![]() |
| Mint a vasúti térképen is látható, a Temesvárról Szeged felé tartó vonal Oroszlámosnál megszakad. |
Korrekt cikk, tetszett. Remélem, lesz ebből valami. Igazából én is azt tartanám logikusnak, hogy É-on, a Móra híd környékén épüljön vasúti híd, persze így viszont Makóig új vonalat kell kiépíteni. Viszont így a teherszállításnak nem kellene megkerülnie Szegedet, a Nagyállomás békében maradna, csak a személyszállítás végállomása lenne ott, és nem kellene zsúfolt átjáróházat építeni belőle.
őrgróf!
Egyetértek, az osztrák mérnököket annak idején még nem a szentimentalizmusuk vezette, a munkájuk minőségét még ma is meglehet nézni. Ez az újraépített 5 kilométeres csanádi vasúti szakasz a perjámosi csatlakozás miatt, nem csak a Temesvár-Szeged, hanem az Arad-Szeged közvetlen vasúti összeköttetést is jelentené. Ha a románok nem csak sírni akarnak továbbra is azon, hogy milyen rossz az infrastruktúrájuk, akkor talán 150 év után végre fel is újíthatnának már valamit...
44.unknown
Természetesen mindenben rejlik egy kis igazság, de a költségek így a román felet terhelnék és nem a magyart. Egyébként eleink nem véletlenül erre a helyre építettek vasúti és közúti hidat is egyszerre. Földrajzilag itt volt a legideálisabb és az érdekek ezt diktálták(mezőgazdasági, élelmiszer ipari elsősorban)
41. őrgróf 2011.07.06. 21:49
Valamikor tavasszal volt tudósítás arról, hogy magyar részről Dajcs Tamás és a szomszéd román térség részéről az ottani megyei prefektus hölgy közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az EU jóváhagyta és pénzzel támogatja ott, a Maroson álló pillérekre építve egy új közúti híd építését a már létező terv alapján! Közúti híd lesz, nem vasúti. A vasút építése kissé komplikált lenne, mivel román oldalon a csanádi vasútállomástól a határ felé elbontották a töltést és egy nagy halastó vagy bányató van a régi hídhoz vezető nyomvonalon.
1./ Addig amíg a nagyszabású elképzelésekből valami is megvalósulhat, legalább Szatymazig kétvágányúsítani kéne a vasútvonalat. Nem egyszer tapasztalom, hogy a Budapestről jövő IC-nek várakozni kell a Szatymazi állomáson, mert valami okból késik a Szeged felől jövő IC.
2./ Legutóbb azért kellett Dorozsmánál várakozni a B.-pest felől érkező IC-nek, mert a rendező pályaudvar felől érkező vonatot kellett elengedni. Ott ugyanis néhány száz méteren egyvágányú a vasútvonal.
3./ Ha éppen nem rongálják meg a vasútbiztosító berendezéseket, vagy nem lopják el a síneket, akkor az időjárás okoz rendszeresen gondokat. Télen a hó, nyáron egy egy zivatar okozza a vasútbiztosító rendszer lefagyását és az ebből adódó 20perc-1órás késéseket tehát még nyáron is. Miféle vasút-korszerűsítés volt itt az Európai Únió pénzéből???
34. CsImre 2011.07.06. 19:29
32. TrombiFrédi:
Csak egy oka van, kínai barátainknál még mindig monarchiás térképek vannak :)
Csak annyit mondanék,hogy Magyarcsanádon(a Maroson) a közúti híd mellett volt egy vasúti híd is mellyel Temesvár tökéletesen bekapcsolódott Európa vérkeringésébe.Ja és persze jelenleg is állami tulajdonban vannak a vasúti töltések, hídpillérek (igen, mert még mindig megvannak és statikailag kiváló állapotban)így még kisajátítani sem kellene területeket temérdek pénzen. Miért nem ott építenek egy új hidat?
A nagy Nemet varosokban Munchen , Frankfurt, Stuttgart, a setalo utcaig mennek be nemzetkozi es tavolsagi vonatok. Nem felkorben korbemenve a varoson. Termeszetesen nem okoznak semmifele forgalmi gondot, mivel ott ismerik a szintbeli keresztezodeseket. Stuttgartban kilepek a vonatbol es a setaloutcan talalom magam 50 m utan. Semmi ertelmet nem latom a nagyallomas felujitasnak, az egy elhibazott fejlesztes. Ha a Rolaig jonnenek be a vonatok , milliardos koltsegmegtakaritasok lennenek a felszabadulo teruletek altal. Na majd azt a kovetkezo Eu projektben :(((
,,horvathi"
Nagyon egyetértek a véleményeddel
,,zumike"
Ha egyszer megépítenék a Szeged - Temesvár vasútvonalat, akkor nyilván nem a régi 100-éves síneket használnák fel, hanem az a vonalszakasz teljes újjáépítésre kerülne. Talán egyből két vágányosra. Tehát ilyen szempontból teljesen mindegy, hogy az egykori vasút vonalán meg vannak e még a sínek, és a vasúti töltések. Inkább az a kérdés, hogy az egykori vasút nyomvonalát a köztes települések beépítették-e vagy sem.
Egy régebbi, 20-25 év előtti terv szerint nagyjából a jelenlegi Délmagyarország székház és a Tompai kapui út között építették volna meg az új nemzetközi pályaudvart, korszerű infrastruktúrával. Onnan a nemzetközi vonatok az egykori tervek szerint már nem mentek volna be a Szeged Nagyállomásra, hanem egyenesen továbbhaladva, ahogyan az egyik hozzászóló(,,CsImre") is írta, az új téli kikötő északi oldalára tervezett vasúti hídon mentek volna át a Tiszán.
A Szeged Nagyállomásra már csak a Szeged - Budapest… Tovább olvasom »
37. unknown:
Ez Budapest felé koncentrál, de nekünk megintcsak nem ezzel kéne foglalkozni. Tény, hogy a vasúti teherszállítás nyereségesebb, mint a személy, ám ez utóbbit sem hanyagolnám el. Konstanca-Fiume folyosóra még jók lehetünk.
hirdetés
