Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Szeged a cégóriás központja

A Pick Szeged Zrt.-be már november 30-tól beolvad a Délhús Zrt. – a tervezett 2007. január 1. helyett. A magyarországi húspiac közel egyharmadát birtokló cégóriás központja a Tisza-parti városban lesz. A közvetett tulajdonos Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató a tejipari mamutot, a SOLE-MiZo-t is Szegedről irányítja.
Hízik a Pick, növekszik a szegedi központ Fotó: Schmidt Andrea
Már minden előkészületet megtettek arra, hogy a Délhús beolvadjon a Pick Szeged Zrt.-be, a cégegyesítés tervezett időpontját pedig előrehozták november 30-ára. Mint lapunkban három hónappal ezelőtt beszámoltunk róla, az első dátum 2007. január 1. lett volna. Mindkét cég Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató közvetett tulajdonában áll a holland Agro Food Holding BV-n keresztül. (Az Agro Foodot egy ciprusi cégen keresztül birtokolja a Csányi-féle Bonitas 2002 Kft.)

A cégegyesítés folyamatáról Kovács László, a Délhús és a Pick elnök-vezérigazgatója azt mondta, már mindkét részvénytársaság közgyűlése jóváhagyta a fúziót és a cégbíróságnak elküldték a szükséges anyagokat. Az új vállalat neve Pick Szeged Zrt. lesz, amit a Pick névvel magyarázott: ez a második legerősebb márkanév az országban, valamint az egész világon ismert és elismert. A cégóriáshoz négy gyár tartozik majd, a szegedi mellett a pécsi, az alsómocsoládi, valamint a bajai.

A szervezeti átalakítás következtében befejeződik a szakosodási
A SOLE győzött

Csányi Sándor egy hasonló fúziót már levezényelt a közelmúltban tejipari érdekeltségeinél: idén januárban a szintén pécsi MiZo Zrt. olvadt be a szegedi SOLE-ba. Az új cég, a SOLE–MiZo Zrt. is piacvezető Magyarországon a maga 31 százalékos részesedésével, árbevétele 60 milliárd forint. 
folyamat, egyszerűsödik az irányítás, megszűnnek a párhuzamosságok. Szegeden az igényesebb termékeket tudják majd gyártani, alapozva a Pick márkanévre, a kialakult imázsra. Sehol sem terveznek létszámleépítést, sőt az árbevétel növekedése miatt új dolgozókat vehetnek fel. Jelenleg a Pick-nél és a Délhúsnál együtt 3100-an dolgoznak – Szegeden 1500-an.

A Pick és a Délhús idén várhatóan 65 milliárd forint körüli együttes árbevételt ér el, ez harmincszázalékos piaci részesedésnek felel meg. Így Csányi cége Magyarország legnagyobb húsipari vállalkozása lesz. A Pick Szeged Zrt.-nél évek óta az idei volt az első félév, amikor veszteség helyett már szerény üzemi nyereséget könyvelhetett el, év végére is pozitív lesz a szaldó.


Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Illatos tananyag a Fodor Józsefben

Az ötvenéves jubileumára készülő szegedi Fodor József szakközépiskolában az élelmiszeripar szinte… Tovább olvasom