Délmagyar logó

2018. 10. 18. csütörtök - Lukács 10°C | 23°C Még több cikk.

Szeged ötödikként villamosított - 100 éve sínen vagyunk

Szeged - Napra pontosan ma 100 éve gördült végig az első villamos Szeged utcáin. A város Magyarországon ötödikként szállt be a villamosításba, ma viszont az SZKT-é a legnagyobb vidéki hálózat. A születésnapra újjászületett az első szerelvények egyike.
Kilenc évig huzakodtak a szegedi városatyák a „villamosításról", mire végül 1908. október 1-jén sínre került a mai Szegedi Közlekedési Társaság elődjének első szerelvénye. 1943-ig nem számozták a járatokat, hanem a célállomást írták ki. Az első villamosok a rókusi pályaudvar és a nagyállomás közötti 4,5 kilométeren ingáztak, és még bejártak a Kárász utcára, hogy a Dugonics téren és a Jókai utcán menjenek végig – írja Nagy István nyugdíjas oktatótiszt a jubileumra megjelent könyvében. Az első fecskét még abban az évben másik kettő követte: október végén a későbbi 3-as a mostani Belvárosi temető és a Széchenyi tér között, november elejétől pedig a 4-es elődje a szalámigyár és a mai Deák-gimnázium között kezdett járni.

Összesen 25 motorkocsi és 6 pótkocsi vitte az utasokat a város 27,645 kilométernyi vaspályáján. Az 5-ös villamos először 1909-ben állt hadrendbe a Széchenyi tértől a hídon és az újszegedi ligeten át a Temesvári körútig. Tíz év múlva a szerb megszállás miatt azonban még a síneket is felszedték. 1910-től a lóvasúti vágány is hasznosult az Anna-kúttól a Felső Tisza-parton a tápéi lejáróig újabb 1594 méteren. Amikor 1948-ban elhárult a politikai akadály az újszegedi 5-ös vonal elől, megint megnyitották. Ezúttal 11 évet élt.

A főpróbán a százéves szerelvény 32-vel robogott Fotó: Karnok Csaba
A főpróbán a százéves szerelvény 32-vel robogott
Fotó: Karnok Csaba

1950-ben a tömegközlekedés vérkeringése megint két villamosvonallal gyarapodott. A 6-os 1966-ig a Mars tértől – a Csillag börtön, Boros József utca, Kálvária sugárút, Tisza Lajos körúti fogklinika és a gyermekklinika érintésével – a Szövetkezeti útig ment. A 7-es pedig 1977-ig a Mars tértől a dorozsmai templomig. Elek István, az SZKT infrastruktúra főmérnöke elmondta, 1957-ben érte el a hálózat a rekordhosszúságát 39,17 kilométerrel. Ma ennél 10 kilométerrel rövidebb útvonalon viszi utasait a társaság. Újabb bővülést két éven belül az új 2-es villamos 3,86 kilométere hoz, valamint a 3-as 699 méteres új kitérője.

Tujás városok

A mai Magyarország területén elsőként 1887-ben járt villamos Pesten, 1,5 kilométeren. Miskolc, Szombathely, Sopron után Szeged az ötödik „villamosított" város lett. Jelenleg a fővárosi után a szegedi a legnagyobb vidéki hálózat, és csak Miskolc működtet 2, Debrecen 1 vonalat. Győr és Pécs tervezi a villamosközlekedés beindítását.

Legek

A máig használatos legöregebb szegedi síndarabot a nagy árvíz évében öntötték, a MÁV-tól örökölte az SZKT. Az ötvenes években fektették le a Fonógyári úton. A legrégibb épület 100 éves, a nyáron felújított Pulz utcai igazgatósági épület és a remíz magja. Legrégebben, 1974 óta Müller Zoltán vezet villamost a cégnél. A legrégebben „született" villamos 1897-es évjárat, de csak 1986-ban hozták Szegedre. A legrégebbi szegedi villamos az a felújított 100 éves kocsi, amely ma mutatkozik be, de tegnap elcsíptük, amikor 32-vel repesztett a próbajáraton. Kisebb és könnyebb a mai társainál: 8,2 méter hosszú, 10 tonnát nyom, 38-an fértek fel rá. Nehéz kenyér volt a vezetőé; fűtetlen, cúgos állóhelyen dolgozott. A kalauz volt a főnök; ő indította a szerelvényt, szedte a viteldíjat, és ő helyettesítette a visszapillantót, a leszállásjelzőt, vagy éppen kitette a „megtelt" táblát.

Olvasóink írták

  • 2. joy 2008. október 01. 21:00
    „Jó lesz gyorsan Bengálikat fotózni, mert 2 év múlva jó ha 1 megmarad nosztalicskának!”
  • 1. m 2008. október 01. 10:59
    „Holl lehet megvenni a szegedi közlekedés történetéről szóó könyvet?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Svájci zászló lobog a mórahalmi tanyán

Mórahalom - Az Alpok szülötte, de a szerelem a magyar pusztához köti a svájci André Eggenschwilert: földet művel, állatokat tart a Mórahalom melletti tanyán, ahol 17 éve él feleségével. Portájukon svájci zászló lobog. Tovább olvasom