Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

SZEFHE: Hol a pénzünk Csabi? - kérdések a SZOTE-ról

Szeged – A SZOTE klub vezetőjéhez intéztek nyilvános kérdéseket a Szegedi Egészségügyi Felsőoktatási Hallgatói Egyesület (SZEFHE) tagjai.
Kedden 3 óra után pár perccel közel 60 papírcsuklyás fiatal vette „körbe" a Dóm téri SZOTE Klubot. A SZEFHE által szervezett demonstráción arra keresték a választ, vajon miért veszteséges neves egyetemi klubjuk.

– A SZEFHE immár 15 éve működő, 1567 taggal rendelkező egyesület, melynek működése mára végveszélybe került – mondta a papírcsuklyás fiatalok között állva Bitay Zsolt, ötödéves orvostanhallgató, a SZEFHE gazdasági alelnöke. Szóba került a SZOTE bezárása is, amelyről Bitay azt mondta, a szórakozóhelyet üzemeltető Kft. veszteséges, és számukra „érthetetlen jogi machinációkkal" 30 százalékra csökkent befolyásuk. Kijelentették, hogy egyharmadnyi tulajdonrészük ellenére még egyszer sem kaptak osztalékot.

SZEFHE: Hol a pénz Csabi? - kérdezték a SZOTE vezetőjétől. Fotó: Segesvári Csaba
SZEFHE: Hol a pénz Csabi? - kérdezték a SZOTE vezetőjétől. Fotó: Segesvári Csaba

Kitértek arra is, hogy a SZOTE-t üzemeltető kft. számadása szerint a cég 2005-ben 200 ezer forint nyereséget, 2006-ban 13 millió 496 ezer forint veszteséget, 2007-ben 8,8 millió forint nyereséget ért el. 2008-ban és 2009-ben újra negatívban zárták az évet: 8,2 millió forint veszteségről számoltak be. – Egyik egyesületi vezetőnket atrocitás érte, miután az APEH-nél bejelentéssel éltünk – mondta Bitay, aki arról kérdezte Benke Csabát, a klub ügyvezetőjét, hogy van-e összefüggés a tagjukat ért atrocitás – amiről az alelnök többszöri kérésünkre sem árult el egyetlen részletet sem – és az APEH-bejelentés között. A SZEFHE arra is kíváncsi volt, hogy miért nem kapnak tájékoztatást a klub anyagi helyzetéről. Kilátásba helyezték, hogy addig járnak vissza a SZOTE elé tüntetni, amíg nem kapnak kérdéseikre választ. A számok összeadásából majd’ 12 millió forint mínusz jött ki, felmerült a kérdés, ki fizette ezt ki? – Az egyesületünk nem adott erre pénzt – nyilatkozta Bitay, aki elárulta, hogy az általuk felkért könyvvizsgáló szerint a könyvelésnek „nagyon-nagyon sok rejtett és hibás adata van, amit az APEH felé jeleztünk."

Amíg az egyetemisták az épület előtt tiltakoztak a klubban, a megszólított, SZOTE Klubot vezető Benke Csabával beszélgettünk. – 2006-ban helytelen gazdálkodás és egy másik szórakozóhely megnyitása miatt valóban jelentős veszteség keletkezett – mondta Benke Csaba. Amikor a hallgatók által emlegetett atrocitásról kérdeztük a klub vezetőjét, csak annyit mondott: „Láttunk már olyat, aki bátorra itta magát." Benke kijelentette, 2010-ben nyereséges a vállalkozás. A SZEFHE felvetéseire elmondta, osztalékot valóban nem fizettek, viszont egyéb formában folyamatosan támogatták az egyesület rendezvényeit. Benke egy nemrégiben lezajlott vitát sejt az ügy hátterében: a SZEFHE Pulzus kávézójához a SZOTE 1 millió forint kölcsönt nyújtott, aminek a visszafizetésével gondok akadtak. Beszámolt arról is, hogy 2010-ben két alkalommal is tartottak taggyűlést, amelyre minden tulajdonost meghívtak, ám a SZEFHE nem élt a lehetőséggel.

SZEFHE: Hol a pénz Csabi? - kérdezték a SZOTE vezetőjétől. Fotó: Segesvári Csaba
SZEFHE: Hol a pénz Csabi? - kérdezték a SZOTE vezetőjétől. Fotó: Segesvári Csaba

– Ha nem kapnak tájékoztatást, a papíron szereplő adatok honnan vannak? – kérdezett vissza a klub vezetője, aki azt is elárulta, hogy idén tavasszal közel 3000 oldalas dokumentációt adtak át a cég működéséről. Benke szerint a vezetőváltás a SZEFHE-ben új gondolkodást hozott – a SZOTE gazdálkodása nem változott. Ki finanszírozza a veszteséget? – kérdeztük, amire Benke Csaba azt válaszolta: „Ezt akarom én is tudni.", majd hozzátette: „Nincs veszteség". A klubvezető kérdésünkre megerősítette, hogy a klub további üzemeltetéséről tárgyalnak a dékáni hivatallal, de többet nem kívánt elárulni.

Olvasóink írták

39 hozzászólás
12
  • 39. bigiboj11 2010. december 17. 09:17
    „De "HOL A LÓVÉ CSABI"????????????????????????????????????????????????”
  • 38. Morzsi82 2010. december 17. 00:01
    „Morzsához kutyaház is illik.
    Vagy mégsem?”
  • 37. sándor78 2010. december 16. 18:25
    „35. kovacskatalin: Kedves Kata, nem tudom mire alapozod kijelentésedet, de 10 évvel ezelőtt a Hökösök nem kaptak semmilyen "morzsát" a SZOTE klubbtól. Tudom, hogy a hökös munka nagyon sokak szemében aljas, pénzlopással egyenlő tevékenység, de 10 éve a Hök nem erről szólt! Sajnálom, hogy ha mégis ilyen üzenet ment át akkor, mert én személyesen nagyon sokat próbáltam tenni ez ellen és szétoszlatni ezeket a ködös előítéleteket! Szerencsére sokan máshogy vélekednek erről az időszakrül, mint Te. Elég sokáig dolgoztam a Hökön, így eléggé jól beleláttam az akkori viszonyokba. A SZOTE klub kérdése régóta fájó pont a hallgatóságnak, mert kikerült kb. 15 éve a hallgatói kontroll alól. Azaz a hallgatóknak sok beleszólásuk nincs a klub ügyeibe. 10 éve azért nem volt ez téma, mert létezett a klub és a hök között egy együttműködés ami abból állt, hogy a SZOTE klub kedvezményeket adott a hallgatóknak, technikát és helyet biztosított Hökös rendezvényeknek. Ez akkor működött, bár nem mondhatnám, hogy minden úgy alakult, ahogy mi szerettük volna. Sok-sok vita volt, klubbezárás, dékáni egyeztetés, de aztán sikerült mindig egy a hallgatóság számára elfogadható egyességre jutni. A mostani helyzetbe nincs belelátásom, így nem tudom pontosan miért fajultak idáig a problémák. Nyilván mindkét oldal hibás, és csak remélem a szabálytalanságok ki fognak derülni.”
  • 36. valoperes_zugugyved 2010. december 16. 05:25
    „seprüt lapátot nekik”
  • 35. KovácsKatalin 2010. december 15. 22:30
    „Szerintem az a legkínosabb, hogy ez a kérdés csak vagy tíz év után merült fel a fiatalokban. Amikor én jártam az egyetemre, a HÖK nem nagyon kérdezett ilyet: elég volt, ha kaptak néhány morzsát, és már nem is kérdezték a mindenható klubvezetőt.”
  • 34. CID 2010. december 15. 21:21
    „Hogy, hogy résztulajdonosa az SZEFHE ? Jó, hogy nem bordélyházban társtulajdonosok :)”
  • 33. szilléri 2010. december 15. 17:56
    „Kimoderáltak !
    Arra a korsó alakú agyagedényre gondoljatok, amely alkalmas a tej megalvasztására.
    Véletlenül sem a hátúról jövő támadás befogadására ,,alliteráló" égetett agyag anyagú tárgyra !!!!!!!!!!!”
  • 32. info 2010. december 15. 17:48
    „Ugyan már, hol a pénz hol a pénz, nyilván vannak könyvvizsgálók akik erre szakosodtak, de eddig nem tünt fel senkinek, hogy nincs pénz?
    A Tisztelt Bíróság el tudja dönteni a pénz igaz útját. Ez az egyetlen út az igazság felé.”
  • 31. szilléri 2010. december 15. 16:50
    „Ha jól értem a kis <moderálva> orvostanhallgatók rázzák a lábukat ?

    Megjegyzem tízen éve nem voltam a klubban !”
  • 30. zolaah 2010. december 15. 16:25
    „Emberek!
    Előre bocsátom, hogy nem vagyok közgazdász, sosem üzemeltettem még sem kocsmát, sem szórakozóhelyet, dehát alapom és szándékom sincs vitatkozni a "szakértőkkel´, de ne legyünk már naivak!
    Tényleg azt gondolja valaki, hogy a SZOTE Klub veszteséges? Ugyan már. Nyilván vannak üresjáratok - pl. vizsgaidőszak -, amikor kevesebben vannak, de nem tartom valószínűnek, hogy veszteséges lenne. Az lehet, hogy Benke úr nem ebből lesz multimilliomos, de higyjétek el, megéri neki...
    Szeged egyetemi város, és a klubot rengeteg egyetemista látogatja hétfőtől csütörtökig. Péntek - szombat pedig nem csak a fiatalabb, hanem az "idősebb" korosztály is tiszteletét teszi. Ők nem a tescó előtt vásárolnak maguknak inni, hanem helyben. Egyébként ez a ´bolt-előtt-vagy-a-téren-berúgunk-előtte leginkább a gimnazistákra jellemző. Nyilván az egyetemisták is alapoznak, de még ott is isznak, nem is keveset. Lehet ezt cáfolni, meg vitatkozni rajta, csak nem érdemes. A gimis is iszik, mert a) ha már lemegy, miért ne tenné? b) biztosan fér még bele, mert ha s*ggrészeg lenne, a kidobók nem engednék be.
    A Szefhéseknek valóban olcsóbb a belépő, de ne felejtsük el, hogy a klub részben a SZEFHE tulajdona, és a cikk arról szól, hogy nem kapnak részesedést, amiben van valami...”
  • 29. Evelyn_26 2010. december 15. 15:55
    „27 maji: nem dolgoztam ott soha, és nem is szeretem sem a szote klubot, sem a singsinget, sem a retrót mert ezek tömegnyomor helyek nekem nem tetsző zenével de a jelek szerint nagy az igény az ilyen szórakozásra is. nem tudom, hogy te hány éves vagy és hol szoktál szórakozni. amit leírtam azt a szakmát ismerőként írtam le.”
  • 28. télapóka 2010. december 15. 14:49
    „Emberek!
    Ne hülyéskedjetek már!Szerintetek a bejáratnál lévő papírhalom micsoda?Nyilván hogy a belépőről blokk!Vagy szerintetek csak úgy szétdobálják a papírfecniket a pénztár előtt?Csak az a baj hogy nagyon sokan szét sem néznek mielőtt bemennek a helyre mert ugye már ittak valamit!A másik dolog meg az hogy nézzétek meg hogy melyik szórakozóhelyen vannak a legtöbben szegeden?Szerintem a szoteban!
    Nyilván vannak nagymértékű kiadások meg ehhez képest egy x összegű bevétel de szerintem azt kell nézni hogy mennyien vannak és hogy milyen a buli mint kívülállónak!Éppen most néztem, és ezért sem értem hogy a szefhe miért csinálja ezt mert nézzétek meg a belépőket pl!Több száz forinttal kevesebb a szefheseknek a belépő mint bárki másnak!Akkor miről beszélünk?Ez nem segítség vagy kiváltság nekik?Mit akarnak ezek is?Nyilván azt hogy a személyzet ingyen dolgozzon, a helyért fizetendő bérleti díjak kifizetése után lévő fennmaradt összeget meg kapják meg!Nem?Pontosan ezért tart itt az ország ahol tart mert mindenki kapzsi és csak a saját malmára hajtja a vizet, ahelyett hogy egy normális közösségben találna helyet!”
  • 27. maji 2010. december 15. 14:37
    „Evelyn_26: talán ott dolgozol, hogy ennyire védelmedbe vetted ezt a koszfészek szote klubot? A város szégyene ez a "szórakozóhely"...

    Zárják be, pláne ha ennyire lopják belőle a pénzt.
    Pultostól, kidobóstól legyen már vége!”
  • 26. sugerabugera 2010. december 15. 14:28
    „Valamelyik hsz írja meg az igazat.
    Ocsó borral,meg vodkával átitatott egyedek közelítik meg az ojjektumot.
    Nos itt van a macska elhantolva!
    Hol tankoltak fel az ifjak?
    Netalán a tecsóban,vagy a Zrínyi uccai éjjel-nappaliban?
    Na oda kell ellenőrzés,közterületen,18 év alatt vedelni?
    Nincs ezeknek a márciusi ifjaknak szülei?
    Bírságot nekik,családi pótlékot megvonni,szociális támogatást elvenni egy fél évre,oszt kampó.
    Tecsó mocskot megbüntetni 100 misire,oszt majd eldönti,kiszolgálja-e a szomjas fiatalságot?
    Magyar ember xopatja a magyar vállalkozót?
    Vámos,APEH-es a multiba be sem mer szagolni!
    Minden nap razziáznának az illetékesek,nem tudom,mit szólnának hozzá az országból a "rendszerváltás" óta 11 ezer milliárd forintot kivivő multik?”
  • 25. Evelyn_26 2010. december 15. 13:21
    „24: az APEH nem becsül forgalmi adatokat.”
  • 24. Mathiasking 2010. december 15. 11:59
    „Ide figyeljenek emberek! (mondaná Alfonsó) Vizsgálatot és ellenőrzést neki oszt jó napot. Az APEH ellenőriz és utána megbecsüli a forgalmat, majd számolás után büntet. A fiatalok meg addig szívják a fogukat, mert akár hónapokra is bezárhatja az APEH vagy az ÁNTSZ!

    Lásd Dugonics tér, Znagy cukrászda!”
  • 23. Evelyn_26 2010. december 15. 11:55
    „21: a pia hígítást biztosan el szokták játszani néhány helyen, de ennek híre megy és egy hónap után nem lesz egy vendéged sem. Hatalmas a verseny Szegeden, kínlódás a vendéglátás most. Ha ellenőrzés van, sokszor nem is szegedi vámosok jönnek ellenőrizni hanem vidékiek, nem ismered őket, nem érdekli ki vagy. Én láttam már ellenőrzést a Retróban is, Szotéban is, nincs kivétel.”
  • 22. Evelyn_26 2010. december 15. 11:52
    „21: ha csak 80000 forint fizetést akarsz adni a pultosnak, és mondjuk ennyiért találsz valakit aki nem lopja el a pénzedet a hajnali zárásig és nem töri össze a poharakat, akkor a 80,000 forintot még 102800 forint munkáltatót terhelő bérköltség is terheli, ami jövőre ennél is több lesz. Egy ember majdnem 190,000-be fog kerülni. Ha van négy dolgozód, két pultos és két pincér, akkor már 760,000 forint fizetni való kiadásod van a HÓNAP ELEJÉN!!! És még a bérleti díj havi 300,0000, Artisjus jogdíj havi 40,000, a legtöbb helyen nincs belépő jegy, ki kell fizetni a beszállítókat és az italon keresett 70-100% felárral keresett pénzed el is megy a kiadásokra, tényleg alig marad valami. Abból költesz felújításra, takarítókra, reklámra, bírságra.”
  • 21. geza 2010. december 15. 11:39
    „#20 Biztos igazad van, nem dolgoztam ilyen helyen.De: bérköltséggel kapcsolatban, nem hinném hogy nem minimálbéren vannak bejelentve, melynek éves költsége kb 1,5 millió Ft, ez 3 embernél kb havi 250.000.
    Pia: nyilván a kis kocsmákat b..gatják, de nem láttam még olyat hogy a sing, retro, hajón, szote, jate-ban lennének ellenőrzések (nyilván vannak összefonódások, információk). A pia mennyiségével is lehet variálni szerintem, hígítani, azaz 2 árért adsz egyet....
    Könyvelő elég drága 50 k-ért, válság miatt lehet 50 alatt találni neves könyvelőket, és általában a könyvelőket éves forgalom után fizetik, azaz mivel jelen esetben kevés a bevétel, ez a költség se lehet sok.
    Egyébként: nem tudod hol lehet fehér csoki port venni? Nem találok sehol...”
  • 20. Evelyn_26 2010. december 15. 11:25
    „geza, talán van olyan éjszakai hely ahol nem adnak blokkot de kétlem, hogy ne ütnék be a pénztárgépbe. Az itallal csalni nem éri meg, mert az a pár tízezer forint amit ezzel egy éjszaka pluszként meg lehet keresni nincs arányban a súlyos retorzióval, a bírságokkal és bezárással amit ez maga után von. Lebukni nagyon könnyű, egy sűrű forgalmú helyen még inkább. Hidd el, szórakozóhelyet Szegeden csak a Sing-Sing tulajdonosainak éri meg igazán, a nagy forgalmú Number One-ban 3 év alatt legalább négy bérlő volt. Ez nem véletlen! A kávézókat, csak hétvégén forgalmat csináló helyeket tényleg hagyjuk. A profitot a 2-3 évente kapott marketing támogatás jelenti, amit cigis cégek adnak. De az is egyre kevesebb már sajnos. Az egy tea vagy kávé mellett másfél órát üldögélő egyetemista rétegből pedig nem tudod a rezsidet sem kitermelni, Szegeden egy közepes méretű helyen 300-400 ezer forint csak a bérleti díj, három alkalmazott teljes bérköltsége minimum 500.000 forint, a könyvelő havi 50.000, és még sorolhatnám. Elköltesz egymilliót minden hónapban fixen úgy, hogy nem vettél árut, nem adtál el semmit, nem költöttél reklámra. És ez csak egy közepes hely!!!!!!!! És most ilyenből már a belváros tele van!!!!!!!”
39 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baleset a Makai úton - torlódásra kell számítani

Két teherautó és egy személyautó ütközött a szegedi Makai úton a benzinkútnál. Az erre közlekedők torlódásra számíthatnak. Tovább olvasom