Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Százötvenmillió forint hiányzik a Korsós lány felújításához

Két hét múlva megnyitják a szegedi szökő- és ivókutakat, leggyorsabban azonban a növényzet locsolásáról kell gondoskodni. A szokásos javítások ellenére a Dugonics teret és a Móra parkot hűsítő látványosságra több tízmillió forintot kellene költeni.
Idén egy hónappal korábban kell elkezdeni az öntözést a szegedi köztereken, különben kiszáradnak a virágágyak és a friss telepítésű fák. Ezért első a városi kerteket ellátó vezetékek és csapok „nyáriasítása", vagyis javítása és megnyitása, legvégül pedig működésbe hozzuk az ivókutakat – tudtuk meg Gila Csabától a vizes munkák sorrendjéről. A Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. közterület-fenntartási divízióvezető-helyettese elmondta, a várost hűsítő látványosságokkal május elsejére készülnek el. A szökőkutak zömét az utóbbi években felújították, így idén elég alaposan átnézni a Széchenyi, a Glattfelder, a Szent György és a Kodály téri díszmedencéket, valamint a Kállay ligetben és a Szent István téren épített csobogót.

Az újszegedi Erzsébet ligetben tavaly tették rendbe a Halas fiút és a Korsós lányt. Amikor a lányszobrot leemelték, kiderült, hogy emelvénye, úgynevezett „víztartási probléma" miatt, nagyobb felújításra szorul. Így erre a munkára a tervezett többszörösét költi a város. Egymillió forint helyett négy és fél millióból eredeti sükösdi mészkőlapokat hozattak, és kicserélik elektromos szerelését is, miközben Makk József restaurálta a szobrot. Májusra a kút és a lányalak is teljesen elkészül, egyedül az oldalsó vízköpők hiányoznak majd, de annak helyreállításához a környezetgazdák nem találtak korabeli ábrázolásokat.

– A Dugonics téri zenélő szökőkút számítógépes rendszerét tavaly kicseréltük, idén javítjuk a világítását – összesen egymillió forintból – magyarázta Gila Csaba. A vízjáték és zenei effektusok tökéletes összhangjához ez még kevés. Szükség lenne hozzá a vízgépészeti berendezések nagygenerálozására, valamint új hangfalak felszerelésére, ami összesen hetvenmillió forintba kerülne.

Ennél is többet, megközelítőleg nyolcvanmillió forintot kellene fordítani a Móra park nagy kék medencéjére. A harmincéves kora megviselte a szökőkutat, és a tavalyi árvíz csak tovább rontott az állapotán. A medence betonfalát a tőle néhány méterre áradó folyó szétnyomta, megrepesztette, végleg tönkretéve a körülötte futó elektromos vezetékeket. Az idei „vízszöktetés" előtt elvégzik a villanyszerelést, és négymillió forintból kicserélik a víz alatti lámpatesteket. Nagy szigetelésre nincs pénz.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gátlástalanul építik a hulladékhegyeket

Szinte minden település szabálytalanul működteti a hulladéklerakóját – derült ki a… Tovább olvasom