Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 33°C Még több cikk.

Szaturnusz-figyelő a Dóm téren

Ma este fél tíz után egy perccel az égbolt egyik legfényesebb csillaga, a Szaturnusz eltűnik a Hold mögött. A jelenség szabad szemmel, illetve távcsővel is megfigyelhető.
Ma este fél tíz után egy perccel az égbolt egyik legfényesebb csillaga, a Szaturnusz eltűnik a Hold mögött. A jelenség szabad szemmel, illetve távcsővel is megfigyelhető. Szabó Gyula csillagásztól, a Szegedi Tudományegyetem kutatójától megtudtuk, a szegedi Dóm téren drót nélküli internet segítségével minden érdeklődő számára láthatóvá teszik azt a nem mindennapi égi jelenséget, amikor a Szaturnusz a Hold mögött eltűnik, majd később – fél tizenegy után néhány perccel – ismét előbukkan. Emellett egy csillagászati távcső is az érdeklődők rendelkezésére áll majd. A Magyar Csillagászati Egyesület helyi csoportja pedig az egyetem Béke épületének tetejéről kíséri figyelemmel a jelenséget – tudtuk meg Székely Pétertől, a helyi csoport vezetőjétől. Korlátozott létszámban itt is fogadnak „külsős" megfigyelőket. A jelenség egyébként távcsővel igazán látványos, hiszen így a bolygó gyűrűje és korongja fokozatos belépése mellett a Szaturnusz holdjainak eltűnése is megfigyelhető.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bekamerázzák a városházát

Tizenkétmillió forintból bekamerázzák a szegedi városházát, így akarnak a falfirkálók ellen… Tovább olvasom