (nem merik?)
    -ladikot, partról horgászót (csónakkal a botok közé állva, 2-3 órás etetés eredményét szétzavarva) sűrűn piszkáltak, mert ha valakit naponta kétszer átvizsgál (iratok,csali, felszerelés) ugyanaz a rendőr, szerintem ba.....ás
    -25-30 miliós csónakok, legyen hajó, közelébe bezzeg nem mentek elemlámpa pótizzót keresni de. 11-kor!!!
    -Miért nem??
    -ami a lényeg, ipari, kisipari, alig fizetek valamit az engedélyért de rabolok, halászatnak nincs helye betegeskedő folyónkon”
  • 4. bakosandras 2010. január 30. 10:32
    „Tiszavirág, csakmost, nem tudom, tavaly jártatok-e a Tiszán. Én algyői vagyok, édesapámmal majdnem minden hétvégén pecáztunk - és majdnem mindig ellenőriztek a rendőrök, ha nem, akkor köszöntek, de jártak, ezt tanúsíthatom, és egyáltalán nem sértődtünk meg. A tiszai halászatot szerintem is jó lenne megtiltani, korlátozni stb., mert tényleg nem normális, hogy az állam folyóján egy szövetkezet adja a területi engedélyeket, de ez a helyzet, úgy tudom, egyelőre nem fog változni. Ahogy manapság mondani szokás: talán majd az új kormány... A fogási napló vezetésével kapcsolatos véleménnyel nem értek egyet. Vannak olyan vélemények is, hogy "ameddig a halászok dolgoznak, és ők úgyis elteszik a méreten aluli halat, miért dobjam vissza én?" Ez az a mentalitás, ami szerintem legalább annyit árt a Tiszának, mint a túlhalászat. Gondolják/gondoljátok meg, mi több ezren vagyunk, ők meg harmincan. Igaz, hogy így is többet fognak, mint mi, de azért a mi zsákmányunk is tetemes, és gyakran azok fogják a legtöbbet, akiknek sír a szájuk, hogy már nem lehet halat fogni a Tiszában.”
  • 3. csakmost5 2010. január 29. 17:42
    „Tisztelt.: 2. tiszavirag07 2010.01.29. 10:47

    Közölni szeretném veled hogy teljes mértékben igazat adok neked a mostani helyzetben esélye sincs elkapni egy Vizirendőrnek egy orvhalászt mert nincs benzin és nincs helyismerete én 7 éves korom ota járok horgászni a Tiszára és a Marosra de még egyszer sem elenőriztek.

    Beszéltem Vizi rendőrrel azt mondta nem ismerik a kubik gödröket sem a tiszának a kisebb részeit sem.”
  • 2. tiszavirag07 2010. január 29. 10:47
    „Az újságíró írt valamit, de a lényeg megint elmaradt. A vízi rendőrök munkáját segíteni kell: legyen megfelelő fizetésük, legyen megfelelő munkaeszközük és helyi ismeretük, kapcsolatuk. Ezek után majd lehet a hatékonyságról beszélni. Addig, amíg nincs pénz az ellátásukra (pl. üzemanyag a motorcsónakba), nem beszélhetünk következetes munkáról. Másrészről pedig módosítani (szigorítani!!!!!) kell a BTK ide vonatkozó rendelkezéseit, tehát keményen kell büntetni az elkövetőket. Ide illik a mondás, hogy "fejétől bűzlik a hal". Tehát sürgősen rendet kell tenni és a civil szervezeteket is be kell vonni ebbe a munkába. Egyedül Papp András sem tud hatékonyan dolgozni, főleg úgy nem, ha ő is szemet huny egyes "szabálytalanságok" fölött. Fenyegeti a horgászokat a "fogási napló" következetes kitöltésével, mikor minden "vízi ember" tudja, hogy az egésznek semmi értelme. Azt meg soha senki nem ellenőrzi, hogy a partot ért halász milyen halat visz el a folyóról. Tehát első lépésként a folyóvízi halászat teljes betiltása lenne célszerű, mert azzal már két dolog meg lenne oldva. 1. 4-5 éven belöl helyre állna a Tisza élővilága. 2. Kevesebb pénzt kellene költeni a "hal követésére a halásztól (rabsictól) a fogyasztóig", így több jutna a tényleges természetvédelemre.
    Ami még fontos lenne a nyomozásokban, hogy ne csak a "halak útját" kövessék a nyomozók, hanem a vizekről ellopott csónakok útját is, mert itt a nyomozások hatékonysága nem számottevő!!”
  • 1. dodó 2010. január 29. 10:10
    „Az átlagos bírság 15 440 ft. Ez aztán elrettenti a nagyüzemi orvhalászt is!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Befogták a hajléktalanok kóbor kutyáit

Rókus-Béketelepen egyre többen panaszkodtak, hogy a bokrokban lakó hajléktalanok kutyái szabadon kóborolnak, és rátámadnak az emberekre. Tovább olvasom